F.C. BARCELONA-F.C. BAYERN MÜNCHEN

A Bajnokok Ligája idei második elődöntőjét rendezik meg ma este 20:45-től. A Camp Nou Stadionban  Barcelona csapata fogadja a Bayern München együttesét. A hazai együttes kitűnő formának örve ugyanis elmúlt 6 bajnokijából 5-öt nyert meg egy döntetlen mellett. A katalánok a Bajnokok Ligája csoportköréből csoportelsőként jutottak tovább majd a 16 között búcsúztatták a Manchester City együttesét majd a PSG csapatát ütötték el a továbbjutás lehetőségétől. Enrique sérült listáján nem szerepel kulcs fontosságú játékos. A vendég Bayern München az idei év Bundesliga bajnokaként érkezik Barcelonába. Részben a címnek is köszönhetően az elmúlt 6 bajnokijából 4-et nyert meg 2 vereség mellett. Az elit ligát illetően a Bayern is csoportelsőként jutott tovább majd a 16 között a Sahtar Donyeck együttesét búcsúztatta majd a Porto együttesét mosta le a visszavágó mérkőzésen a pályáról. Guardiola együtteséből sérülés miatt Alaba Robben és Badstuber fog hiányozni.A két együttes a tavaly előtti évben is éppen a BL ezen szakaszán futott össze és akkor a bajorok gyakorlatilag lemosták a katalánokat mindkét mérkőzésen a pályáról valamint Guardiola most találkozik először a Barcelonával mióta elhagyta az együttes kispadját. Emiatt is egy kitűnő mérkőzés előtt állunk ahol szinte lehetetlen megmondani,hogy mely csapat esélyesebb jelen pillanatban a továbbjutásra.

Barcelona: Ter Stegen;Alves;Pique;Mascherano;Alba;Iniesta;Busquets;Rakitic;Messi;Suarez;Neymar

Bayern München: Neuer;Rafinha;Benatia;Boateng;Bernat;Acantara;Schweinsteiger;Lahm;Alonso;Müller;Lewandowski

A mérkőzést a vendég együttes kezdte. A 7.percben előbb egy vendég támadás végén Lewandowski lövését blokkolta Pique majd a túloldalon Messi passzát követően Suarez lőtt Neuer kezei közé 18 méterről. A 11.percben egy vendég kontra végén Lewandowski passzolt rosszul Müller elé így helyzet nem alakult ki. A 12.percben Suarez mehetett egy az egyben Neuer-ra aki a közeli lapos lövést követően óriási bravúrt bemutatva tudott védeni. A 13.percben Lewandowski fejelt ter Stegen kapuja mellé. A 15.percben Suarez cselezett a 16-oson belül majd passzolt Neymar elé aki ugyan bevetődött de nem tudta irányítani a labdát. A 16.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 18.percben egy kitűnően középre tett labdát Lewandowski rúgta közelről a kapu mellé,hatalmas ziccert hibázott a lengyel támadó. A 21.percben Messi középre adott labdájáról Neymar maradt le. A 22.percben vendég szabadrúgás következett melyet Alonso ívelt középre de labdájáról mindenki lemaradt. A 26.percben Boateng vágta ki a labdát az alapvonalon túlra így hazai szöglet következhetett. A sarokrúgást követően Suarez fejelt a felső léc fölé. A 30.percben Thiago lövése kerülte el a hazaiak kapuját. A 35.percben Alonso sárgult be,ennek következtében hazai szabadrúgás következhetett melyet jó szögből Messi lőtte Neuer kezei közé. A 38.percben a térfél jobb oldaláról hazai szabadrúgás következett melyet Messi ívelt a kapu elé de a vendégek közül Müller fejelte ki a játékszert. A 39.percben Alves került nagy helyzetbe ám Neuer-en ő sem tudott kifogni így maradt a 0:0! A 40.percben Rakitic távoli lövése kerülte el Neuer kapuját. ezzel véget ért az első játékrész.

A második félidőt a hazaiak kezdték. A 46.percben Alves sárgult be miután Lewandowskit buktatta a 16-os előterében. A szabadrúgást kitűnő szögből Alonso lőtte a sorfalba. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. Az 53.percben hazai szabadrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. Az 56.percben vendég szögelt következett melyből helyzet ezúttal sem alakult ki. Az 56.percben Bernat sárgult be miután Messit állította meg szabálytalanul. Az 57.percben Neymar passzát lőtte Neuer kezei közé Messi. A 61.percben Neuer mentett hatalmasat a kapujától távol Messi elől. A 64.percben Neymar lövése kerülte el a vendég kaput. A 66.percben Pique sárgult be, ezután a vendégek következetek szabadrúgással melyet ismét Alonso lőtt a kapau elé de Busquets az alapvonalon túlra így vendég szögelt következett. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 69.percben Neymar sárgult be. A 71.percben Thiago megpattanó lövését fogta meg Ter Stegen. A 77.percben egy 18 méterről leadott lövést követően Messi szerezte meg a Barcelona számára a vezetést 1:0! A 78.percben Müllert Götze váltotta. A 80.percben egy zseniális cselsorozatot követően Messi emelt Neuer hálójába 2:0! A 82.percben Rakitic helyére Xavi érkezett. A 84.percben Suarez került nagy helyzetbe ám lövése a kapu fölé szállt. A 86.percben Schweinsteiger lőtt távolról a kapu fölé. A 87.percben Iniesta helyére Rafinha állt be. A 88.percben Macherano helyére Bartra állt be a hazai oldalon. A 90.percben hazai szabadrúgás következett a sarokzászlótól melyet Xavi ívelt a kapu elé de Neuer kiöklözte azt. A hosszabbítás 4 perc. A 94.percben egy hazai kontra végén Neymar talált a vendégek hálójába 3:0! Ezzel véget ért a találkozó.

Egy kiváló összecsapást láthattunk. Az első játékrészben a hazaiak hatalmas nyomást helyzetek a Müncheniekre ám ez nem vezetett eredményre sőt Lewandowski révén akár meg is szerezhették volna a vendégek a vezetést. A gól nélküli első játékrészt követően hosszú ideig úgy tűnt a második játékrész is gól nélkül fog telni, a félidő közepén a bajorok átvették a játék irányítását s úgy tűnt így is ér véget a mérkőzés ám két kitűnő Messi megmozdulást követően a hazaiak óriási előnybe kerültek. Ezt követően kinyílt a vendég csapat s Neymar valószínűleg a kegyelem döfést adta meg a bőrgatyásoknak mind a mai mérkőzést mind a továbbjutást illetően. Összességében a Barcelona teljesen megérdemelten nyert ekkora különbséggel.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.