CHELSEA F.C. – F-C- BARCELONA

A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közül 4 feszül ma este egymásnak. Az este sőt a hét kiemelkedő mérkőzése a Chelsea  a Barcelona összecsapása. Az angol együttes tekintve,hogy csoportjából némi meglepetésre a Roma mögött jutott tovább így hazai pályán kénytelen megkezdeni a kieséses szakaszt. Gyakorlatilag a legnehezebb ellenfelet kapták a Barcelona személyében, a katalánok a Juventust előzték meg csoportjukban s így kedvezőbb helyzetből várhatták a sorsolást. E két együttes BL mutatója némileg előre vetíti mely csapatnak van nagyobb esélye a továbbjutásra. A Chelsea 6 meccséből 3-at nyert meg 2 döntetlen és 1 vereség mellett, míg a Barcelona 6 meccséből 4-et nyert meg 2 döntetlen mellett. A kékek hazai pályán 1 meccset nyertek 2 döntetlen mellett míg a katalánok 3 mindhárom hazai meccsüket megnyerték. Idegenben a londoniak 2 meccset nyertek meg 1 vereség mellett míg a Barca 1 győzelem mellett 2 döntetlent ért el.  A Chelsea hazája bajnokságában a 4. helyen áll 19 pontos hátrányban a listavezető Manchester City mögött. Eddigi 27 meccsükből 16-ot nyertek meg 5 döntetlen és 6 vereség mellett, utolsó 5 meccsükön 2 győzelem mellett 1-szer játszottak döntetlent és 2-szer kaptak ki. Hazai pályán 14 meccsből 9-et nyertek meg 4 döntetlen és 1 vereség mellett, utolsó 5 hazai meccsükön 3 győzelem mellett 1 döntetlent értek el és egyszer kaptak ki. Az együttes a Ligakupából kiesett míg az FA Kupában áll. Mindezek ellenére Conte alatt inog a kispad a hírek szerint. Sérültek: Luiz és Bakayoko. A Barcelona vezeti hazája bajnokságát meglehetősen nagy előnnyel főként ősi riválisa a Real Madrid előtt. Eddigi 24 meccsükből 19-et nyertek meg 5 döntetlen mellett, utolsó 5 bajnokijukon 3 győzelem mellett 2 döntetlent értek el. Idegenben 13 meccsből 10-et nyertek meg 3 döntetlen mellett, utolsó 5 idegenbeli meccsükön 4 győzelem mellett 1 döntetlent értek el. A Spanyol Kupában még áll a Barcelona és a Real Madrid kiesésével jó esélyük nyílik,hogy ezen sorozatot is az élen zárják. Az utóbbi hetekben kisebb hullámvölgybe kerültek a katalánok ám ez minden bizonnyal a Bajnokok Ligájában nem fog érződni. Sérültek: Semedo;Jose. Kitűnő mérkőzés előtt állunk!

Chelsea: Courtois;Rüdiger,Christensen;Azpilicueta;Moses;Fabregas;Kante;Alonso;Pedro;Hazard;Willian

Barcelona: Ter Stegen;Roberto;Pique;Umtiti;Alba;Paulinho;Busquets;Rakitic;Messi;Suarez;Iniesta

A mérkőzést a Chelsea kezdte. 5.perc: szép hazai akció melynek végén Hazard lőtt kevéssel a kapu fölé. 6.perc: hazai szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 9.perc: hazai szöglet következett melyet követően Rüdiger fejelt a kapu mellé. 13.perc: Hazard gurította vissza a labdát ám a védők k tudták vágni. 16.perc: Paulinho fejelte mellé Messi labdáját. 21.perc: vendég szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 30.perc: Willian-t állították meg egy sárga árán a lapot Rakitic kapta. A szabadrúgást 24 méterről Alonso lőtt kapura de Ter Stegen odaért. 33.perc: Willian lőtt távolról a jobb kapufára, nagy mázlija volt a vendégeknek. 38.perc: vendég szöglet ám helyzet ebből sem alakult ki. 41.perc: Willian lőtt ismét át a védelmen de ezúttal a bal kapufára lőtte, Ter Stegen erről is lemaradt. 42.perc: ezúttal Hazard lőtt 17 méterről centikkel a keresztléc fölé, gyönyörű jelenet volt.

A második félidőt a Barcelona kezdte. 49.perc: Iniesta lőtt kevéssel a kapu mellé. 53.perc: Suarez volt harcias s gyönyörűen fűzött be két védőt majd lőtt kapura ám Courtois hárítani tudott. 62.perc: hazai szöglet következett melyet követően Willian lőtt ismét keresztbe majd lőtt szép mozdulattal a kapuba 1:0! 64.perc: Vidal érkezett Paulinho helyére. 69.perc: hazai kontra melynek végén Willian fejét találta telibe a tisztázó Umtiti. 74.perc: Willian iramodott meg majd Pique szerelte az utolsó pillanatba. 75.perc: egy vendég akció végén Messi kapott jó labdát majd lőtt a hálóba 1:1! 80.perc: Rüdiger sárgult be. 82.perc: hazai szöglet ám helyzet nem alakult ki belőle. 83.perc: Morata állt be Pedro helyére. 84.perc: Fabregas helyére Drinkwater állt be. 85.perc: hazai szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki, ám Morata besárgult reklamálásért. 90.perc: Busquets sárgult be. A hosszabbítás 3 perc, 91.perc Andre Gomes érkezett Iniesta helyére.

Az első játékrészben a vendégek voltak aktívabbak ám az első negyed órát követően a hazaiak kezdték átvenni az irányítást. A mérkőzés irama talán elmaradt az elvárt iramtól s helyzetek is inkább a végén alakultak ki a hazaik aktívabb letámadásának köszönhetően. A második félidőben a hazaiak játszottak jobban a félidő elején s a félidő derekán meg is szerezték a vezetést. Ezt követően a vendégek átvették az irányítást s Messi révén ki tudtak egyenlíteni. Ezt követően újabb találat már nem született. A Barcelona célfocija végül elérte célját s jó pozícióból várhatják a visszavágót.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.