Alonso vagy Vettel – Mclaren

Habár Vettelnek 2015-ig a Red Bullhoz, illetve Alonsonak 2016-ig a Ferrarihoz szól a szerződése mindkettőjüknek ajánlatot tett a McLaren istállója.

A csapat a jövő évtől új motorszállítóval, a Hondával fog együtt dolgozni, amely egy hosszú kihagyás után tér vissza a Forma-1-be. Az idén visszatért Ron Dennis, csapatfőnök és Eric Boullier, versenyigazgató mindent megtesz azért, hogy a csapat újra képes legyen felvenni a versenyt az élmezőnnyel és bekerüljön a top csapatok közé. Ehhez viszont mindenképpen a legjobb pilótákra van szükségük, így továbbra is ostromolják a két versenyzőt, akik eddig még nem mondtak nemet az ajánlatra.

A csapat jelenlegi versenyzőivel (Jenson Button és Kevin Magnussen) nem tárgyal mindaddig, amíg a 2 top pilótától nem kap választ, így jelenleg mindkét versenyző helyzete kérdéses a maradást illetően.

A végleges döntésre valószínűleg nem kell sokat várnunk, hiszen az istálló nem szeretne az év végéig várni a bejelentéssel, lehetőségükhöz képest már a Szingapúri Nagydíj előtt szeretnék felvázolni jövő évi felállásukat.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.