CHELSEA F.C. – TOTTENHAM HOTSPUR

A Premier League 13. fordulóját rendezik meg a hét végén. A forduló rangadóját szombat este 18:30-tól a Chelsea és a Tottenham játssza egymás ellen. A londoni derbik mindig is sok érdekességet tartogattak s ami még ennél is fontosabb hatalmas csatákat. A Tabellát a forduló előtt a Chelsea vezette míg a sarkantyúsok az 5. helyről várták az összecsapást. A Conte vezette Chelsea 12 mérkőzésből 9-et nyert meg 1 döntetlen és 2 vereség mellett, az utolsó 5 mérkőzésüket megnyerték, hazai pályán 6 mérkőzésből 5-öt nyertek meg 1 vereség mellett, legutóbb az Arsenal tudta megverni a Chelsea-t szeptember végén. A hazaiaknál Terry sérült és Zouma játéka kérdéses. A vendégek eddigi 12 meccsükből 6 nyertek meg 6 döntetlen mellett, az egyetlen még veretlen együttes a mezőnyben. Az utóbbi 5 mérkőzésükből 1-et nyertek meg 4 döntetlen mellett. Idegenben 6 mérkőzésből 2-őt nyertek meg 4 döntetlen mellett. A sérültek listáján Alderweireld;Davies;Lamela és Rose szerepel. A hét közben a sarkantyúsok búcsúztak a Bajnokok Ligájától miután Monaco-ban szenvedtek vereséget. A mérkőzés esélyese a hazai együttes de a fehérek képesek akár hol egy döntetlen kiharcolására.

Chelsea: Courtois;Cahill;Luiz;Azpilicueta;Moses;Kante;Matic;Alonso;Hazard;Costa;Pedro

Tottenham: Lloris;Vertonghen;Wimmer;Dier;Walker;Wanyama;Dembele;Son;Alli;Eriksen;Kane

A mérkőzést a Chelsea kezdte. 5.perc: vendég szabadrúgás kiváló szögből melyet követően Kane  lőtt a hálóba egy lepattanót követően ám lesről így maradt a 0:0! 8.perc: ismét vendég szabadrúgás melyet követően Der lőtt a kapu fölé. 11.perc: Eriksen egy gyors passzot követően Eriksen lőtt 18 méterről bal lábbal a bal felső sarokba 0:1! 13.perc: Eriksen lövését blokkolták így vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. 18.perc: hazai szabadrúgás melyből helyzet nem alakult ki. 19.perc: Luiz sárgult be. 23.perc: Dembele lőtt a kapu fölé.  26.perc: Dembele sárgult be. 29.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Luiz lőtt a kapus ölébe. 31.perc: Walker lőtt éles szögből kapura de Courtois védte a közeli kísérletet. A sarokrúgást követően Dier fejelt Courtois kezébe. 33.perc: Lloris hárította Costa fejesét, az ezt követő támadásból Kane lőtt kapura de Courtois-nak hárítani kellett, az ezt követő szögletből  helyzet nem alakult ki. 36.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 38.perc: Eriksen lőtt távolról a kapu fölé. 42.perc: Dembele lőtt a kapu fölé távolról. 43.perc:hazai szöglet melyet követően a vendégek hozhatták a labdát. 44.perc: Hazard lövését fogta magabiztosan Lloris. 45.perc: Pedro lőtt távolról gyönyörűen a kapu bal oldalába 1:1! Ezzel ért véget az első játékrész.

A második félidőt a Tottenham kezdte. 48.perc: Kante lőtt távolról Lloris ölébe. 50.perc: vendég szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 51.perc: Costa passzolt középre ahol Moses érkezett s mandínerből ugyan  egy védő segítségével lőtt a hálóba 2:1! 54.perc: Costa passzolt balról középre de Alonso lőtte 6 méterről az egekbe a labdát. 57.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 58.perc: Luiz mentett szögletre melyet követően újabb sarokrúgás következett de helyzet nem alakult ki. 61.perc: Walker blokkolta Hazard lövését, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 63.perc: Kane passzát Eriksen lőtte Courtois ölébe. 65.perc: Son helyére Winks állt be a vendégeknél. 71.perc: Alli lőtt lesről a kapu fölé. 73.perc: Nkoudou állt be Alli helyére. 76.perc: Costa fejelt közelről a kapu mellé. 77.perc: Hazard helyére Willian állt be. 79.perc: vendég szöglet mely Courtois kezében kötött ki. 80.perc. Moses helyére Ivanovic állt be. 83.perc: Oscar áll be Pedro helyére,illetve Dembele helyére Jansen állt be. Ezt követően vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. 85.perc: Willian sárgult be. 86.perc: Nkoudou lőtt éles szögből Courtois kezébe. 89.perc: Costa bal oldali passzát Willian lőtte a kapu fölé. A hosszabbítás 3 perc: melyben helyzet nem alakult ki.

Az első játékrészben a vendég együttes kezdett nagy lendülettel mely lendület egészen a félidő végéig ki is tartott. Eriksen révén korán vezetést szereztek s a hazaiak csak rohantak az eredmény után. A félidő utolsó percében azonban Pedro szép találattal egyenlíteni tudott. A második játékrészben a hazaiak kis idő elteltével megszerezték a vezetést s ezt követően a játékot is ők irányították. a vendégek láthatóan elfáradtak a saját maguk által diktált tempótól. A hazaiak megérdemelten nyertek s vezetik a tabellát.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.