A 4. futamon a már megszokott módon Hamilton indult az első rajtkockáról, mellette Ricciardo, aki sorra veri csapattársát Vettelt, így a címvédö csak a 3. helyről rajtolhatott, Rosberg előtt. A 3. sorban Alonso és Massa állt.
A rajtot Hamilton kiválóan kapta el, így az élen maradt, Vettel a 2. helyre, míg Alonsonak a 3. helyre sikerült feljönnie. Alonso és Massa összeértek az első kanyarban, de mindketten tudták folytatni a versenyt. Rosberg a 6. helyre esett vissza Hülkenberg mögé, így innen kellet visszazárkóznia.
Az első kerékcserét követően Alonsonak sikerült Vettel elé kerülnie, és könnyedén le is szakította őt. Ricciardo más taktikán volt mint Vettel, így a box kiállások következtében elé vágott, majd sikerült 25mp előnyt kiépítenie vele szemben. Rosberg eközben folyamatosan zárkózott az utolsó kiállás előtt már Alonso mögött volt 1 mp-el. Majd a végén friss gumikkal könnyedén elment mellette.
Az elmúlt 4 verseny alapján sok dolog tisztázódott. Kiderült, hogy Vettel valóban nem a legjobb pilóták köze tartozik, most, hogy van egy erősebb csapattársa könnyeben megállapíthatjuk a valódi erejét. Az időmérőn fél mp kapott Ricciardotól, a futamon pedig 25 mp! Az világossá vált, hogy nyomás alatt is kiválóan teljesít Hamilton, és minden futamon képes Rosberg fölé kerekedni. Alonso könnyedén veri Kimit, mintha más kategóriában autóznának. Hülkenberg már sokadszorra bizonyította, hogy a legjobbak között a helye, és talán még a top3 pilótába is belesorolnám.
A fogadóirodák arra, hogy Hamilton megnyeri a bajnokságot, már csak 1,4 x fizetnek.
1. Lewis Hamilton Mercedes 1h36m52.810s
2. Nico Rosberg Mercedes +18.686s
3. Fernando Alonso Ferrari +25.765s
4. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault +26.978s
5. Sebastian Vettel Red Bull-Renault +51.012s
6. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes +57.581s
7. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +58.145s
8. Kimi Raikkonen Ferrari +1m23.990s
9. Sergio Perez Force India-Mercedes +1m26.489s
10. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault +1 kör
11. Jenson Button McLaren-Mercedes +1 kör
12. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault +1 kör
13. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +1 kör
14. Pastor Maldonado Lotus-Renault +1 kör
15. Felipe Massa Williams-Mercedes +1 kör
16. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari +1 kör
17. Kamui Kobayashi Caterham-Renault +1 kör
18. Jules Bianchi Marussia-Ferrari +1 kör
19. Max Chilton Marussia-Ferrari +2 kör
20. Marcus Ericsson Caterham-Renault +2 kör
Kiesők:
Romain Grosjean Lotus-Renault 27 kör
Adrian Sutil Sauber-Ferrari 4 kör