F.C. BARCELONA-GRANADA F.C.

A Spanyol Bajnokság 19. Fordulóját rendezik meg a hét végén amelyen a listavezető Barcelona együttese fogadja a 17.helyezett Granda együttesét. A hazaik eleddig kitűnő szezont futnak melyen 17 mérkőzésből 12-őt nyertek meg 3 döntetlen és 2 vereség mellett. Az elmúlt 5 mérkőzésből 2 győzelem mellett 3 döntetlent produkáltak a gránát-vörös kékek. A hazai együttesben ezen a mérkőzésen mutatkozhat be két új szerzemény Arda Turan és Alex Vidal akik már nyár óta a klub kötetlékében állnak ám egy eltiltás miatt csak ettől a naptári évtől játszhatnak ténylegesen, s ezzel tovább bővül Luiz Enrique eddig sem szűkös kerete. A vendégek mindössze 2 pontra találhatók a kieső zónától, melyet gyenge szereplésüknek köszönhetnek 18 mérkőzésből mindössze 4-et tudtak megnyerni 5 döntetlen és 9 vereség mellett. Az elmúlt 5 mérkőzésből 2 győzelem mellett 3 döntetlent ért el a vendég együttes. A kéretek erősségét tekintve nem tűnik elhamarkodott kijelentésnek egy többgólos hazai győzelem előre vetítése.

Barcelona: Bravo, Alba, Vermaalen, Pique, Vidal, Rakitic, Roberto, Turan, Neymar, Suarez, Messi

Granada: Fernandez, Mendez, Agbo, Lomban, Doria, Biraghi, Krhin, Rochina, Ruben Perez, Success, Peneranda

A mérkőzést a  hazaiak kezdték. A 2. percben Suarez érkezett a 16-oson belülre, de lövése az alapvonalon távozott, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 4. percben Alba helyezkedett jól, majd lő, azonban a labda a kapu bal oldala mellett ment el. Az 5. percben hazai szöglet következett, a beívelést követően a védők tisztáztak, újabb szöglet következett, azonban ebből sem alakult ki gólveszély. A 8. percben Arda Turan veszi át a labdát, majd lövi a kapuba, 1:0! A 14. percben Messi adta középre a labdát, azonban az elakad a védőkben. Még ebben a percben Suarez tálalta Messi elé a labdát, aki az éppen üres kapuba be is talált, 2:0! A 17. percben Success tekerte be a labdát a kapu előtt, azonban nem érkezett rá csapattárs. A 22. percben Messi adta középre a labdát, ahol azonban Fernandez odaért és megfogta. A 24. percben Biraghi lőtt laposan a kapu felé, azonban a labdára nem érkezett csapattárs. Még ebben a percben hazai szöglet következett, melyet egy újabb követett, a beívelést követően Suarez lőtt a kapu mellé. A 29. percben Rochina sárgult be egy durva belépőt követően. A 31. percben Fernandeznek kellett védenie  Messi lövését követően. A 33. percben vendég szabadrúgás következett, azonban Arda Turan lövése a sorfal mellett megy el. A 36. percben Neymar lőtt 16 méterről centikkel a keresztléc fölé. A 38. percben Rakitic érkezett jól a labdára, majd lőtt azonban a labda a kapu jobb oldala mellett ment ki. A 39. percben hazai szöglet következett, a beívelsét követően Neymar 11 méterről lőtte a labdát a kapu mellé. A hosszabbítás 1 perc. Ezzel véget is ért az első félidő melynek állása 2:0!

A második félidőt a vendégek kezdték. A 46. percben vendég csere, Krhin helyére Mainz állt be. A 49. percben vendég szabadrúgás következett, Rochina lőtte a labdát 17 méterről a kapus ölébe. Az 51. percben ismét vendég szabadrúgás következett, azonban a beívelést követően a védők tisztáztak. Az 54. percben újabb vendég szabadrúgás, Lomban távoli lövését Bravo könnyedén védte. Az 56. percben Mendez sárgult be. Az 57. percben Lomban sárgult be.  Az 58. percben Neymar hagyott ki egy hatalmas helyzetet, közeli lövése a bal kapufát találta el. Még ebben a percben Messi helyezkedett jól, majd lőtte a kipattanót a kapuba, 3:0! A 60. percben Doria kapott sárga lapot. A 62. percben hazai szöglet következett, de a védők tisztáztak. A 63. percben Vidal sárgult be. A 65. percben hazai csere, Vidal helyére Alves érkezett a pályára. A 67. percben Suarez adta középre a labdát, azonban a védők lecsaptak a labdára. A 68. percben Rochina Marquez érkezett a vendégeknél. A 81. percben Neymar távoli lövése ment a kapu mellé méterekkel. A 83. percben Suarez lövése a védők között szállt el, majd Neymar érkezett és lőtte a labdát a keresztléc alá, 4:0! A hosszabbítás 2 perc a második félidő végén. A 92. percben Marquez lőtte a labdát szabadrúgásból kapura, azonban Bravo magabiztosan védte. Ezzel véget ért a mérkőzés, melynek végeredménye 4:0!

Egy igazán izgalmas mérkőzést láthattunk. Az első félidőben a hazaiak játéka dominált jobban és az első félidő elején 6 perc alatt két gólt is szereztek. A vendégek is alakítottak ki helyzeteket és próbálták az ellenfél kapuját támadni, azonban ez gól formájában nem mutatkozott meg. A vendégek védelme könnyen kijátszható volt a hazai csapat számára, amit az is bizonyít hogy a második félidő elején újabb  gólt könyvelhetett el magának a Barcelona együttese. A vendégek a nyomás miatt elkövetett szabálytalanságok okán bezsebeltek néhány sárga lapot, majd cserével próbáltak javítani helyzetükön, ám a hazaiak végül a 83. percben megszerezték utolsó és egyben győzelmet jelentő góljukat.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.