B.V.B. BORUSSIA DORTMIND-HOFFENHEIM

A Bundesliga 14. fordulóját rendezik meg a hétvégén melynek nyitómeccsének az Iduna Park ad otthont. A Borussia Dortmund a tabella utolsó 18. helyéről várja a Hoffenheim együttesét amely a tabella 7. helyét foglalja el. Az idei év negatív szenzációja a hazai együttes mélyrepülése a Bundesligában. A Dortmund nagyon régen járt hasonló mélységben s látva a kertet erejét a Bajnokok Ligájában szinte felfoghatatlan az amit a bajnokságban láthatunk tőlük. A BL 5 fordulója alatt mindösszesen az Arsenal tudta a sárga-feketéket legyőzni az az 12 pontot zsebeltek be míg a bajnokságban 13. meccs alatt mindössze 11 pontot sikerült összeszedniük. természetesen  Jürgen Klopp-ot is zavarja ami csapatával történik s már kilátásba is helyezte esetleges távozását. A sérültek listája ad némi magyarázatot a hazai csapat veszőfutására de azzal,hogy  Sokratis és Reus jelenleg sérült valamint ezt megelőzően Hummels Mihtarjan Kagawa Güngogan még mindig nehéz megmagyarázni a 18. pozíciót. Idén Mihtarjan játéka visszaesett a gólszerzéseket tekintve de helyette Aubameyang termelte azért a gólokat. Immobile nem a legjobb igazolásnak tűnik ő egyértelműen képtelen  a távozó Lewandowskit pótolni. Kagava sem fénykorát éli a hazaiaknál. Mindezeket figyelembe véve az tisztán látszik,hogy a Dortmundnak ha a BL-ben akar indulni már a télen igazolnia kellene. Ami a hazaiakat a ma este segítheti Hummels visszatérése a védelem tengelyébe. A Dortmund elmúlt 6 mérkőzésén 4 vereséget szenvedett el 1 döntetlen és egy győzelem mellett. A vendég gárdánál már más a helyzet, nagyon jól támadnak s igen előkelő a helyezésük a tabellán. Nagyon nehéz legyőzni őket s ennek is köszönhetik a 7. helyezésüket. Az utóbbi hetekben kissé megtorpantak ugyanis 6 mérkőzésükből 3-at elvesztettek és 1 győzelem mellett 2 mérkőzésen győzni tudtak. A vendégeknél Szalai Ádám piroslapok miatt nem játszhat egyéb hiányzója nincs a csapatnak. A két együttes megelőző 6 mérkőzésének mérlege 2 győzelem,döntetlen és vereség a gólarány ezen mérkőzéseken 17:17. Izgalmas meccs előtt állunk ahol az esélyek talán inkább a hazaiak győzelmét sejtetik de a egy rendkívül nehéz mérkőzésen.

Borussia Dortmund: Langerak;Piscek;Subotic;Hummels;Schmelzer;Bender;Gündogan;Kehl;Mihtarjan;Aubamexyang;Ramos

Hoffenheim: Baumann;Beck;Scüle;Bicakcic;Kim;Firmino;Polanski;Rudy;Schwegler;Volland;Schipplock

A mérkőzést a hazaiak kezdték. Az elő percben Schmelzer lőtt egy jobb oldali átadást követően Baumann kezébe. A 4.percben Aubameyang lódult meg a hazaiak közül ám végül a védők beérték. A 7. percben vendég szöglet következett melyet rögtön egy újabb követett ám gólhelyzet egyikből sem alakult ki. A 14. percben vendég szabadrúgás következett a 16-os előteréből, melyből helyzet nem alakult ki. A 16. percben Baimann kapus jött ki jól kapujából Aubameyang elől. A 17. percben egy gyönyörű jobb oldali beadást követően Gündogan fejelt közelről a kapu közepébe, ezzel 1:0! A gólpassz Aubameyang nevéhez fűződik. A 21. percben ismét vendég szabadrúgás következett, melyet követően a hazaiak hozhatták a labdát. A 23. percben Kehl sárgult be egy könyöklést követően. A 26. percben Süle sárgult be. A 27. percben hazai szöglet következett, melyet követően a hazai védők szerezték meg a labdát. A 35. percben Ramos sárgult be egy ütemtelen belépőt követően. A 37. percben Schipplock lőtt 25 méterről a kapu mellé. A 39. percben újabb hazai szöglet következett, melyet követően Scmelzer lőtt kapura, de a vendég védelemről lepattant a labda. A 42. percben hazai szabadrúgás következett, melyet gyorsan szögletre váltott a hazai csapat amelyből helyzetet nem tudtak kialakítani. A hosszabbítás 1 perc a félidő végén, melyben helyzet már nem alakult ki, így maradt az első félidőben az 1:0!

A második játékrészt a vendégek kezdték. A A félidőben Modeste állt be Schiplock helyére. A 46. percben vendég szabadrúgás következett a 16-os vonala előtt, melyet Rudy tekert kapura, de Hummels szögletre mentett, a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Az 51. percben egy hazai bedobást követően Mihtarjan a kapu helyett a védőkbe lőtte a labdát, így szöglet következett, melyet követően Aubameyang közelről a kapuba fejelt, ám egy rossz partjelzői döntést követően nem adták meg a hazaiak gólját. A 60. percben egy szép passzjátékot követően Gündogán lőtt 18 méterről a kapu mellé. A 61. percben Aubameyang lendült meg majd lőtt közelről Baumann lábába. A 62. percben egy hazai kontrát követően Ramos lőtt a kapu fölé egy vendég védő hathatós segítségének köszönhetően, így Mihtarjan ívelhetett egy szögletet a kapu elé, melyet Hummels fejelt szépen kapura, de Baumann hatalmas bravúrral védett. Az ezt követő szögletből helyzet már nem alakult ki, sőt a vendégek kontrát vezethettek, melyet Hummels akadályozott meg. A 68. percben Gündogán lőtt 20 méterről a vendég védőkbe. A 72. percben egy gyönyörű passzjátékot követően Aubameyang lőtt a kapu bal alsó sarkába ám ezúttal is les címén érvénytelenítették a gólt. A 75. percben Piscek lőtt 20 méterről a kapura, de Baumann fogta a labdát, még ebben a percben Aubameyang lőtt kapura, de Baumann hatalmasat hárított. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 77. percben Mihtarjan lőtt a kapu előtt keresztbe. A 78.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően a hazaiak hozhatták a labdát. A 78. percben Salihovic illetve Tarik állt be a vendég oldalon Schwegler és Rudy helyére. A 80. percben Ramos elől mentett a hazai védelem szögletre, melyből helyzet nem alakult ki. A 83. percben Gündogán lőtt 15 méterről a kapu fölé. Még ebben a percben Grosskreutz érkezett Ramos helyére a hazai oldalon. A 85. percben Salihovic sárgult be reklamálásért. A 88. percben Polanski sárgult be. A 90. percben vendég szabadrúgás következett melyet Salihovic lőtt a kapu fölé. A hosszabbítás 3 perc a mérkőzés végén, a 91. percben Gündogán helyére Ginter állt be. A 92. percben Immobile állt be Aubameyang helyére. A 93. percben vendég szabadrúgás következett, melyből helyzet nem alakult ki. Ezzel véget ért a mérkőzés, melynek a végeredménye 1:0!

Egy rendkívül magas színvonalú hajtós mérkőzést láthattunk, ahol az elmúlt mérkőzésekkel ellentétben kijött a hazaiak tudás beli fölénye. Az első félidőben sokkal jobban játszott a Dortmund ellenfelénél ezáltal sokkal több helyzetet is tudott kialakítani, melyek közül az egyiket értékesíteni is tudta. A vendégek ugyan igyekeztek kontrákkal kiegyenlíteni az állást, ám ez nem sikerült nekik. A második félidőben a Dortmund fokozta a nyomást, de köszönhetően támadói pontatlanságának maradt az 1:0-ás állás. A hazai csapat rengeteget küzdött a labdák megszerzéséért, és igyekezett szép játékkal kedveskedni szurkolóinak. Összességében egy jó mérkőzést láthattunk, ahol a jobban játszó együttes megérdemelten otthon tartotta a három pontot.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.