CHELSEA F.C-ARSENAL F.C.

A Premier League 31.fordulóját rendezik meg a hétvégén.A forduló rangadóját ma 13:45-ös kezdéssel tekinthetjük meg.A kékek a tabella éléről várták a fordulót míg a vendég ágyúsok a 3.helyről.A két csapat közt 4 pont a differencia de a vendégek egy meccsel kevesebbet játszottak.A hazaiak az elmúlt 6 fordulóban 4 győzelmet 1 döntetlent és egy vereséget abszolváltak,míg a vendégek 3 győzelmet 1 döntetlent és 2 vereséget.Az őszi mérkőzés 0:0-ás döntetlen lett.A Chelsea,Murinho kezei alatt hazai pályán a bajnokságban szinte verhetetlen,ezt szeretné most Wenger és csapata megszakítani,valamint visszavágni az elmúlt évek sorozatos vereségeiért.Izgalmas összecsapásra van kilátás,mely a bajnoki cím megnyerésének szempontjából döntő fontosságú lehet.

Az első félidőt a hazai csapat kezdte.A 3.percben Sczesny jött ki jól kapujából és Eto’o elől mentett.A 4.percben Giroud tüzelt  a 16-os vonaláról de Cech  hatalmasat védett.Az 5.percben Eto’o elé került a jobb oldalon és 16 méterről a bal alsó sarokba tekert 1:0!A 7.percben Andre Schürle vezette a labdát majd 16 méterről lőtt a kapu bal sarkába 2:0!A gólpasszot a labdát szerző Matic adta.A 10.percben Eto’ sérülése miatt Torres állt be.A 13.percben hazai szabadrúgás,Hazard ívelt a térfél közepéről a kapu elé de Sczesny fogta a labdát.A 15.percben egy szép passzjátékot követően Hazard lőtt kapura de Chamberlain kezezése után a  labda az alapvonalon ment ki.Büntető következett melyet Hazard a kapu közepébe lőtt ezzel 3:0!Gibbs hagyta el a pályát,mert a bíró Chamberlain helyett állította ki,újabb bírói baki melyek  hétről hétre keserítik a nézőket,valamint magát a játékot.A 23.percben Vermaalen jött Podolski helyére a vendégeknél.A 31.percben David Luiz tüzelt távolról de  labdája megpattant így szöglet következett.Schürle ívelt középre,de a védelem kifejelte az alapvonalon túlra.Az újabb szögletet Sczesny húzta le a levegőből.A 33.percben újabb hazai szöglet de ezúttal a jobb oldalról.A beadást a hazai védelem fejelte ki.A 38.percben ismét haza szöglet,de a védelem kifejelte a labdát ami ismét a hazaiakhoz került,végül Schürle lőtt középről a kapu közepébe da Sczesny védte a labdát.A 41.percben Hazard lőtt a kapu fölé.A 42.percben Torres vezetett támadást a jobb oldalon majd középre passzolt ahol Oscar érkezett és vágta a léc alá a labdát nagy erővel az ötösön belülről 4:0!A 44.percben Koscielny blokkolt egy lövést melyet így Sczesny könnyedén fogott meg.A hosszabbítás 3 perc.a 46.percben hazai szöglet,melyet egy újabb követett a jobb oldalról.Schürle adta be megint de helyzet ebből sem alakult ki.A 47.percben megint a hazaiak támadtak és megint csak szögletet végezhettek el,de gólveszély ebből sem alakult ki.A 48.percben Rosicky lőtt kapura de Cech könnyedén fogta azt meg.Több helyzet nem alakult ki így a fél idei állás 4:0!

A második játékrészt a vendégek kezdték.Csere a vendég oldalon Jenkinson és Flamini érkezett a pályára Chamberlanie és Koscielny helyett.A 47.percben Torres cselezgetett a 16-oson belül majd lőőt de a labda David Luiz elé került aki Sczesny-be lőtt,szöglet következett de helyzet ebből nem alakult ki.Az 52.percben Rosicky kapott sárga lapot egy ütemkésés következtében.Az 55.percben vendég szöglet,melyet Casorla ívelt középre de helyzet nem alakult ki belőle.Vendég szabadrúgás az 57.percben de a hazaiak kirúgták a labdát így a helyzet elmaradt.A 61.percben Casorla tüzelt a jobb oldalról a bal alsó mellé.A 63.percben Torres passzolt Oscar elé aki 16 méterről lőtt centikkel a kapu fölé.Vendég szabadrúgás a 64.percben de a beívelést követően helyzet nem alakult ki.A 65.percben Giroud a félpályáról ívelt Cech ölébe.A 66.percben Oscar lőtt a kapuba a 16-os vonaláról 5:0!Pattogós lövés volt de Scezny hibája is kellett a gólhoz.A 67.percben Oscart váltotta Salah.A 68.percben Sczesny védett nagyot egy hazai lövés után.A 71.percben Salah kapott jó indítást,mivel nem volt lesen így egy az egyben mehetett a vendég kapura ezután pedig higgadtan a jobb alsó sarokba gurította a labdát 6:0!Hazai szabadrúgás a 78.percben,de helyzet nem alakult ki a beívelés után.A 81.percben egy veszélyes beadást hatástalanított Sczesny.A 84.percben Schürle lőtt 1 méterrel a kapu mellé 20 méterről.Vendég szabadrúgás a 89.percben a 16-os bal oldaláról,a beadást a védelem fejelte ki.A 91.percben Rosicky lőtt kapura de Cech nagyot védett.A hosszabbítás 2 perc,melyben helyzet már nem alakult ki így a végeredmény 6:0 maradt.

A rangadónak induló mérkőzés már az első 7 percben eldőlt.Ezek után az első negyedóra végén jött a kiállítás,büntető no meg a 3.gól,amely már előrevetítette hogy Wenger 1000.meccse az Arsenal kispadján egy rémálommal lesz felérő.Ezt a további 3 gól tette teljessé.A mérkőzés egyoldalú volt ugyanakkor élvezhető is főként  a hazaiak hívei számára.Az Arsenal ugyan annak ellenére is sokat birtokolta a labdát,hogy 75 percen keresztül emberhátrányban játszott de gólt így sem tudott lőni.Véleményem szerint ezzel a vereséggel az Arsenal kihullott a bajnoki címért folytatott küzdelemből a Chelsea pedig az egyik első számú várományossá lépett elő.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.