CHELSEA F.C. – MANCHESTER UNITED F.C.

A Premier League 9. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A szombati játéknap s egyben a forduló legnagyobb rangadóját a Stand Ford Bridge-en rendezik meg a hol a Chelsea együttese fogadja a Manchester United együttesét. A londoni kékek a tabella 3 helyén álltak holtversenyben a Liverpool-al és a Manchester City együttesével. Sarri úgy fest kitűnően össze rakta az együtteset Conte után s szinte szárnyal az együttes s főként Eden Hazard. Eddigi 8 meccsükből 6-ot nyertek meg 2 döntetlen mellett. A keret sérülés hullám alatt nem áll így magabiztosan várhatják a mai mérkőzést nem úgy ellenfelük. A United vészes időszakon megy keresztül részben a vezetőség s részben Mourinho miatt is. A portugál alatt inog a kispad s egy esetleges mai csúfos vereség akár az állásába is kerülhet. A vörös ördögök eddigi 8 mérkőzésükből mindössze 4-et tudtak megnyerni 3 verség és 1 döntetlen mellett. A korábbi időszakban sem nyerni jártak ide az ördögök sőt a legtöbbször ezen stadionban veszítettek pontokat a Ferguson érában a bajnokságot tekintve. A sérülések terén sem áll a legjobban a United ugyanis a védelemből Dalot és Jones valamint Fred és Valencia sem bevethető. A mérkőzés esélyese a Chelsea, egy esetleges döntetlennel ugyanakkor a vendégek mindenképen elégedettek lennének.

Chelsea: Kepa;Alonso;Luiz;Rüdiger;Azpilicueta;Kante;Jorginho;Kante;Willian;Morata;Hazard

Manchester United: De Gea;Young;Smalling;Lindelöf;Shaw;Pogba;Matic;Rashford;Mata;Martial;Lukaku

A mérkőzést a Chelsea kezdte. 2.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 11.perc: hazai szabadrúgás helyzet nélkül. 13.perc: Matic sárgult be Hazard elleni szabálytalanság miatt. 17.perc: ismét vendég szöglet helyzet nélkül. 21.perc: Kovacic lövését követően hazai szöglet következett melyet követően Rüdiger maradt üresen s fejelt a hálóba 1:0! Pogba maradt le csúnyán a védőről. 27.perc: Young sárgult be. 30.perc: Rüdiger sárgult be. 34.perc: Hazard sárgult be. 45.perc: Pogba halvány próbálkozását blokkolta a védelem. Ezzel ért véget az első játékrész.

A második félidőt a Manchester United kezdte. 47.perc: De Gea védett nagyot. 49.perc: Hazrad lövését ezúttal is De Gea védte bámulatos mozdulattal. 52.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 55.perc: szinte a semmiből Martial elé került a labda aki habozás nélkül lőtt a hálóba 1:1! 57.perc: Pogba hagyott ki hatalmas helyzetet. 60.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 62.perc: újabb hazai szöglet helyzet nélkül. 64.perc: ismét vendég szöglet következett melyből a hazaiak indultak meg s Luiz fejelt kevéssel a kapu mellé . 67.perc: Mata sárgult be. 69.perc: Kovacic helyére Barkley állt be. 71.perc: Kante lőtt kapura ám De Gea bravúrral tudott védeni. 73.perc: vendég kontra melynek végén Martial lőtt élményszámba menő találatot 1:1! Az elmúlt 6 szezonban be sem talált a United a Chelsea ellen idegenben ma már a 2. találatot láthattuk. 74.perc: Willian helyére Pedro érkezett illetve Mata helyére Herrera. 79.perc: Giroud állt be Morata helyére. 81.perc: Herrera lövését Kepa védte hatalmas bravúrral. 84.perc: Martial helyére Perreira állt be. 85.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 86.perc: Rashford helyére Sanchez érkezett. A hosszabbítás 6 perc, 94.perc: Sanchez sárgult be. 95.perc: Pereira is besárgult. 96.perc: egy előre ívelt labdát Luiz fejelt a kapufára majd a kipattanóra Barkley érkezett aki senkitől sem zavartatva lőtt a hálóba 2:2! Ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a vendégek kezdtek meglepően jól s az első 20 percben többet is birtokolták a labdát. A hazaiak első szöglete azonban egy védelmi hiba miatt azonnal találattal járt. Ezt követően a felek mezőnyfociban mutatták meg erejüket. A második félidőben a vendégek ugyan majdnem újabb találatot kaptak majd ezt követően Martial révén fordítani is tudtak. A hazaiak részben szerencséjüknek s a vendég védők figyelmetlenségének köszönhetően az utolsó pillanatban ki tudtak egyenlíteni. Összességben kitűnő mérkőzést láthattunk.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.