CHELSEA F.C.-LIVERPOOL F.C.

A Premier League 36. Fordulóját rendezik meg a hét végén. A hazai és már bajnok londoni együttes fogadja a BL selejtezős helyekért harcban álló Liverpoolt. A hazaiak utolsó előtti hazai mérkőzésének tulajdon képen nincs tétje a kékek szempontjából. Az elmúlt 6 mérkőzésükből 5-öt megnyertek 1 döntetlen mellett. Mourinho együtteséből a mai délutánon Diego Costa és Oscar minden bizonnyal sérülés miatt fog kimaradni. A vendég oldal még az utolsó szalmaszálba próbál belekapaszkodni a mai mérkőzésen ugyanis amennyiben döntetlent játszik vagy netán kikap akkor a Manchester United már behozhatatlan pontelőnyt szerez a 4. helyet illetően. A vendégek elmúlt 6 mérkőzésükből 2-őt zártak győzelemmel 1 döntetlen és 3 vereség mellett. Mint az az eredményekből is látszik Rodgers együttese nem éppen csúcsformában érkezik a Stamford Bridge-re, ezen kívül Sakho;Flanagan;Balotelli nem tud ma pályára lépni. Rajtuk ívül akad még egy nagy hiányzója a vörösöknek méghozzá Sturridge személyében aki várhatóan Októberig nem állhat csapata rendelkezésére csípő problémák miatt. A két klub őszi összecsapását a Chelsea nyerte míg a korábbi összecsapások vegyes eredményekkel zárultak. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

Chelsea: Couttois;Luis;Terry;Zouma;Ivanovic;Mikel;Cheek;Hazard,Fabregas;Willian;Remy

Liverpool: Mignolet;Can;Skrtel;Lovren;Jhonson;Coutinho;Gerrard;Henderson;Lallana;Lambert;Sterling

A mérkőzést a hazaiak kezdték. Az első percben Fabregas sárgult be egy becsúszást követően. Az 5. percben egy jobb oldalról beadott labdát Skrtel fejelt ki az alapvonalon túlra. A sarokrúgást követően Terry emelkedett a legmagasabbra s fejelt Mignolet kapujába 1:0! A 7.percben vendég szöglet következett melyet követően Coutinho lőtt a védelembe. Az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 10.percben Fabregas lövését blokkolták a vendég védők. A 13.percben Jhonson lőtt az oldalhálóba. A 14.percben Coutinho lövését védte Courtois nagy bravúrral. A 15.percben egy vendég szabadrúgást követően Gerrard ívelt a 16-oson belülre de helyzet végül nem alakult ki. A 16.percben Sterling távoli lövése kerülte el a hazai kaput. A 20.percben Lallana sárgult be egy becsúszást követően. A 23.percben Lambertet állították meg lesen. A 25.percben Hazard cselezett a 16-oson belül de végül Can szerelni tudta. A 226.percben Skrtel is a sárga laposok sorsára jutott. Az esetet követően hazai szabadrúgás következett a 16-os elől melyet Fabregas ívelt a kapu elé de Mignolet ki tudta ütni a játékszert. A 28.percben Fabregas tört be a 16-oson belülre majd éles szögből lőtt kapura de Mignaolet ismét védeni tudott. A 29.percben Lambert kapott sárga lapot miután megrúgta Courtois kapust. A 31.percben hazai szöglet következett melyet követően Mignolet öklözte az alapvonalon túlra a labdát. Az ezt követő szögletet Fabregas ívelte a kapu elé de helyzet nem alakult ki belőle. A 34.percben Zouma sérült meg s helyére Cahill érkezett. A 37.percben Remy lövését Skrtel blokkolta. A 38.percben Coutinho próbálkozását Courtois fogta meg. A 39.percben egy szöglettel felérő szabadrúgás következett melyet Fabregas ívelt a kapu elé de Mignolet kiöklözte azt. A 42.percben Hazard középre tett labdáját rúgták ki a védők szögletre,a sarokrúgást követően Mignolat húzta le a levegőből a labdát. A 43.percben Ivanovic sárgult be lerántásért. A szabadrúgást követően Gerrard fejelhetett 7 méterről  kapuba 1:1! A hosszabbítás 2 perc a félidő végén melyben helyzet már nem alakult ki így maradt az 1:1-es félidei állás.

A második félidőt a vendégek kezdték. A 47.percben Lallana lövése kerülte el a hazai kaput. A 49.percben Coutinho lőtt az oldalhálóba kitűnő szögből. Az 55.percben Willian jobblábas lövése húzott el a kapu előtt keresztbe. Az 5 6.percben Sterling labdáját Courtois húzta le. Az 57.percben hazai szöglet következett de helyzet ezúttal nem alakult ki. Az 59.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően a hazaiak hozhatták el a labdát. A 60.percben Matic érkezett Cheek helyére. A vendég szögletet követően helyzet nem alakult ki. A 61.percben Skrtel lőtt az egekbe egy jobbról érkező labdát. A 65.percben Sterling lövését fogta Courtois. A 66.percben hazai szöglet következett melyből nem alakult ki helyzet. A 67.percben Sinclair érkezett Lambert helyére. A 70.percben Fabregas indítását kapcsolták le a vendég védők. A 71.percben Lallana helyére Ibe érkezett a vendégeknél. A 74.percben Fabregas gyenge lövését védte Mignolet. A 76.percben Fabregas lövését blokkolta Skrtel nagy bravúrral. A 77.percben hazai szöglet következett de helyzet ezúttal sem alakult ki. A 78.percben Hazard szólóját állította meg Can a 16-oson belül. A 79.percben Gerrard helyére Lucas érkezett. A 81.percben Courtois védett nagyot ,az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 82.percben Luis kapott sárga lapot visszarántásért. A 83.percben egy vendég szabadrúgást követően a hazaiak hozhatták el a labdát. A 84.percben Remy helyére Cuadrado érkezett. A 89.percben Coutinho megpattanó lövését fogta meg Courtois. A 90.percben Henderson lövése ment el a kapu mellett centikkel. A hosszabbítás 4 perc a mérkőzés végén melyben helyzet már nem alakult ki így maradt az 1:1-es mérkőzésállás.

Egy rendkívül hajtós jó iramú mérkőzést láthattunk ahol a lényegi események az első félidőre maradtak. A hazaiak kitűnően kezdtek majd több veszélyes helyzetet alakítottak ki. A vendégek elvétve jutottak el a hazai kapuig ám egy-egy veszélyes helyzetet így is kitudtak alakítani. A második játékrész már nem hozott akkora iramot de ennek ellenére is láthattunk több vendég helyzetet és egy két hazai kontrát. Összességében a hazaiak játszottak jobban de a döntetlenre mindkét csapat rászolgált.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.