ATLETICO MADRID-CHELSEA F.C

A Bajnokok Ligája első elődöntőjének első mérkőzését rendezik meg ma este ahol az angol bajnoki címért harcban álló Chelsea látogat a spanyol bajnokságot vezető Atletico Madrid otthonába.Mindkét csapat idei szezonja a bajnokságot tekintve meglepetés,ugyanis a vendégektől talán kicsivel jobb teljesítményt várt el a közvélemény,ugyanakkor a hazaiak pedig épp egy kicsivel jobban teljesítenek mint azt talán a szakértők várták,így évek után sokak örömére 3 csapatossá bővült a BBVA liga bajnoki esélyeseinek száma.Magát a BL-t tekintve a Chelsea-től ezt a teljesítményt várták,míg az Atleticotól ennyit semmi képpen sem.Mindkét csapat megnyerte csoportját majd a hazaiak a nyolcaddöntőben az idén gyengélkedő Milant ütötték ki összesítésben 5:1-el,majd nagy meglepetésre a Barcelonát 2:1 es összesítéssel de semmi képp sem érdemtelenül.A londoni kékek előbb a Galatasaray-t győzték le,majd a Paris Saint German csapata ellen álltak fel szinte a padlóról és harcolták ki a továbbjutást idegenben lőtt gólokkal.Nagyon érdekes két mérkőzés áll előttünk,melynek esélyese talán az angol egyesület de Simeone Madridja nehezen megállítható a jelek szerint.

Az első játékrészt a hazaiak kezdték.A 2.percben Diego lőtt távolról a kapu mellé.A 10.percben Raul Garcia szabálytalankodott Cole-lal szemben,így a vendégek jöhettek a 16-osuk előteréből szabadrúgással.Hazai szöglet a 15.percben,Koke ívelte be a szögletet de Cech nagy bravúrral védeni tudott,majd az esetet követően a földön maradt.A könyöke sérülhetett meg,így helyette Schwarzer állt be.Újabb szöglettel jöhettek a hazaiak,melyből helyzet nem alakult ki.A 20.percben Lampard középre ívelt szögletét Cahill fejelte a kapu mellé centikkel,ám ezt egy lökés előzte meg,így a hazaiak jöhettek szabadrúgással.A 23.percben David Luizra tartották rá,így a vendégek jöhettek szabadrúgással.A 27.percben Luiz szerelt a szabályosság határait feszegetve a 16-os előterében de a bíró nem ítélt szabadrúgást a hazaiak javára.A 28.percben Ramires révén veszélyeztetett a Chelsea egy gyors kontra végén de lövése messze elkerülte Courtois kapuját.A 30.percben Raul Garcia fejelt a vendég kapu fölé Koke bal oldali beadását követően.Hazai szabadrúgás a 31.percben Mikel szabálytalanságát követően.A 34.percben Diego távoli bombája süvített el a vendég kapu mellett.Schwarzer ugyan beleért a labdába de szöglet nem következett.Vendég szöglet a 37.percben,Lampard ívelt középre de labdáját Courtois húzta le könnyedén a levegőből.A 41.percben Azquilkeita blokkolta Costa próbálkozását,melyből végül egy hazai bedobás lett.A 43.percben Wilian borította fel Diegot,így hazai szabadrúgás következett.Helyzet ebből nem alakult ki,ám szöglet következett,Koke középre adott labdáját Lampard fejelte ki az oldalvonalon túlra.A hosszabbítás 4 perc az első félidőben.A 46.percben Diego próbálkozását védte biztosan Schwarzer.A 47.percben Torrest fautolták,így vendég szabadrúgás következett a 16-os előteréből,David Luiz állt a labda mögé,aki a sorfalba lőtte a labdát.A 49.percben Terry mentett fejjel egy bal oldali beadást követően.Hazai szabadrúgás a hosszabbítás immár 5.percében de Schwarzer lehúzta a levegőből a labdát.Ezzel véget is ért az első félidő az eredmény 0:0!

A második félidőt a vendégek kezdték.A 48.percben Courtois fogta Lampard próbálkozását!Az 50.percben Diego ütközött David Luiz-sal aki 2 perces fetrengés után lábra kélt és játszott tovább.Hazai szöglet az 53.percben,Koke bal oldali középre tekerését Schwarzer húzta le a levegőből a labdát.Diego 17 méterről történő próbálkozását fogta meg Schwarzwer.Az 57.percben vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki.Az 59.percben Courtois fogott meg egy vendég lövést.A 60.percben Diego lőtt a vendég kapu mellé majd helyére Arda Turan érkezett.A 62.percben hazai szabadrúgás a jobb oldalról,Gabi lőtte a labdát a kapu elé de a vendég védelem tisztázni tudott a kapu elől.A 64.percben Lampard sárgult be szabálytalanság miatt így ő biztosan kihagyja a jövő heti visszavágó mérkőzést.A 66.percben percben Schwarzer öklözte ki a labdát a kapu elől.Újabb Atletico szöglet következett a 69.percben de Schwarzer leszedte a levegőből.A 72.percben Terry megsérült így Schürrle állt be helyette.A 73.percben Torres erőtlen fejese landolt Courtois kezében.A 74.percben újabb hazai szabadrúgás,melyet követően Gabi és Obi Mikel sárgultak be így a visszavágót mindketten kihagyni kényszerülnek.Lampard kezezése lap nélkül maradt.Gabi szabdrúgását Schwarzer véde majd a szögletből nem tudott helyzetet kialakítani a hazai csapat.A 79.percben Arda Tura hagyott ki nagy helyzetet.Csere a hazaiaknál a 79.percben Suarez helyére Sousa állt be.A 80.percben Raul Garcia fejelt  vendég kapu mellé közelről.A 83.percben gyors egymásutánban két jobb oldali beadás érkezett a Chelsea 16-osán belülre ám az mindkét esetben kifejelte a vendég védelem.A 84.percben Raul Garcia fejelt a vendég kapu fölé centikkel.Raul Garcia helyett David Villa állt be a 86.percben.Juhan Fran beadását fejelte Costa a kapu felé de abba még beleért egy vendég védő feje így az a kapuig sem jutott.Miranda sárgult be a 89.percben egy szabálytalanság miatt.A szabadrúgást 20 méterről Luiz lőtte a kapu fölé.a hosszabbítás 5 perc.A 92.percben Gabi löbbölését Costa fejelte kapura de Schwarzer biztosan fogta azt.Arda Turan lőtt távolról a kapu mellé a 93.percben.A 94.percben Costa lőtt a kapu fölé s ezt követően Willian helyére Ba állt be.Vendég szöglet a 96.percben,Lampard szögletét Courtois húzta le és ezzel véget is ért a mérkőzés a végeredmény 0:0!

Egy nagyon érdekes taktikai csatát hozó mérkőzést láthattunk.Az első félidőben kevés említésre méltó esemény történt .A második játékrész onnan folytatódott ahonnét az első befejeződött.Azonban a hazaiak egy sebességgel feljebb kapcsoltak és ez a helyzeteik számán meg is látszott,mind labdabirtoklásban mind játékban a vendégek fölé nőttek.Ugyanakkor az angolok rengeteget színészkedtek amivel tördelték a hazaiak játékát valamint a sok szabálytalanság sem segítette elő a látványos focit.Mourinho taktikája kifizetődött melynek lényege egy gólt sem kapni és ha adódik akkor valahogy találni egy gólt.Sajnos a mai este inkább az antifoci viadala volt a támadóéval szemben mely vendég szempontból meghozta az eredményét.Érdekes visszavágóra van kilátás ahonnan még bármely csapat tovább juthat.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.