BRAZÍLIA – PANAMA

A felkészülési mérkőzések során ma este bemutatkozik a VB egyik nagy esélyese illetve házigazdája Brazília. Ezúttal egy kisebb Közép-Amerikai ország válogatottjával mérkőzik meg, Panamával. Az esélyek egyértelműen a Brazilok mellett szólnak, Panama számára az is nagy sikert jelentene, ha gólt rúgnának, vagy szoros mérkőzésen kapnának ki a házigazdától.

Az első félidőt a hazaiak kezdték. A 8. percben hazai szabadrúgás, Neymar rúgta a 16-os vonalán kívülről a kapu jobb oldala mellé, de gólveszély nem alakult ki. A 11. percben David Luíz kapott sárgalapot. A 18. percben a hazaiak próbálták eljuttatni a játékszert a kapuig, de a 16-os vonalánál elakadtak, mert a vendégek védelme nagyon jól zárt. A 21. percben Neymar rúgta a labdát a 16-os vonaláig, de a vendégek ismét jól blokkoltak. A 25. percben Tejada kapott sárgalapot. Hazai szabadrúgás következett a 27. percben a 16-os vonalának közeléből, melyet Neymar végzett el és a labdát a sorfal fölött egyenesen a kapu bal felső sarkába lőtte úgy, hogy McFarlane még bele is ért, 1:0! A 28. percben Neymar egy bravúros cselt követően ívelte a labdát a kapu elé, ahová Fred érkezett, de a labdát már nem érte el. A 31. percben hazai szöglet, melyet Neymar végzett el, de gólveszély nem alakult ki belőle. A 40. percben Dani Alves rúgta a labdát Neymar passzából, 20 méterről a kapu bal alsó sarkába, így 2:0 a hazaiak javára! A 44. percben Neymar és Cooper sárgultak be reklamálásért. A 45. percben hazai szabadrúgás a 16-os bal oldala közeléből, amit Marcello végzett el, de végül nem született belőle gól.

A 46. percben hármas hazai csere, Marcello,Ramires és Dani Alves helyére érkezett Maxwell,Hernanes és Maicon, illetve a vendégeknél Tejada helyére Nurse érkezett. Még ebben a percben Hulk lőtte a labdát középről magabiztosan a kapu jobb alsó sarkába. Az 50. percben Neymar rúgta a labdát a kapu elé a 16-os jobb oldaláról, de az kiment Fredről. Az 51. percben vendég szabadrúgás, de nem alakult ki gólhelyzet. Az 52.percben Neymar lőtte a labdát a 16-oson belülről a kapusba, akiről végül kiment a labda, így gól nem született. A szögletből nem alakult ki gólhelyzet. Az 56. percben Machado és Cooper jöttek le, Jimenez J. és Torres G. álltak be a helyükre. Szintén ebben a percben vendég próbálkozás, César védett hatalmasat elcsúszása után és ütötte ki a kapu fölé a labdát. Az 58. percben kapuscsere történt, Calderon érkezett McFarlane helyére a vendégeknél. Az 59. percben hazai helyzet, Neymar rúgta a labdát a 16-oson belülről a jobb oldalról a kapu elé, de gól nem született belőle. Még ebben a percben Torres R.  helyére érkezett Cummings H. A 60. percben Neymar rúgta a szögletet, ami egy kis kavarodás után David Luizhoz jutott el és róla ment a labda a kapu jobb oldala mellé. A 61. percben Fred helyére Jó érkezett. Még ebben a percben Jó érkezett Fred helyére. A 62. percben Maicon vitte fel a labdát a 16.-os vonalán belülre jobb oldalon és adta be Neymarnak a labdát középre, de végül nem született gól. A 64. percben Willian jött Oscar helyére. A 67. percben Carrol helyére érkezett Rodriguez. A 68. percben Gomes sárgult be. Hazai szabadrúgás a 69. percben, Hulk végezte el, de végül  gól nem született belőle. A 71. percben David Luis helyére Henrique érkezett. A 73. percben Willian rúgta a labdát jobb oldalról középre, de azt kirúgták a pályáról a védők. Szöglet következett, amit willian végzett, de gólveszély nem alakult ki belőle. A 74. percben Neymar rúgta a labdát a 16-oson belülről balról középre végül azt Willian rúgta be Jó mellett a kapuba 4:0! A 75. percben Maicon rúgta a 16-oson belülről jobbról középre a labdát, de egy szabálytalanság miatt nem jutottak tovább a hazaiak, a szabadrúgásból nem alakult ki gólveszély. A 81. percben hazai szabadrúgás, melyet Neymar végzett el, az egyik védő Gomes ütötte el a labdát a hazai játékos elől, így piros lapot kapott. A 11-es elmaradt a bíró hibás döntést hozott, nem volt a helyzet magaslatán ebben a helyzetben. A 85. percben Neymar lőtt 25 méterről a keresztléc fölé. A 87. percben Maicon lőtt a 16-os jobb oldaláról középre, de Neymar nem érte el a labdát, így gól nem született.Hazai helyzet a 89. percben, de végül elhal a 16-oson belül a védőkben. A 91. percben Maxwell lőtt a 16-os jobb oldaláról keresztbe a kapu előtt, de azt senki nem érte el. A végeredmény 4:0 maradt a Brazilok javára.

Az első félidő a sárgalapok és a szabálytalanságok tekintetében igen gazdag volt, csak úgy mint a második. A hazaiak nem voltak túl harciasak, de két gólt is rúgtak, ebből a második egy lesből született. A második félidőben a Brazilok összeszedték magukat és elég határozottan és magabiztosan kezdtek játszani szerencséjükre, mert újabb két gólt is bezsebeltek. A vendég Panama játéka véleményem szerint eltörpült a Braziloké mellett, bár voltak kisebb helyzeteik, de a pályáról így is könnyedén lemosták őket. Összességében a mérkőzés számomra elég zavaros volt és akadozott a rengeteg sárgalap miatt. Nem a felkészülési mérkőzések legizgalmasabb csatáját láthattuk az este folyamán, ugyanakkor a Brazilok helyenként megcsillogtatták tudásukat, még ha ezt az ellenfél sok faut árán próbált is megakadályozni.

Check Also

S.S.C.NAPOLI – JUVENTUS F.C.

A Serie a csúcsrangadóját kísérjük figyelemmel ezúttal a 22. fordulóból. A Napoli hazai pályán fogadja …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.