BORUSSIA DORTMUND – ARSENAL F.C.

Elérkeztünk a 2014-2015-ös Bajnokok Ligája nyitányához. Nagy várakozás előzte meg a nemzetközi futball csúcsát jelentő kupa sorozatot, melynek első napjának rangadóját Dortmundban játsszák az Iduna stadionban, ahol a hazaiak az Arsenál csapatát fogadják. A 20:45-kor kezdődő találkozón két játékos futballt játszó csapat találkozik, ezért támadó futballra számíthatunk. Az esélyek inkább a hazai csapat mellett szólnak, tekintve, hogy az Arsenal egy jó felkészülési szezont követően pocsékul kezdték a Premier League szezont. A két csapat az előző szezon során is egy csoportba került ahonnan mint két együttes tovább is jutott. Idén is hasonló képen alakulhat az esélyek szerint a csoport.

Az első félidőt a vendégek kezdték. Az első percben hazai szöglet, melyet Mkhitaryan ívelt középre, de a védők szögletre rúgták a labdát, így egy újabb következett a másik oldalról, de gólveszély nem alakult ki belőle. A 4. percben Immobile adott középre egy jó labdát, de a védők ismét tisztázni tudtak. Az 5. percben Mkhitaryan sárgult be, amiért eldobta magát. A 10. percben Immobile vitte el a labdát a kapu bal oldalához, de Koscielny becsúszó szerelésével szögletre rúgta a labdát. A 11. percben hazai szöglet következett, melyből nem született gól. A 15. percben hazai szöglet, a beívelést követően Papastathopoulos rúgta a labdát kicsivel a kapu bal oldala mellé. A 16. percben Immobile lőtt a 16-os vonaláról méterekkel a kapu jobb oldala mellé. A 18. percben az Arsenal indított akciót, amit azonban les miatt a játékvezető lefújt. A 25. percben Schmelzer rúghatta a szabadrúgást, de a beívelést követően egy játékos ismét lesen helyezkedett, így ezt a támadást is leállították. A 27. percben Grosskreutz passzolt a 16-os bal oldaláról Aubameyangnak, aki a kapu közepébe lőtte a labdát, de Szczesny nagyot védett. A 29. percben Immobile loholt a labda után a 16-os bal oldaláig, ahonnan középre rúgta, de Szczesny védte a lövést és a lepattanó labda Mkhitaryan elé került, aki azt a kapu fölé lőtte. A 31. percben Gibs adott középre a baloldalról egy remek passzt, ahol Welbeck találta el rosszul a labdát, így Weidenfeller meg tudta fogni előle a labdát. A 34. percben Kehl szerzett labdát a 16-oson belül, és lőtte azt a kapu mellé centikkel. Még ebben a percben Immobile lőtt erőset a kapura, de Szczesny védeni tudta a lövést. A 37. percben vendég szabadrúgás, a beívelést követően Sanchez fejelt a labdába, de lesen tartózkodott. A 41. percben Welbeck lőtt a 16-os vonaláról keresztbe a kapu mellé. A 43. percben Mkhitaryan lőtt a 16-osról a kapu bal oldala mellé. A 44. percben Immobile szerzett labdát és vitte fel szinte félpályáról a 16-osig, ahol egy remek cselt követően berúgta a labdát a kapu bal sarkába, ezzel 1:0! Véget ért a mérkőzés első félideje, melynek eredménye 1:0!

A második félidőt a hazaiak kezdték. A 45. percben csere, Ginter érkezett Kehl helyére. A 47. percben Grosskreutz passzolt Aubameyangnak a 16-osra, ahol egy cselt követően berúgta a labdát a kapu közepébe, ezzel 2:0! Az 51. percben Mkhitaryan lőtt a 16-os vonaláról kapura, de Szczesny feltolta a labdát a keresztléc fölé. Az 54. percben Immobile lőtt a bal szélről középre, de a labda elakadt egy védőben. Még ebben a percben Özil sárgult be. Az 55. percben hazai szabadrúgás, Schmelzer ívelte középre a labdát, ahol Papastathopoulos lőtte a labdát kapura, de Szczesny ismét védeni tudott. Az 57. percben Sanchez lőtte a labdát középre a bal szélről, de a védők tisztázni tudtak. Az 58. percben Aubameyang lőtt távolról erőset a kapura, de a labda a keresztlécről pattant ki. Az 59. percben Aubameyang egy felé tartó labdát fejelt a kapu jobb oldala mellé 5 méterről. A 61. percben Chamberlain érkezett Özil helyére és Cazorla jött fel Ramsey helyére. A 63. percben Sanchez végzett el szögletet, de a beívelt labdát a védők kivágták a mezőnybe. A 70. percben vendég szabadrúgás, melyet Cazorla ívelt középre, de végül nem alakult ki belőle gólveszély. A 73. percben Mkhitaryan lőtt a 16-oson belülről, a kapu fölé. A 77. percben Welbeck lőtt távolról kapura, de nem született gól. A 78. percben Podolski érkezett Arteta helyére. A 79. percben Jojic érkezett Schmelzer helyére. A 84. percben Mkhitaryan szerzett labdát, és húzódott fela kapuig, ahol, beleütközött egy védőbe, és végül kiszaladt a labdával a pályáról. A 85. percben Immobile helyére Ramos érkezett. A 86. percben Durm lőtt 22 méterről kapura, de a labda a kapu bal oldala mellett hagyja el a játékteret. A 89. percben Wilshere sárgult be. A 90. percben Podolski jutott el a 16-oson belülre, de rosszul ért a labdába, így az kiment a pályáról. 3 perc a hosszabbítás. Más már nem történt ebben a félidőben, a mérkőzés végeredménye  végül 2:0!

A mai mérkőzést egyértelműen a Dortmund uralta. A meccs elég intenzív volt és izgalmas, azonban jó néhány helyzet is kimaradt, de ennek ellenére szép játékot láthattunk. Az Arsenal próbált érvényesülni, de néhány veszélyeztetést leszámítva nem tudtak helyzetet kialakítani, hiszen a labdát szinte végig a Dortmund birtokolta. Összességében egy remek mérkőzést láthattunk, ahol a hazai csapat megérdemelten győzött.

Check Also

FTC – YOUNG BOYS

A Bajnokok Ligája utolsó selejtező körének utolsó mérkőzéseit rendezik meg a hét folyamán. Jó hír …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.