CHILE-ARGENTINA

Elérkeztünk a Copa America utolsó ugyanakkor legfontosabb összecsapásához a döntőhöz. A mérkőzést Santiago de Chilé-ben rendezik az az Chile fővárosában. Chile útja a döntőig szinte zökkenőmentesen zajlott. Az A csoportot az első helyen zárták 2 győzelmet aratva és egy döntetlent elérve. Az egyenes kieséses szakaszban Uruguay együttese következett akiket egy szoros mérkőzésen 1:0-ra vertek meg a hazaiak. Ezt követően az elődöntő következett ahol az addig kitűnően játszó Peru együttesét verték magabiztosan 2:0-ra. A sérültek eltiltottak terén sem állnak rosszul a hazaiak egyedül Jara kényszerül kihagyni a döntő összecsapást. Argentína a B csoportban kezdte meg szereplését s hasonlóan mai ellenfeléhez 2 győzelemmel és  1 döntetlennel nyerte meg csoportját. Az negyeddöntőben Columbia együttesével csaptak össze Mesi-ék s egy 0:0-át követően 11-esekkel jutottak tovább. Az elődöntőben az addig kitűnően játszó Paraguay együttese következett akiket nemes egyszerűséggel lemostak a pályáról 6:1-re. Eltiltás illetve sérülés miatt nincs hiányzó az Argentín keretből.Talán elmondható,hogy a két legjobb együttes mérkőzik meg a tornát illetően a döntőben. Az esélyek erősen megoszlanak, Chile mellett szól a hazai pálya ám Argentínát a kerete emeli ki a többi válogatott közül. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

Chile: Bravo;Isla;Beauseajour;Medel;Silva;Aranguiz;Diaz;Vidal;Valdivia;Vargas;Sanchez

Aregentína: Romero;Rojo;Demichelis;Otamendi;Zabaleta;Pastore;Mascherano;Biglia;Di Maria;Aguero;Messi

A mérkőzést a vendég Argentín együttes kezdte. A 2.percben Sanchez adta középre a labdát a jobb oldalról de Romero könnyedén húzta le a játékszert. Az 5.percben Di Maria cselezett a bal oldalon majd lőtt a keresztléc fölé. A 6.percben Aguero elől szedte fel a labdát Bravo kapus a 16-oson beül. A 8.percben Valdívia került helyzetbe a büntető területen belül ám lövés helyett passzra szánta el magát melyet vendég védők lefüleltek. A 10.percben Vargas távoli lövése kerülte el Romero kapuját. A 11.percben Vidal közeli lövését védte Romero. A 19.percben vendég szabadrúgás következett a 16-os jobb oldaláról melyet Messi ívelt középre de Bravo a megcsúsztatott labdát ki tudta ütni. A 23.percben Vargas lövése kerülte el a vendég kaput. A 24.percben Silva sárgult be. A 25.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Aranguiz ívelt a kapu elé de helyzet nem alakult ki sőt Di Maria révén az Argentínok vezethettek kontrát ám a védők meg tudták állítani. A 29.percben Lavezzi érkezett a sérült Di Maria helyére. A 33.percben egy bal oldali beadást követően Vidal lövését blokkolták a 16-oson belül. A 34.percben Medel sárgult be. A 35.percben vendég szabadrúgás következhetett jó szögből amelyet Messi ívelt a kapu elé de a védők szögletre tisztáztak. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 38.percben vendég szögelt következett melyből helyzet ezúttal sem alakult ki. A 42.percben hazai szabadrúgás következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 43.percben hazai szabadrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. A 44.percben Diaz is a sárga laposok sorsára jutott. A 46.percben Sanchez lövése landolt Romero ölében. A 47.percben Pastore visszatett labdáját Lavezzi lőtte Bravo kezébe ziccerből. Ezzel véget ért az első játékrész.

A második félidőt a hazaiak kezdték. A 46.percben Vidal fejesét fogta Romero. Az 51.percben hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 53.percben újabb hazai sarokrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. Az 55.percben Rojo sárgult be. Az 56.percben Mascherano sárgult be s a szabálytalanságot követően hazai szabadrúgás következett melyet Aranguiz lőtt a sorfalba. A 60.percben újabb vendég szöglet következett melyet egy újabb követett de  helyzet egyikből sem alakult ki. A 64.percben vendég szabadrúgás következett jó szögből melyet a sértett Messi lőtt a sorfalba. Az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki sőt egy újabb következett de a labda ezúttal is elkerülte a kaput. A 66.percben Vidal lövését blokkolta Zabaleta. A 73.percben Vargas lövését védte Romeo kapus. A 74.percben Higuain érkezett Aguero illetve Fernandez érkezett Valdivia helyére. A 81.percben Pastore helyére Banega érkezett a vendég oldalon. A 82.percben sanchez lőtt félfordulásból a kapu bal oldala mellé centikkel. A 87.percben Aranguiz sárgult be. A 88.percben vendég szabadrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 2 perc a mérkőzés végén. A 92.percben egy vendég kontra végén Higuain lőtt közelről az oldalhálóba. Ezzel véget is ért a mérkőzés melynek végeredménye 0:0! A szabályok értelmében következik a 2*15 perc hosszabbítás.

A hosszabbítás első félidejét a vendégek kezdték. A 92,percben Banega sárgult be. A 95.percben Vargas helyére Enriquez érkezett. A 98.percben Diaz lőtt 17 méterről a kapu fölé. A 105.percben vendég szabadrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. Az ezt követő sarokrúgásból sem alakult ki helyzet. A 106.percben Sanchez lódult meg Mascherano hibáját követően de centikkel a kapu fölé lőtt.

A hosszabbítás második félidejét a hazaiak kezdték. A 108.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 114.percben Vidal passzolt Aranguiz elé aki távolról a keresztléc fölé tüzelt. A 117.percben hazai szabadrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. A 119.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 120.percben vendég szabadrúgás következett melyből helyzet ezúttal sem alakult ki. Ezzel letelt a hosszabbítás következhettek a büntetők.

A büntetőpárbajt Chile kezdte. Fernandez lőtte a labdát a kapuba 1:0! Messi büntetője következett amely a kapu bal alsó sarkában landolt 1:0! Vidal következett aki a kapu jobb alsó sarkába lőtte a labdát 2:1! Higuain lőtte az egekbe a labdát maradt a 2:1! Arangiz lőtte a labdát a hálóba 3:1! Banega lőtte a labdát Bravo kapusba 3:1 továbbra is. Sanchez következett aki a kapu közepébe lőtte a labdát 4:1! Ezzel a házigazdák életük első Copa Americáját nyerte.

Egy közepes iramú első félidőt követően iszonyatosan gyenge második félidő következett. Talán az együttesek a 11-esek-re várt ám ezt még megelőzte a hosszabbítás amely még az előzőeknél is gyengébben sikerült. A 11-eseknél Chile játékosai bírták jobban a feszültséget s így sikerült otthon tartaniuk a Kupát. Összességében több jó mérkőzést láthattunk a Copa Americán ám európai szemmel gyenge Nemzetközi focieseményt láthattunk.

Check Also

S.S.C.NAPOLI – JUVENTUS F.C.

A Serie a csúcsrangadóját kísérjük figyelemmel ezúttal a 22. fordulóból. A Napoli hazai pályán fogadja …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.