BELGIUM-ALGÉRIA

A Vb 6. napjához érkeztünk mely napon végre bemutatkozik a még eddig nem játszó H csoport. A négyes első mérkőzését Belgium játssza Algériával szemben. A belgákat többen a vb esélyesének tartják míg az afrikai ország válogatottja ezt ne mondhatja el magáról. A csoport első számú várományosai így a belgák akiknek a ma esti mérkőzést kötelező lenne behúzniuk. Érdekes és szórakoztató mérkőzés előtt állunk.

Belgium: Courtois,Alderwervield,Company,Van Buyten;Vertonghen;Chadli;Dembelé;Witzel;Lukaku;Hazard; De Bruyne

Algéria: M’bolhi;Gulam;Bugerra;Mosztefa;Medjani;Hallis;Feghouli;Taider;Bentaleb;Mahrez,Szudani

A mérkőzést Algéria kezdte. A 2. percben egy algír szabadrúgás akadt el a belga sorfalban. A 6. percben Hzard cselezgetett a belga 16-os előtt ám végül szabályosan szerelni tudták őt. A 18. percben egy kapu mellé lőtt labda jelezte,hogy az algéria legalább annyira  a pályán van mint a belgák sőt jobban is játszanak mint nagyobb nevű ellenfeleik. A 21. percben Witzel gondolt egyet és lőtt 21 méterről de M’bolhi nagyot hárított. a 24. percben Vertonghen sárgult be miután emberét lerántva akadályozta meg azt a továbbhaladásban jogos büntető. A 11-est Feghouli lőtte a kapu jobb oldalába 0:1! A 30. percben De Bruyne lőtt egy szabadrúgást a kapu mellé. A 32. percben belga szöglet következett De Bruyne előre törése után,gólveszély nem alakult ki a sarokrúgásból. A 34.percben  Bentaleb sárgult be egy ütést követően. a 35. percben Witzel tüzelt megint de M’bolhi ismét védeni tudott,szöglet következett melyből helyzet megint nem alakult ki. A 38. percben Alderweireldet buktatták a 16-os előterében,a szabadrúgást Verthongen lőtte erőből a kapu fölé. A 42. percben Chadli lőtt távolról a kapu mellé. A 44. percben Chadli lőtt a 16-oson belülről kapura de lövését könnyedén fogta az algír kapus. A hosszabbítás 1 perc a félidő végén melyben helyzet már nem alakult ki.

A második játékrészt Belgium kezdte. Chadli helyére Mertens érkezett a belgáknál a félidőben. A 49. percben belga szöglet melyet Van Buyten fejelt közelről a kapu fölé. Az 51. percben Mertens ment el a jobb oldalon majd adott középre de labdáját az algír kapus szedte fel. De Bruyne szabadrúgását M’bolhi ütötte ki a mezőnybe. Belga szabadrúgás az 55. percben melyet Mretens lőtt középre de M’bolhi megint jól jött ki kapujából és ütötte ki a labdát. Algír szöglet az 56. percben,a középre ívelést követően Medzsani csúsztatta a kapu mellé. Az 58. percben Lukaku helyére Origi érkezett. Újabb algír szöglet az 59. percben,a  középre adást követően a belga védelem lőtte a labdát a mezőnybe. A 64. percben Mertens középre adását blokkolta a belga védelem. A 65. percben Fellaini jött be Denbele helyére. A 66. percben Vertonghen lőtt erővel a bal kapufa mellé. A 67. percben Szudani helyére Silami érkezett. a 68. percben M’bolhi védett hatalmasat ziccerben,szögelt még ebben a percben. A 69. percben Fellaini egy középre ívelt labdát csúsztatott gyönyörű mozdulattal a jobb felső sarokba ezzel 1:1!A gólpasszt De Bruyne adta. Belgium 12 év után szerzett újra gólt Vb-n. A 70. percben Mahrez helyére Lacen állt be. A 74. percben belga szöglet következett melyet követően Van Buyten fejelt a kapu fölé. A 80. percben egy gyönyörű belga kontrát követően Mertens kapta a 16-oson belül üresen a labdát majd lőtt a kapu jobb felső sarkába ezzel máris 2:1 a Belgáknak. A gólpasszt Hazard adta. A 82. percben Alderweireld adott be középre a jobb oldalról majd középen Fellaini fejelt M’bolhi kezébe. A 84. percben Medjani helyére Gihlas érkezett. A hosszabbítás 3 perc,A 92. percben belga szöglet melyből helyzet nem alakult ki. Több helyzet nem alakult ki így maradt a 2:1-es végeredmény.

Egy rendkívül érdekes meccset hozott a mai első összecsapás. Az első félidő irama nem a legjobb meccsek iramát idézte. Algéria megérdemelten szerzett vezetést míg a belgák csak szenvedtek. A második játékrészben aztán az európai együttes nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt,de egészen a cserejátékosok beállításáig gólt nem tudtak szerezni. Majd Felleaini gólja hozta meg az áttörést melyet Mertens gólja tett teljessé. Jó mérkőzést láthattunk melyen újfennt kiderült mennyire fontos a kispad valamint a jókor végrehajtott cserék.

Check Also

EURO 2020. 11. JÁTÉKNAP

Az EB 11. játéknapján a C csoport együttesei 18:00-tól játsszák le egy időpontban mérkőzésüket. Észak …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.