Labdarúgás

ARSENAL F.C.-WEST HAM UNITED F.C.

Folytatódik a Premier League 1. Fordulója. A mai napon bemutatkozik egy újabb bajnokaspiráns az Arsenal ellenfelük az európai kupaporondtól korán búcsúzó West Ham United együttese. A hazai gárda egy jól sikerült szezont tudhat maga mögött ugyanis az előző idényt a 3. helyen zárta megelőzve többek között a Liverpool;Tottenham és Manchester United együttesét. A nyáron az Arsenal kerete egyben maradt sőt …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C.-TOTTENHAN HOTSPUR

Eljött a várva várt pillanat, két és fél hónap után folytatódik a Premier League. Először rögtön két bajnokesélyes csapat összecsapását tekinthetjük meg az Old Traffordon ahol a Manchester United fogadja a Tottenham együttesét. A hazaiak egy újabb nagy átalakításon estek át a nyáron és a folyamat még nem ért véget. A vendég oldalon is akadtak a nyáron változások ám a …

Read More »

ARSENAL F.C.-CHELSEA F.C.

2015. Augusztus 02. nagy nap ez a Premier League  hívei számára ugyanis ezen a napon rendezik a 2015-2016-os szezon első kupamérkőzését a Community Shield-et. A mérkőzés gyakorlatilag az uborkaszezon végét jelenti s ezt követően egy héttel már maga a Premier League sorozatküzdelmei is elkezdődnek. A két egymásnak feszülő együttes az Arsenal akik idén is elhódították immár 12. alakalommal az FA …

Read More »

LIVERPOOL F.C.

Transzferablak nevű sorozatunk folytatásában igaz maradunk Angliában ám ezúttal a múlt héten kielemzett Manchester United legősibb riválisához a Liverpool F.C „látogatunk”. Igaz az átigazolási időszak vége még nagyon távolinak tűnik ám az idő ettől függetlenül szinte repül s Augusztus 8.-án már rajtol is a Premier League következő izgalmakban gazdag szezonja. A már fent említett manchesteri együttes mellett talán a Liverpool …

Read More »

VIDEOTON F.C.-BATE BORISOV

A Bajnokok Ligája Selejtező 3. Fordulóját rendezik meg a hét közben. Az elmúlt selejtező körben a Videoton óriási szerencséjének köszönhetően továbbjutott a The New Saints ellen egy hosszabbításos mérkőzést követően. Ennek köszönhetően jutott a selejtező 3. körébe s a magyar együttesek közül a Debrecennel karöltve tartják hazánkat közel a Bl illetve El főtáblához közel. A Bate Borisov egy fehérorosz együttes …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C.-F.C.BARCELONA

A Bajnokok Nemzetközi Kupáját minden évben megrendezik Amerikában ezen beöl is az Egyesült Államokban. A BBVA Liga sztár együttesei valamint a Premier League klubóriásai gyakran látogatna el a felkészülési időszak alatt a nyár folyamán. Idén sem történt ez másképpen s ennek is köszönhető,hogy a ma este folyamán két hatalmas múlttal bíró klub találkozik egymással. A Manchester United és a Barcelona …

Read More »

B.V.B BORUSSIA DORTMUND-JUVENTUS F.C.

A nyári felkészülési időszak kellős közepéhez érkeztünk. Idén szinte mindegyik elit bajnokság kicsivel korábban rajtol így az esélyesek egyre inkább igyekeznek felkészülni a bajnoki rajtra méghozzá úgy,hogy nevesebbnél nevesebb ellenfelekkel mérik össze felkészültségüket. nem kivétel ez alól a Bundesliga sztárcsapata a Borussia Dortmund valamint a Serie A bajnok csapata a Juventus sem. A Dortmund az előző szezonban csalódást keltő eredményeket …

Read More »

A.C.MILAN-INTERNACIONALE

A nyár derekához érve egyre több elit klub kezdi meg a felkészülést a következő szezonra. Az elit bajnokságok top csapatai egyenlőre még csak a Nemzetközi Tornákon találkoznak egymással barátságos keretek között mielőtt kezdetét venné a vérre menőküzdelem a különböző kupákért. Az egyik legnépszerűbb kontinens ezen célokra Amerika illetve Ázsia. A mai napon több felkészülési mérkőzést is rendeznek melyeken maguk a …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C.

Az uborkaszezon kellős közepén járunk. Ugyan a Bajnokok Ligájában illetve az Európa Ligában már megindultak a selejtezők ám az igazán nagy klubok még nem kapcsolódtak be ezen sorozatokba. Ezen időszak egyik legizgalmasabb témái közé tartoznak az átigazolások, illetve nem elhanyagolandó a transzferpiacot mozgató szponzori szerződések. Ezen sorozatunk első részében a Manchester United-et vesszük górcső alá. Az Old Trafford és környéke …

Read More »

VIDEOTON F.C.-T.N.S

A Bajnokok Ligája selejtező körének második körének visszavágóit rendezik meg a hét közben. Az első összecsapás walesi helyszínen játszódott ahol a Videoton 1:-ás győzelmet aratott a mérkőzés képe alapján teljesen megérdemelten. A Magyar Bajnokság a hét végén rajtolt el ahol meglepetésre a Videoton általános meglepetésre idegenben 1:0-ás vereséget szenvedett el. A két együttes igen csak messze található egymástól az UEFA …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.