Labdarúgás

ARSENAL F.C. – MANCHESTER CITY F.C.

Az Angol Bajnokság 30. fordulójának legnagyobb rangadója vasárnapra maradt amikor is az Arsenal hazai pályán fogadja a Manchester City együttesét. A hazaiak nem futnak jó szezont oly annyira,hogy Wenger a szezon végén valószínűleg távozni fog 20 évet követően. A Bajnokok Ligájából csúfosan estek ki a bajnokságban pedig egyre rosszabbul szerepelnek. Jelenleg a tabella 6. helyén állnak, eddigi 27 mérkőzésükből 15-öt …

Read More »

LIVERPOOL F.C. – EVERTON F.C.

A Premier League 30. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A szombati játéknap rangadóját 13:30-as kezdéssel a Liverpool és az Everton játssza. A két városi rivális nem kimondottan kedveli egymást s ennek jelei mind a szurkolókon mind a játékosokon sokszor mutatkoznak. Jelenleg a Liverpool áll jobban a tabellát illetően, eddigi 29 mérkőzésükből 16-ot nyertek meg 8 döntetlen és 5 vereség mellett. …

Read More »

PORTUGÁLIA – MAGYARORSZÁG

Az idei évben is folytatódnak a VB selejtezők. Az első kör a naptári évet illetően több kérdésre is választ adhat. A B jelű hatosban Svájc gyakorlatilag villámrajtot vett, s a mai napon zsinórban 5. mérkőzését is megnyerte. Őket Portugália követi valamint a Magyar válogatott melyek az este folyamán eldöntik ki marad az egyetlen üldöző a svájciak mögött. A portugálok gyakorlatilag …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C. – F.K. KRASZNODAR

Az Európa Liga legjobb 16 együttese lassan éppen a felére csökken. A párharcok közül már lehet sejteni a továbbjutó együttese egy részét ám ez semmiképpen sem igaz a Manchester United Rosztov párosításra. Igaz az első mérkőzésen 1:1 lett a végeredmény Rosztov-ban ám látva a vörös ördögök teljesítményét a Rosztov még akár idegenben is reménykedhet. Mourinho fiai a hét közi Chelsea-ben …

Read More »

LEICESTER CITY F.C. – SEVILLA F.C.

A Bajnokok Ligája folytatódik a héten a legjobb 16 között a visszavágókkal. A keddi játéknapon két mérkőzést rendeznek melyek közül valódi tétje már csak a Leicester és Sevilla összecsapásnak maradt. Az Angolok miután kikaptak Sevillában menesztették vezetőedzőjüket Claudio Ranieri-t. Az angol nyugodtan mondhatjuk ex-bajnok jelenleg a 15. s mindössze 3 pontra vannak a kieső Hull City-től. Eddigi 27 meccsükből mindössze …

Read More »

F.C. BARCELONA – PSG

A Bajnokok Ligája nyolcad döntőinek visszavágói szerdán is folytatódnak. A mai este során kiderül vajon a két héttel ezelőtti fiaskót követően képes e csodára a Barcelona a PSG ellen. Az első mérkőzésen mindenkit meglepő 4:0-s francia siker született s ekkor úgy tűnt gyakorlatilag úgy tűnt a katalánok számára itt a vég. Ám ezt követően két bajnokin is olyan játékkal rukkoltak …

Read More »

F.K. ROSZTOV – MANCHESTER UNITED F.C.

Az Európa Liga küzdelmei is elérkeztek a nyolcad döntőkhöz. Az odavágó mérkőzések közül az egyik legérdekesebb párosítás a Rosztov Manchester United. Az angolok minden képen szerették volna elkerülni az orosz utazást mivel a hét végén az FA kupában a Chelsea vendégeként szerepelnek majd. A Rosztov az orosz bajnokságban mindössze a 7. helyen áll, 18 mérkőzésből 8-at nyertek meg 4 döntetlen …

Read More »

A.S. ROMA – S.S.C. NAPOLI

A hétvégén az Olasz Bajnokság  27.fordulóját rendezik meg. A szombati játéknap rangadóját a Roma és a Napoli játssza. A hazaiak jelenleg a várakozásokat felül múlva a tabella 2. helyén állnak. Eddigi 26 mérkőzésükből 19-et nyertek meg 2 döntetlen és 5 vereség mellett. Utolsó 5 bajnoki mérkőzésükön 4 győzelmet arattak zsinórban 1 vereség mellett. Hazai pályán 12 mérkőzést játszottak s ezek …

Read More »

LIVERPOOL F.C. – ARSENAL F.C.

A Premier League 27. fordulóját rendezik meg a hét végén. A forduló rangadójára szombaton kerül sor amikor is az Anfield Road-on a Liverpool fogadja az Arsenal együttesét. A hazaiak egyre lejjebb és lejjebb csúsznak a tabellán, jelenleg az 5. helyen állnak s mindössze 1 ponttal előzik meg a Manchester United együttesét akik 1 mérkőzéssel kevesebbet játszottak illetve 1 ponttal vannak …

Read More »

JUVENTUS F.C. – S.S.C NAPOLI

Az Olasz Kupa az elődöntőkhöz érkezett ahol kitűnő párosítások jöttek össze. A tavalyi bajnok Juventus a második Napoli együttesével vív meg a döntőbe jutásért. A zebrák jelenleg vezetik a tabellát 26 mérkőzést követően 22 győzelmet aratva 4 vereség mellett. Legutóbbi 5 meccsüket megnyerték a bajnokságban. Hazai környezetben  14 meccset vívtak melyeket egytől egyik meg is nyertek. A Juventus a Bajnokok …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.