Labdarúgás

SERIE A Elé, Átigazolási Áttekintő

Sorozatunk utolsó részében az Olasz Bajnokság nyári játékosmozgásait tekintjük át. A Serie A az utóbbi években veszített korábbi fényéből és a nagy sztárok is sorra hagyták el az él illetve középcsapatok gárdáit a nagyobb vonzerővel bíró európai bajnokságok miatt. A VB alatt az Olasz válogatott leszerepelt,emellett a BL-ben is eggyel kevesebb csapat indulhat ugyan az Európa Ligában maradt az Olaszok …

Read More »

BUNDESLIGA-Átigazolás Utáni Börze

Sorozatunk folytatásában a Német Bajnokság játékosmozgásait nézzük át a tabella első feléből a Nemzetközi kupákban is érdekelt csapatok részvételével. Az elmúlt szezon csakúgy mint az azt megelőző elképesztő nagy Bayern München fölényt hozott így gyakorlatilag a bajnoki cím már a szezon vége előtt egy bő hónappal eldőlt. A második helyen is mindkét évben a Dortmund végzett előbb 25 majd 21 …

Read More »

Spanyol BBVA Liga Átigazolás Áttekintő

Sorozatunk következő részében megvizsgáljuk a Spanyol Liga élcsapatainak idén nyári átigazolásait, figyelmünk elsősorban a bajnoki esélyesekre irányul illetve a Nemzetközi Kupahelyezésekre esélyes csapatokra. Az előző őrült idényt nagy meglepetésre az Atletico Madrid nyerte kik csak pár percnyire voltak a BL sikertől azonban ezt a városi rivális Real Madrid elorozta előlük. A barcelona tavalyi idénye nem volt méltó az előző évekéhez. …

Read More »

PREMIER LEAGUE Elé; Avagy Mi is várható a transzferablak bezárultával?!

Kedves Játékosok! Mint azt már korábban megtapasztalhattátok igyekszünk nektek hétről-hétre bemutatni,hogy mi minden történik a Sport világában,úgy a pályán mint a pályán kívül. Ezen sorozatunkban igyekszünk számotokra segítséget nyújtani abban,hogy az elkövetkező időszakban mire is számíthattok az Elit Focibajnokságokban. A sorozat első részében részletesebben foglaljuk össze a legerősebbnek tartott bajnokságot a Premier League-t. Tudósításaink az előző idény második felétől követték …

Read More »

EVERTON.F.C-CHELSEA F.C

A Premier League 3. fordulójának szombati rangadóját rendezik meg Liverpool-ban ahol a házigazda Everton fogadja a vendég Chelsea együttesét. A hazaiak 2 döntetlennel kezdték az idényt míg a vendégek 2 győzelemmel,a Chelsea háza tájáról friss információ,hogy Fernado Torres kölcsönben a Milan együtteséhez igazolt. A hazaiak a nyár folyamán megszerezték a Fernecvárostól Besic játékjogát valamint a Chelse-től Lukaku-t;Eto’o-t;Atsu-t és a Manchester …

Read More »

BURNLEY F.C-CHELSEA F.C

A Premier League 1. fordulójának záró mérkőzését rendezik meg ma este 21:00-ás kezdéssel. A Monday Night Football mindig jó hangulatú és kitűnő iramú mérkőzéseket hozott az eddigiek során és remélhetőleg így lesz ez a ma este folyamán is. Ugyan az idény eleji forma több csapatnál is erősen látszódott a hétvége folyamán ám vélhetően a Chelsea-n ez a „betegség” nem fog …

Read More »

NÉMETORSZÁG-ARGENTÍNA

Elérkeztünk a Világbajnokság utolsó és egyben legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzéséhez. E mérkőzést világszerte milliárdnyi ember követi. Németország és Argentína hosszú utat járt be míg idáig eljutottak. A Németek útja a G csoportban indult ahol először Portugáliát verték meg 4:0-ra. Ezt követően Ghana együttesével játszottak 2:2-es döntetlent majd a harmadik körben Usa válogatottját győzték le 1:0-ra így 7 ponttal csoportelsőként jutott …

Read More »

ARGENTÍNA-HOLLANDIA

A Világbajnokság elődöntői közül ma este 22:00-tól rendezik meg az Argentína Hollandia összecsapást. Mint az már tegnap este kiderült a döntő egyik résztvevője Németország. A mai mérkőzésen kiderül melyik csapat lesz az előbb említett válogatott ellenfele. Hollandia a B csoportot nyerte meg miután Spanyolországot 5:1-el gázolták el,ezek után Ausztrália együttesét győzték le nagy csatában 3:2-re majd Chilét verték meg a …

Read More »

ARGENTÍNA-BELGIUM

A Vb negyeddöntőinek utolsó két összecsapását rendezik ma, előbb 18:00-tól Argentína csap össze Belgium válogatottjával. Argentína az F csoport megnyerésével jutott a legjobb 16 közé. A csoportot 9 ponttal nyerte meg ugyanis Bosznia-Hercegovinát 2:1-re verte,míg Irán együttesét 1:0-ra valamint Nigéria együttesét 3:2-re győzte le parázs mérkőzésen. A nyolcaddöntőben Svájc együttesét győzték le Di Maria 118. percben szerzett góljával. Belgium a …

Read More »

NÉMETORSZÁG-ALGÉRIA

A Nyolcaddöntők 6. összecsapását rendezik ma Németország és Algéria részvételével. A német válogatott a G csoportot megnyerve jutott a legjobb 16 közzé,Portugáliát 4:0-ra,Usa válogatottját 1:0-ra valamint Ghana együttesével játszott 0:0-ás döntetlent. A H csoport 2.helyén Algéria jutott tovább,ahol Belgiumtól 2:1-es vereséget szenvedtek Oroszországgal 1:1-es döntetlent játszottak valamint Dél-Korea válogatottját tudták megverni. Az esélylatolgatások szerint Németország toronymagas esélyese a mérkőzésnek melyre …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.