ARSENAL F.C.-F.C. BARCELONA

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőit rendezik meg a hét közben. A kedd esti összecsapások közül ezúttal az Arsenal és a Barcelona összecsapását vesszük górcső alá. A hazai együttes a Premier League 3. helyén áll 26 fordulót követően, 15 győzelem mellett 6 döntetlen és 5 vereséget szenvedtek el. Az elmúlt 5 fordulóban 2 győzelem mellett 2 döntetlen és 1 vereség szerepel. Ami az együttes hazai mérlegét illeti az elmúlt 5 Emirates-ben lejátszott mérkőzésükből 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Ami a Bajnok ligáját illet a hazaiak csoportjukból a Bayern München mögött a második helyen jutottak tovább. A vendég Barcelona a spanyol pontvadászatot vezeti, 25 fordulót követően 20 győzelmet arattak a katalánok 3 döntetlen és mindössze 2 vereség mellett. Az elmúlt 5 mérkőzésükből 5-öt nyertek meg, ami az idegen beli meccseiket illeti 4 győzelem mellett 1 vereség szerepel. Nem túlzás azt állítani a világ jelenlegi legjobb formájában levő együttes látogat a Premier League egyik várományosához. A két együttes az elmúlt években sorra összefutott az egyenes kieséses rendszerben s rendre a katalánok jutottak tovább. A 2006-os BL döntőben is a gránát-vörös kékek nyertek 2:1-re. Az esélyek egészen egyértelműen vendég győzelmet várnak a mai összecsapáson s ebből kifolyólag a továbbjutó csapat is a Barcelona a fogadó irodák szerint. Eseménydús mérkőzés előtt állunk.

Arsenal: Cech, Monreal, Koscielny, Mertesacker, Bellerin, Ramsey, Coquelin, Sanchez, Özil, Oxlade-Chamberlain, Giroud

Barcelona: ter Stegen, Alves, Pique, Mascherano, Alba, Rakitic, Busquets, Iniesta, Messi, Suarez, Neymar

Az első félidőt a  hazaiak kezdték. A 2. percben Sanchez lőtte távolról a labdát a 16-oson belülre, ahonnan egy védő tisztázott. A 6. percben Monreal sárgult be. A 8. percben Ramsey lőtte a labdát kapura a 16-oson belülről, azonban a védők kivágták a labdát. A 14. percben egy középre érkező labdát Rakitic lőtt kapura, a védők tisztázni tudtak kapujuk elől, az ezt követő szögletet Neymar ívelte a kapu előterébe, ahonnan a labda kipattant egy védő fejéről. A 18. percben Alves adta a labdát középre, azonban Cech fogta azt. A 21. percben Chamberlain jutott be a 16-oson belülre, majd lőtte a labdát az egyik védőbe. A 22. percben egy középre ívelt labdát Bellerin lőtt magabiztosan kapura, az egyik védő kivágta a labdát a mezőnybe. A 23. percben Chamberlain lőtte a kipattanót a 13 méterről kapura, azonban ter Stegen könnyedén fogta azt. A 25. percben Özil beadását követően a védők rúgták ki a labdát az alapvonalon túlra, az ezt követő szögletet Özil ívelte a kapu elé, a védők ismét tisztáztak. A 31. percben vendég szöglet következett, a beívelést követően Messi fejelt a kapu fölé kicsivel. A 36. percben Vendég szabadrúgás következett, Messi lőtte a labdát a sorfalba. A 37. percben Chamberlain cselezte be magát a büntetőterületre, azonban lövését a védők blokkolták. A 41. percben Messi érkezett jól a beadott labdára, majd lőtt 16 méterről a kapura, a labda az alapvonalon hagyta el a játékteret, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 45. percben Suarez adta középre a labdát, azonban Cech jókor jött ki a kapuból, majd fogta a labdát. A hosszabbítás 1 perc. A 46. percben Suareznek adódott lehetősége kapura fejelni, azonban a labda a bal kapufa mellett ment el. Ezzel véget ért az első félidő, melynek jelenlegi állása 0:0!

A második játékrészt a vendégek kezdhették. A 46. percben Neymar lövése jutott el a kapu előterébe, a védők tisztáztak. A 49. percben Neymar szerzett labdát a 16-oson belül, majd lőtt erősen a kapura, de Cech magabiztosan védte. Az 50. percben Chamberlain helyére Walcott érkezett a hazaiak oldalán. Az 55. percben Neymar adta középre a labdát, azonban csapattárs helyett egy védő vágta ki a labdát a mezőnybe. A 60. percben Özil tálalt a kapu elé, de a labdára lecsaptak a védők. Még ebben a percben Giroud fejelt egy középre érkező labdát a kapu közepe felé, de ter Stegen védeni tudta. A 62. percben Messi jutott a büntetőterületen belülre, azonban aegy védő blokkolta a támadását, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 64. percben Neymar helyezkedett jól, azonban tisztáztak előle, vendég szöglet következett, melyből azonban nem alakult ki gólveszély. A 66. percben Suarez került helyzetbe a 16-oson belül, azonban a labda a bal kapufa mellett ment ki. A 69. percben Walcott lőtte laposan a labdát keresztbe, de egy védő ért oda előbb, tisztázott. A 71. percben Neymar adta a labdát a kapu elé, majd Messi lőtte magabiztosan a kapuba, 0:1! A 72. percben Giroud helyére Welbeck érkezett a pályára. A 76. percben Pique ívelte keresztbe a labdát, azonban a labda kiment. A 78. percben egy középre érkező labdát Neymar lőtte az egyik védőbe. A 78. percben Suarez tört be a 16-oson belülre, majd szerzett labdát, majd lőtte azt kapura 7 méterről, ami végül a jobb kapufát találta el. A 79. percben vendég szöglet következett, melyből helyzet nem alakult ki. A 82. percben Flamini terítette le ellenfelét, így 11-est ítéltek a vendég Barcelonának. A 83. percben Messi végezte el a 11-est, és lőtte a labdát tökéletesen a bal kapufa mellé a hálóba, 0:2! A 85. percben Pique sárgult be. A hosszabbítás 3 perc a második félidő végén. A 91. percben Cechnek kellett védenie Neymar fejesét követően. A 92. percben vendég szöglet következett, azonban helyzet nem alakult ki belőlre. Ezzel véget ért a mérkőzés, melynek végeredménye 0:2 a Barcelonának.

Az első félidőben  kiegyenlített játékot láthattunk. Mind a két csapat egyaránt alakított ki kisebb nagyobb helyzeteket, azonban törekvéseik  sikertelennek bizonyultak. A második félidőben egy fokozattal feljebb kapcsolt a Barcelona, melynek eredménye képen a 71. percben Messi megszerezte az első találatot. Ezután, az Arsenal szabálytalankodott, ezért büntetőt ítéltek a vendégek javára, ezzel lehetőséget nyújtva, hogy megerősíthessék  helyzetüket. Végül Messi váltotta a 11-est sikeresen gólra, amivel végül eldöntötték a mérkőzést. Összességében egy izgalmas focit láthattunk, melyben a Barcelona aratott győzelmet.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.