bet365

F1 Ausztrál nagydíj

A szombati esős időmérőt követően  vasárnapra tiszta idő lett, és  újra felzendültek az immár v6-os motorok. A hanghatás a rajongók számára némi csalódást okozhatott, de a visszafogottabb hangoknak köszönhetően, új csodás zenei élmény is ért minket a televizión keresztül is, mint pl: a kerekek csikorgása a kicsúszások, illetve elfékezések következtében. Az élről Lewis Hamilton, és Daniel Ricciardo indulhatott, őket követte a második sorban Nico Rosberg, és az újjonc Kevin Magnussen. A harmadik sorban Fernando Alonso, és Jean-Eric Vergne állt, míg a címvédő Sebastian Vettel csupán a 13. rajtpozíciót szerezte meg.

Rajtnál a két Marussiának problémái voltak, így azt el kellet halasztani, és ők a boxutcából vágtak neki a futamnak. Másodszorra már minden rendben zajlott a rajtnál. Nico Rosberg fergetegeset rajtolva már az élen volt az első kanyar előtt.  Hamilton kissé beragadt, így Ricciardo is megelőzte őt. Hamilton, mint  később kiderült műszaki hibával küszködött, így már a verseny elején fel kellet adnia, hogy a motorját megóvja. Kobayashi a rajtnál egy igazi japán kamikáze pilótához méltan próbálta meg bevenni az első kanyart, ez nem igazán volt célra vezető, mert Massa Williamsébe kötött ki, aki így feladni kényszerült a versenyt. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel műszaki hiba miatt szintén csak külső szemlélőként követhette tovább az eseményeket. Az első pár kör után az élen a következő sorrend alakult ki. 1. Nico Rosberg 2. Daniel Ricciardo 3. Kevin Magnussen 4. Nico Hülkenberg 5. Fernando Alonso, A 6. helyem Massa csapattársa Valtteri Bottas taposta a gázt, és az autó kiválóan teljesített alatta, Alonsot utol is érte, de az egyik kanyarban a jobb hátsó kerekével kissé megkóstolta a falat, így defektet kapott, de a kerékcsere után még mindig versenyben volt. Ennek következtében törmelék került a pályára így a 12. körben beküldték a biztonsági autót. Az élen ekkor mindenki kihajtott kerékcserére, a sorrend változatlan maradt. A verseny innentől kezdve kissé egysíkúvá vált, mindenki spórolni próbált az üzemanyaggal, mivel az új szabály szerint csak 100kg üzemanyag fogyasztható el. Az élen viszont Nico Rosberg mintha másik dimenzióban autózott volna, egy stabil 20 mp előnyt kiépítve. Ricciardo is meglépett Magnussentől.

A 30. kör környékén került sor a második kerék cserére. A box kiállását eltolva Fernando Alonsonak sikerült megelőznie Nico Hülkenberget, de Button a gumi mágus átugrotta mindkettőjüket, így Alonso Maradt az 5. helyen Button mögött szorosan. Ők ketten leléptek a mögöttük haladóktól. A 45. körben Grosjean alatt megállt a Lotus, ami a tavalyi teljesítményéhez képest sehol nincsen, korábban már csapattársa  Pastor Maldonado is kiesett.

A leintés előtt 10 körrel Ricciardo előnye elfogyott Magnussenel szemben, többször volt 1 mp belül is az Ausztrálhoz, de előzési kísérlet nem volt. Alonos és Button a végén nagyobb tempóra kapcsolt, de nem volt elég ahhoz, hogy a két fiatalt utolérjék.

Nico Rosberg a Mercedessel verhetetlen volt ezen a vasárnapon. A Mclaren és a Williams teljesítménye is kiváló volt, Bottas  a defekt ellenére is a 6. helyre tudott feljönni. A ferrari még nem elég versenyképes, a két világbajnok is csak az 5. és a 8. helyet tudta kihozni belőle.

A futamot követően vizsgálták Daniel Ricciardo autóját, mert több mint 100kg üzemanyagot fogyasztott el, így ennek következtében meg is büntették azzal, hogy elvették a második helyét, így mindenki más egy hellyel feljebb került, és a Red Bull nulla pontal zárta az első futamot.

 

1. Nico Rosberg Mercedes 1h32m58.710s

2. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault +24.525s

3. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +26.777s

4. Jenson Button McLaren-Mercedes +30.027s

5. Fernando Alonso Ferrari +35.284s

6. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +47.639s

7. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes +50.718s

8. Kimi Raikkonen Ferrari +57.675s

9. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault +1m00.441s

10. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault +1m03.585s

11. Sergio Perez Force India-Mercedes +1m25.916s

12. Adrian Sutil Sauber-Ferrari +1 kör

13. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari +1 kör

14. Max Chilton Marussia-Ferrari +2 kör

15. Jules Bianchi Marussia-Ferrari +8 kör

 

Kiesők:

  • Romain Grosjean Lotus-Renault 43 kör
  • Pastor Maldonado Lotus-Renault 29 kör
  • Marcus Ericsson Caterham-Renault 27 kör
  • Sebastian Vettel Red Bull-Renault 3 kör
  • Lewis Hamilton Mercedes 2 kör
  • Kamui Kobayashi Caterham-Renault 0 kör
  • Felipe Massa Williams-Mercedes 0 kör
bet365

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.