CHELSEA F.C.-F.C. PORTO

A Bajnokok Ligája 6. fordulójának szerdai mérkőzéseihez értünk, az az az utolsó versenynaphoz az idei évet illetően. A G csoportban érdekes este elé nézünk, ugyanis a jelenlegi állás szerint a Chelsea vezeti a csoportot a Porto-val holtversenyben s nyomukban a Dynamo Kijev együttesével, a csoport negyedik helyén a Maccabi Tel Aviv áll 0 ponttal. A Chelsea Porto összecsapás a csoport elsőség mellett tehát az Európa Ligába kieső együttes sorsáról is dönt. A hazaiak 10 pontja 3 győzelem 1 döntetlen és 1 vereségnek köszönhető csakúgy mint a Porto 10 pontja. Az angolok a bajnokságot tekintve katasztrófálisan állnak ugyanis csupán 15-ek a Permeier League-ben, a hét végén az újonc Bournemouth csapata győzött a Stand For Bridgen. Ami a BL-t illeti előzők két tétmérkőzését a londoniak meg tudták nyerni. A Porto hazája bajnokságát vezeti s a hét végén is győzelemmel tudtak hangolni. A vendég együttes idei egyetlen vereségét épp az előző körben szenvedte el a Dynamo Kijev ellen hazai pályán óriási meglepetésre. A sérültek terén egyik csapat sem panaszkodhat hiszen a hazai oldalon mindössze Falcao szerepel a sérültek listáján a vendégeknél pedig Osvaldo és Andre. Amennyiben ma a Chelsea megnyeri a ma esti mérkőzést csoportelsőként jut tovább míg a Porto is továbbjuthat ha a Kijev kikap vagy döntetlent játszik, amennyiben a Kijev nyer a Porto a csoport 3. helyén végez. Ha döntetlen születik és a Kijev nyer akkor három egyaránt 11 pontos csapat lesz s köztük az egymás elleni eredmény fog döntetni. A orto sikere esetén a vendégek jutnak tovább csoportelsőként és a Kijev eredményétől függően az angolok vagy második helyen végeznek vagy az Európa Ligában folytatják. A Kijev amennyiben kikap biztosan az Európa Ligában folytatja.Izgalmas este előtt állunk.

Chelsea: Courtois;Azpilicueta;Terry;Zouma;Ivanovic;Matic;Ramires;Willian;Oscar;Hazard;Costa

Porto: Casillas;Pereira;Marcano,Maicon;Martins Indi;Herrera;Pereira;Imbula;Layun;Brahimi;Corona

A mérkőzést a hazaiak kezdték. A 2.percben hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 12.percben Costa ugrott ki jó ütemben majd lőtt kapura, Casillas ugyan védeni tudott ám a kipattanó labda a visszafutó Marcano lábáról a gólvonalon túlra került, ugyan Maicon igyekezett menteni ám a felvételek szerint a labda áthaladt a gólvonalon 1:0! A 20.percben Costa sárgult be miután Casillas-t vágta fel ok nélkül. A 22.percben szöglettel felérő hazai szabadrúgás következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 28.percben egy szép hazai akció végén Oscar próbálkozása ment centikkel a jobb kapufa mellé, az ezt követős sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 31.percben Matic sárgult be, ezt követően vendég szöglet következett de helyzet ebből nem alakult ki. A 34.percben Pereira sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 41.percben labda elrúgásért Danilo sárgult be. A 45.percben Casillas mentett szögletre, a sarokrúgást követően helyzet nem alakult ki, sőt ezzel véget is ért a félidő.

A második játékrészt a vendégek kezdték. A 48.percben Willian távoli lövését követően Casillas védett magabiztosan. A 49.percben Brahimi távoli lövése kerülte el Courtois kapuját. Az 52. percben Willian érkezett jól a 16-oson belülre, majd lőtte a labdát magabiztosan a kapuba 2:0! Az 56. percben Herrera lövését blokkolták a hazai védők, így vendég szöglet következett, de helyzet nem alakult ki belőle. A 57. percben Imbula helyére Abou Bakar érkezett, illetve Pereira helyére Neves érkezett a vendég oldalon. A 62. percben vendég szabadrúgás következett, melyből helyzet nem alakult ki. A 3. percben Brahimi lövését Ivanovic fejelte a saját kapuja mellé. A 69. percben egy hazai kontra végén Hazard középreadását követően Casillasnak kellett kiütnie a labdát. A  70. percben Costa kapott kitűnő kiugratást, ám a vendég védők fel tudtak szabadítani. A 72. percben Oscar passzát követően Casillas védte Willian próbálkozását. A 74. percben Ivanovic sárgult be. A 75. percben Terry tisztázott a 16-oson belül. A 78. percben vendég szöglet következett, melyből helyzet nem alakult ki. A 79. percben Costa lövését kellett Casillasnak védenie. A 80. percben Hazard kapott pontos labdát és fejelte azt 5 méterről a kapura, azonban Casillas védeni tudott. Még ebben a percben ismét Hazard került helyzetbe a 16-oson belül, majd lőtte a labdát a kapu fölé centikkel. A 81. percben Oscar helyére Pedro érkezett. A 82. percben hazai szöglet következett, azonban helyzet nem alakult ki. A 85. percben Willian próbálkozását védte Casillas. A 86. percben Diego Costa helyére Mikel érkezett a pályára. A 90. percben Hazard helyére Rémy érkezett. A hosszabbítás 3 perc a második félidő végén. A 91. percben Rémy lőtt 16 méterről a kapu mellé. A 93. percben Brahimi lőtte a labdát 16 méterről a bal kapufára. Ezzel véget ért a mérkőzés, melynek végeredménye 2:0!

Az első félidő álmoskás játékot hozott a hazaiak a meccs elején igyekeztek helyzeteket kialakítani és némi szerencsének is köszönhetően meg is szerezték a  vezetést, Ezt követően a vendégek igyekeztek helyzetet kialakítani amely sikerült is de az állás nem változott. A második játékrészben a hazaiak egyértelműen uralták a mérkőzést, előnyüket megduplázták, mellyel eldöntötték a csoport elsőség sorsát. Mivel a Dinamo Kijev hazai pályán a Maccabi Tel Aviv együttesét megverte így az Ukrán együttes jutott ebből a csoportból a legjobb 16 közé. A Chelsea a mai mérkőzést teljesen megérdemelten nyerte meg.

Mai eredmények:

E csoport: AS Roma-BATE 0:0, Leverkusen-Barcelona 1:1

F csoport: Dinamo Zagreb-Bayern München 0:2, Olympiakos-Arsenal 0:3

G csoport: Dynamo Kijev-Maccabi Tel Aviv 1:0

H csoport: Gent-Zenit Szentpátervár 2:1, Valencia-Lyon 0:2

Csoportok végeredményei:

E csoport: 1. Barcelona, 2. AS Roma, 3. Leverkusen, 4. BATE

F csoport: 1. Bayern München, 2. Arsenal, 3. Olympiakos, 4. Dinamo Zagreb

G csoport: 1. Chelsea, 2. Dynamo Kijev, 3. FC Porto, 4. Maccabi Tel Aviv

H csoport: 1. Zenit Szentpétervár, 2. Gent, 3. Valencia, 4.Lyon

 

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.