REAL MADRID F.C.-MANCHESTER CITY F.C.

A Bajnokok Ligája idei szezonjából mindössze 2 mérkőzés maradt hátra. A tegnapi nap folyamán kiderült, hogy az Atletico Madrid együttese már biztosan ott lesz Milano-ban a Bajnokok Ligája fináléban. A mai este folyamán pedig az is kiderül, hogy a 2014-es döntő ismétlődik-e meg az ellenfeleket illetően vagy egy „új” együttes neve íródik az újkori BL döntős együttesek névsorában. A múlt héten egy nem túl izgalmas mérkőzésen 0:0-s eredmény született amely a spanyol együttesnek kedvez. Amint az már korábban megemlítettük a spanyol együttesek elképesztően sikeresek ami az egyenes kieséses szakaszt illeti, ezen kívül az angol együtteseknek finoman szólva sem fekszik a gyors rövidpasszos stílus. A Real Madrid jelenleg a Primera Division  3. helyén áll mindössze 1 ponttal lemaradva a Barcelona és az Atletico Madrid mögött. A királyiak eddigi 36 mérkőzésükből 26-ot nyertek meg 6 döntetlen és 4 vereség mellett. Utolsó 5 bajnokijukat megnyerték. Hazai környezetben 18 mérkőzésből 15-öt nyertek meg 1 döntetlen és 2 vereség mellett, utolsó 5 hazai mérkőzésükön 4 győzelmet arattak 1 vereség mellett. A sérültek listáján Benzema és Casemiro szerepel. A sérültekről hír,hogy Cristiano Ronaldo egészen a hét végéig úgy tűnt nem fogható hadra ám egyes sajtóértesülések szerint őssejtes beavatkozással hozták helyre Ronaldo izomszakadását. A vendég együttes a Premier League 4. helyezettje, eddigi 36 mérkőzésükből  19-et nyertek meg 7 döntetlen és 10 vereség mellett, az utolsó 5 mérkőzéséből 3-nyert meg Pellegrini együttese 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Idegenben 18 mérkőzésből mindössze 7-et nyertek meg 6 döntetlen és 5 vereség mellett, utolsó 5 idegenbeli mérkőzésükből 2 győzelmet értek el 2 döntetlen és 1 vereség mellett. A vendégeknél a ma esti találkozót Silva sérülés miatt fogja kihagyni. Az esélyek egyértelműen a hazaiak mellett állnak főként,hogy Pellegrini együttese e hét végén 4:2-re kapott ki a Southampton vendégeként. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

Real Madrid: Navas, Marcelo, Ramos, Pepe, Carvajal, Isco, Kroos, Modric, Bale, Ronaldo, Jese

Manchester City: Hart, Sagna, Kompany, Otamendi, Clichy, Fernando, Jesus Navas, Fernandinho, Toure, De Bruyne, Agüero

Az első félidőt a vendégek kezdték. A 4. percben Jesus Navas ívelte a labdát a kapu előterébe, azonban Keylor Navas kiütötte azt. Az 5. percben Isco küldte a labdát a 16-oson belülre Jese elé, aki kilőtte a labdát az alapvonalon túlra, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 10. percben Vincent Kompany helyére Mangala érkezett. A 13. percben hazai szöglet következett, a beívelt labdára Ronaldo érkezett majd fejelt, a labda azonban a kapu fölé szállt. A 20. percben Carvajal tálalt Bale elé, akinek lövése Fernandon megpattanva egyenesen a kapuba érkezett, 1:0! A 22. percben Jesus Navas adta középre a labdát, azonban a védők kivágták a labdát a mezőnybe. Még ebben a percben vendég szöglet következett, a beívelést követően Fernando fejelte a labdát a keresztléc fölé. A 24. percben Ronaldo helyezkedett jól a 16-oson, de lövése a kapu fölé ment. A 27. percben hazai szabadrúgás következett a 16-os jobb sarkáról, Kroos lőtte a labdát a kapu elé, ahonnan Hart húzta le a labdát. A 30. percben De Bruyne sárgult be. A 32. percben Carvajal küldte a labdát a 16-oson belülre, azonban a védők előbb értek oda és megszerezték azt. A 33. percben Sagna küldte a jobb szélről a labdát a 16-oson belülre, de ismét a védők tisztáztak. A 36. percben hazai szabadrúgás következett, Kroos lőtte a labdát közvetlenül a kapu elé, majd Pepe lőtte azt a kapuba, azonban lesen tartózkodott, így a gól érvénytelen. A 39. percben Modric ívelte keresztbe a labdát, majd Marcello bal szélről a kapu mellé lőtte a labdát. A 41. percben vendég szöglet következett, De Bruyne beívelését követően a védők tisztáztak. A 43. percben Bale lőtt távolról kapura, de Hart magabiztosan fogta a labdát. A 44. percben Fernandinho helyezkedett jól a kapu előterében, majd lőtt erőset, azonban a labda a bal kapufán csattant. A hosszabbítás 2 perc. A 47. percben hazai szöglet következett, Kroos beívelését követően Ramos fejelt kapura, de a védők blokkolták. Még ebben a percben újabb szöglet következett, azonban helyzet nem alakult ki. Ezzel véget ért az első félidő, melynek állása 1:0!

A második félidőt a hazaiak kezdhették. A 46. percben Carvajal adta középre a labdát, azonban egy védő előbb ért oda. Az 50.percben Ronaldo kapott jó labdát majd lőtt Hart kezébe esetlen mozdulattal. Az ezt követő támadásból De Bruyne lőtt Navas kezébe. Az 51.percben Carvajal lőtt centikkel a keresztléc fölé. Az 52.percben Hart védte Modric közeli lövését. Az 53.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. Az 55.percben Carvajal beívelését Ronaldo fejelt Hart kezébe, még e percben Vazquez érkezett a hazaiknál Jese helyére. Az 59.percben Hart védte Ronaldo közeli lövését. A 61.percben Toure helyére Sterling állt be  a vendégeknél. A 63.percben Ronaldo lövése pattant meg a vendég védőkön így szöglet következett, a sarokrúgást követően Bale fejelt a keresztlécre majd kicsivel később kézzel húzta be a labdát a kapuba lesről a sárga lap ezúttal elmaradt. A 66.percben Rodrigez érkezett Isco helyére a hazaiaknál. A 69.percben Navas helyére Iheanaho állt be. A 70.percben Streling ment el veszélyesen a bal oldalon de beadását a hazai védők kifejelték. A 71.percben Frenando sárgult be. A 77.percben Vazquez lövését blokkolták a vendég védők. A 83.percben Vazquez sárgult be brutális szabálytalanságáért. Az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. A 88.percben Modric helyére Kovacici állt be a hazaiaknál. A 89.percben Aguero távoli lövése ment centikkel a keresztléc fölé. A hosszabbítás 5 perc melyben helyzet nem alakult ki így maradt az 1:0-ás végeredmény.

Az első félidőben egy jó játékot láthattunk. A Real Madrid csapata kontrákkal támadja a vendégek kapuját. A Manchester City passzjátékkal igyekszenek megtartani a labdát és bevenni a hazaiak kapuját, azonban egyenlőre sikertelenül. A második játékrészbe a vérszegény City-t láthattuk s egy visszafogott madrid-ot láthattunk. Az első összecsapásnál magasabb volt a színvonal de ez csakis a Real Madridon múlott. Összességében a jobb csapat jutott tovább a döntőbe ahol ellenfele a szintén madridi Atletico Madrid lesz.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.