BAJNOKOK LIGÁJA SOROSLÁS

A Bajnokok Ligája negyeddöntői a szerdai napon lezajlottak, s kiderült mely négy együttes jutott idén a legjobbak közé. Meglepetés akad bőven illetve épp a továbbjutók fele tekinthető ebbe a besorolásba. A Roma szinte egyedüli módon a Barcelona ellen kikapott előbb 4:1-re majd egyfajta csodának köszönhetően 3:0-ra nyert hazai pályán az az idegenben szerzett góllal jutott tovább. Minden bizonnyal a Bajnokok Ligája idei szezonjának legnagyobb meglepetését okozva bármeddig is jutnak. Ehhez mérten talán a Liverpool nem okozott akkora meglepetést, ám az angol bajnok Manchester City-t két mérkőzésen legyőzve s mindössze 1 találatot engedélyezve Guardiola támadó gépezetének nagy meglepetést okozott. A Bayern München hozta a papírformát s idegenbeli győzelmével biztosította helyét s mindeközben megnyerte a Német bajnokságot. A legélesebb párharcot a Real Madrid és a Juventus összecsapások hozták ahol a két együttes idegenben verte a másikat. Igaz ismét egy zűrzavaros végjátékot követően a spanyol együttes jutott tovább mint a korábbi években mindegyik hasonló intenzitású mérkőzést követően. A jelenlegi erősorrendet ha a múltat is belevesszük a Real Madrid vezeti őket a Bayern München követi majd a Liverpool és a Roma. Érdekes sorsolás előtt állunk.

Párosítások:

Bayern München – Real Madrid:

Az előrehozott bajnokok Ligája döntő!! A két legerősebbnek vélt megkapta egymást. A párosítás a Real Madrid-nak kedvez a pályaválasztást illetően. Mindkét együttes szinte teher nélkül léphet pályára, mert a bajorok már bajnokok igaz a Német kupa megnyerése még hátra van nekik. A Real Madrid bajnok idén biztosan nem lesz sőt kupagyőztes sem így nekik csak a Bajnokok Ligája maradt. Az esélyek összességében kiegyenlítettek sőt a tavalyi évhez képest talán a német együttes maradt erősebb míg a madridiak gyengültek, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni az utolsó párharcot ahol nem csak a tudásbeli különbség döntött. Az együttesek egyforma erősnek tűnek s reméljük a semleges szurkolók valamint a sport értéke miatt ezúttal nem hárul akkora szerep a játékvezetőkre mint több más párosításnál korábban! A párharc esélyese a pálya választás miatt 51%-49% arányban a Real Madrid.

 

Liverpool – Roma

A párharcot a kicsik párharcaként is fel lehetne vezetni. a Liverpool ugyan 5-szörös győztes ám semmiképp nem volt tőlük várható,hogy ezen szakaszig eljutnak. A párharc egyik pikantériája,hogy Salah tavaly még a Roma együttesét erősítette s éppen a Liverpool-hoz került ahol idén sok rekordot megdöntött. A sorozat meglepetés együttese ugyanakkor a Roma amelytől egyáltalán a csoportból való továbbjutás sem volt feltétlenül elvárható. Mindkét együttes hazája bajnokságában a dobogóért küzd s egyaránt kevésbé számít esélyesnek mint a mások párosítás bármely együttese. E párharc esélyese a pályaválasztás ellenére azt gondoljuk a Liverpool 55%-45%-al szemben.

Érdekes párosítások előtt állunk amelyek jelen helyzetben nagyobb izgalmakat tartogathatnak mint maga a későbbi döntő.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.