F.K. CUKARICKI – VIDEOTON F.C.

Még szinte véget sem ért a foci EB, máris a nyakunkon az új szezon legalábbis ami a Nemzetközi Kupaporondot illeti. Igaz még csak a selejtezők zajlanak ám hazánk együtteseinek már most porondra kell lépniük. Ami már tény,hogy a tegnapi nap folyamán a Ferencváros búcsúzott egy 11-es párbajt követően a BL-től sőt mivel ily korán kiestek sz Európa Ligában sem indulhattak el. A mai nap sem épp a magyarok mennybemenetléről szól ugyanis az MTK kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól csakúgy mint a Debreceni VSC. A mai s egyben utolsó magyar együttes aki még talpon áll az a Videoton s egyetlen magyar csapatként győzni tudott az első mérkőzésen ráadásul 2:0-ra. A vidi esélyei. Az ellenfélről sok érdekesség nem mondható el s a játékos kerete sem egy elit társaság. A mai mérkőzés esélyese az első mérkőzés után a magyar együttes ám nem szabad leírni az ellenfelet sem. Érdekes összecsapás előtt állunk.

Cukarciki: Stevanovic;Tomic;Jankovic;Masovic;Djuric;Zivkovic;Docic;Matic;Regan;Masavic;Fofana

Videoton: Kovácsik;Szolnoki;Vicinius;Lang;Stopira;Simon;Pátkai;Suljic;Bódi;Barczi;Géresi

A mérkőzést a hazai együttes kezdte. A 3.percben hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 5.perceben újabb hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki  belőle. A 9.percben hazai szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 13.percben egy hazai támadás végén Fofana gurított ziccerből a hálóba 1:0! Úgy fest a mai nap  tényleg nem a magyar csapatoké. A 30.percben vendég szöglet következett melyet követően nem alakult ki helyzet. A 31.percben Barczi lőtt 18 méterről szépen kapura de Stevanovic hárítani tudott, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 37.percben Béresi lőtt szép cselt követően az oldalhálóba. Helyzet már nem alakult ki így véget is ért az első játékrész.

A második félidőt a vendég együttes kezdte. A 49.percben Masovic közeli lövését Kovacik védte szép mozdulattal. Az 50.percben Béresi lőtt közelről a keresztléc fölé. A 60.percben Suljic lövését követően vendég szögelt következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 62.percben Simon sárgult be. A 64.percben egy gyönyörű vendég akció végén Barczi lövését Stevanovic védte, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 65.percben Mandic érkezett Masovic helyére illetve Radovnic érkezett Dodoic helyére a hazaiaknál. A 70.percben Regan sárgult be a hazaiaknál. A 76.percben Pátkai lépett ki jól majd Béresi elé játszotta a labdát aki 8 méterről a kapuba lőtt gyönyörű gól 1:1! A 79.percben Simon helyére Olivéra érkezett illetve béresi helyére Feczesin érkezett a vendégeknél. A 83.percben Szolnoki sárgult be valamint a Cukaricki vezetőedzőjét elküldte a kispadtól a bíró, az eset következtében Matic is besárgult. A 87.percben Srnic állt be Fofana helyére a hazaiknál. A 88.percben Mandic sárgult be. A 90.percben Barczi lövését védte Stevanovic, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 3 perc, a 91.percben egy hazai akció végén a kapufán landolt a labda. ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben a hazai együttes kezdett aktívabban s az első negyedóra végén meg is szerezték a vezetést. Ezt követően a vidi is igyekezett támadni s helyzeteket kialakítani ami sikerült is azonban találatot nem tudtak szerezni. A második játékrészben a hazaik erőltették a játékot de a magyar együttes is felpörgött s sok helyzet alakult ki mindkét kapu előtt. A magyar együttes ki tudott egyenlíteni mellyel el is döntötték a továbbjutás sorsát. A következő fordulóban a Mytilland ellen fog pályára lépni.

Check Also

EURO 2020. 11. JÁTÉKNAP

Az EB 11. játéknapján a C csoport együttesei 18:00-tól játsszák le egy időpontban mérkőzésüket. Észak …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.