B.V.B BORUSSIA DORTMUND-JUVENTUS F.C.

A nyári felkészülési időszak kellős közepéhez érkeztünk. Idén szinte mindegyik elit bajnokság kicsivel korábban rajtol így az esélyesek egyre inkább igyekeznek felkészülni a bajnoki rajtra méghozzá úgy,hogy nevesebbnél nevesebb ellenfelekkel mérik össze felkészültségüket. nem kivétel ez alól a Bundesliga sztárcsapata a Borussia Dortmund valamint a Serie A bajnok csapata a Juventus sem. A Dortmund az előző szezonban csalódást keltő eredményeket produkálva csupán az Európa Liga indulást tudta kiharcolni. A klubot ezen kívül még egy lesúlytó hír érte amikor Jürgen Klopp edző bejelentette távozását. A Juventusnál sem állt meg az élet a BL döntőt követően. Gyorsan kiderült,hogy Tevez hazatér akit rögtön Mandzukic személyével pótoltak. Ezen kívül megszerezték ingyen Khedirát a Real Madridtól. Az idei nyár nagy kérdése még Torinóban az,hogy Vidal vajon tényleg távozik e a Bayern Münchenhez illetve ha igen kivel tudják pótolni. Érdekes összecsapás elé nézünk ahol némi betekintést nyerhetünk,hogy a két együttes hol tart egymáshoz képest a felkészülésben.

Borussia Dortmund: Burki;Aubameyang;Gundogan;Hummels;Kampl;Mkhitarjan;Papastatopulos;Piszczek;Reus;Schmelmelzer;Weigl

Juventus: Bufon;Barzagli;Bonucchi;Caceres;Dybala;Evra;Mandzukic;Marchisio;Morata;Pogba;Tello

A mérkőzést a vendég Juventus kezdte. A 3.percben egy tetszetős támadás végén Buffon védett óriást Mkhitarjan próbálkozását követően. Az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Az 5. percben egy vendég támadás végén Caceres tálalt középre de a labdáról Madzukic lemaradt. A 7.percben ismét Buffon mentette meg a zebrákat a bekapott góltól ezúttal lábbal tisztázott. A 8. percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Reus tekerte középre a labdát de Buffon kiöklözte, a kipattanót Piszczek lőtte kapura de a védők kirúgták a labdát. A 13.percben Reus lőtt távolról a védőkbe. A 14.perceben Mandzkuic lódult meg a kapu felé de lövése végül elkerülte Burki kapuját. A 19.percben Mkhitarjan lövése ment el Buffon kapuja előtt keresztbe. A 21.percben Mandzukic lőtt a hálóba ám les miatt érvénytelenítették a gólt. A 22.percben Mkhitarjan balos lövése ment méterekkel a kapu mellé. A 25.percben Mkhitarjan lövése kerülte el a Juventus kapuját. A 27.percben Aubameyang fejesét Buffon tolta a léc fölé,hatalmas bravúr volt. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 29.percben vendég szabadrúgás következett melyet az új szerzemény Dybala lőtt magasan a kapu fölé. A 32.percben Buffon védte Kampl közeli kísérletét. A 38.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Madzukic lőtt a kapu fölé. A 40.percben Mkhitarjan tálalt középre ahol Aubameyang érkezett üresen s lőtt Buffon hálójába 1:0! A Dortmund teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést! A 42.percben hazai szöglet következett melyet követően Gündogan lőtt a kapu fölé. Ezzel véget is ért az első félidő.

A második játékrészt a Dortmund kezdte. Az 50.percben egy vendég szögletet követően Chiellini fejelt a kapu mellé. Az 53.percben egy hazai kontrát követően Neto védett hatalmasat. Az 57.percben ismét Neto védett magabiztosan. A 64.percben egy hazai kontrát vitt végig Reus aki a 16-oson belül higgadtan lőtt Neto kapujába 2:0! Gyönyörű találat és teljesen megérdemelten vezet ekkora arányban a német együttes. A 66.percben Neto védett ismét hatalmasat ezúttal lábbal. Az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 78.percben Hoffmann lövését Chiellini blokkolta így hazai szöglet következhetett melyből helyzet nem alakult ki. A 81.percben Castro emelt Neto kapuja mellé. A 85.percben egy szép cselt követően Kagawa lőtt a kapu fölé centikkel. A hosszabbítás 2 perc melyben helyzet már nem alakult ki s ezzel véget is ért a mérkőzés.

Egy jó iramú mérkőzést láthattunk ahol az első félidő hozott magasabb szintű játékot. A vezetést a sokadik helyzetét kihasználó Dortmund szerezte meg akik a mérkőzésen sokkal érettebb játékot produkáltak. A német együttes sokkal előrébb tart a felkészülést tekintve mint a Juventus ami végig látszódott a mérkőzés folyamán. Összességében igazságos eredmény született szórakoztató játékkal.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.