2017-2018 EURÓPA LIGA NYOLCADDÖNTŐ SORSOLÁS

A Bajnokok Ligája sorozatához hasonlóan az Európa Liga mezőnye is a csoportkör végéhez ért. A 12 csoport első két helyezett együttese jutott a legjobb 32 közé valamint a Bajnokok Ligája főtáblájáról kiesett 8 együttes. Az Európa Liga ugyan a második számú nemzetközi kupasorozat Európában ám erejét jelzi a mostani mezőnyben is akad mely együttes korábban a Bajnokok Ligája sorozatot hódította el vagy korábbi nevén a BEK-et. 16 nemzet képviselteti magát a továbbjutók között. A legnépesebb némi meglepetésre az Orosz nemzet amely 5 együttest delegál ebből 3 moszkvai csapat a CSZKA a Lokolmotív és az FK Moszkva. A második legtöbb együttessel a spanyolok és az olaszok vannak jelen 4 csapattal őket a franciák 3 együttessel követik. A sorsoláskor érvényes az a szabály mely szerint az azonos nemzetbeliek nem kaphatják egymást valamint amely együttesek egy csoportból jutottak tovább ők sem kaphatják egy mást. Mindezek mellett van egy kiemelt kalap amelybe az együttesek az UEFA Koeficiens alapján kerültek be. Nézzük s a sorsolás eredményét:

Borussia Dortmund – Atalanta

A mennyiben a Dortmund komolyan veszi az Európa Ligát sokkal esélyesebb mint ellenfele 60%-40%-al szemben a németek javára.

Nice – Lokomotív Moszkva

Az esélyek meglehetősen kiegyenlítettek nem is lehet közöttük különbséget tenni 50%-50%.

Köbenhavn – Atletico Madrid

Az által,hogy a madridiak kiestek a Bajnokok Ligája csoport köréből gyakorlatilag az Európa Liga első számú várományosai közé kerültek, 70%-30% a madridiak javára.

AEK Athén – Dinamo Kijev

E két együttes közül a Kijev tűnik erősebbnek így 55%-45%-al szemben a kijeviek javára.

Szpartak Moszkva – Athletico Bilbao

A spanyol együttes a párharc esélyese ám Oroszországba utazni mindig nagy feladat. 60%-40% a spanyolok javára.

Celtic Glasgow – Zenit Szentpétervár

Két északi együttes ahol az időjárás tekintetében nincs akkora különbség, azonban a Zenit együttese tűnik esélyesebbnek 55%-45%-al szemben az oroszok javára.

Napoli – Lipcse

Az egyik hanem a legérdekesebb párosítás ahol az olasz együttes ugyan esélyesebbnek tűnik ám a Lipcse nagyon kiegyensúlyozott együttes a Bundesligában így az esélyek 55%-45% a Napoli javára.

Zvezda – CSZKA Moszkva

Mindkét együttes szláv így az általuk mutatott foci sem mutat akkora szakadékot a játékstílust illetően ám a párharc esélyese a Moszkvai együttes 60%-40% arányban.

Lyon-Villareal

Talán a legnívósabb párosítás ahol megjósolhatatlan melyik együttes juthat tovább 50%-50%-al szemben.

Real Sociedad – Salzburg

A spanyol együttes a párharc esélyese 60%-40% ellenében.

Partizan Belgrad – Viktoria Plzen

E párharc végkimenetele is nehezen meghatározható 50%-50%-al szemben.

FCSB – Lazio

A Lazio meglepően jól teljesít a Serie A-ban s ki tudja ez mennyire nyomja rá a hatását az Európa Ligára, minden esetre a párharc esélyese az Olasz együttes 60%-40%.

Ludogoretz – Milan

A nyáron bevásárló Milán nem áll fényesen hazája bajnokságában épp ezért is fontos lehet nekik az EL. A párharc esélyesei emiatt is az Olaszok 65%-35% ellenében.

Asztana – Sporting Liszabon

E párharc esélyese a nagyobb nevű Portugál együttes 60%-40%-os megoszlásban.

Öszterszund – Arsenal

Az angol együttes egyetlen lehetősége,hogy valami nagyot alkosson pláne ha Wenger-nek valóban ez lesz az utolsó éve, a Premier League dobogója is távolinak tűnik az ágyúsoknak ám az Fa Kupa valamint a Liga kupa mellett az El lehet az egyik ajtó, hogy visszajussanak a Bajnokok Ligája főtáblájára, 90%-10%-al szemben.

Marseille – Braga

A Francia együttes tűnik a párharc esélyesének igaz nem valószínű,hogy simán fognak a legjobb 16 közé jutni, 55%-45% a franciák javára.

Izgalmas mérkőzések várnak az Európa Liga követőire. A mérkőzések lebonyolítása a Bajnokok Ligája meccseivel párhuzamosan történik. Az odavágó mérkőzéseket 2018. Február 15.-én játsszák míg a visszavágókat Február 22.-én. A nyolcaddöntő sorsolását 2018. Február 23.-án tartják.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.