FERENCVÁROSI TORNA CLUB – PUSKÁS AKADÉMIA

Az európai top foci ugyan még szünetel, ám a selejtezők már elindultak mind a Bajnokok Ligájában mind az Európa Ligában. A Magyar Bajnokság szinte sz első a jelentősebb európai ligák közül azonban már a hét végén kezdetét veszi. Az első forduló talán legjobban várt mérkőzésén a felcsúti Puskás Akadémia vendégszerepel a Groupama Arénában a Ferencváros vendégeként. Sajnos az idei év sem tér el a közelmúlt beli szezonoktól így gyakorlatilag minden együttesünk kiesett vagy ki fog esni a jövő hét folyamán, legalábbis s jelek szerint. A Ferencváros hazai pályán fogadta a Bajnoki ágon a Mitylland együttesét s ugyan már 2:0-ra is vezetett végül egy kiállítást követően 4:2-re maradt alul, így máris búcsúzott a Bajnokok Ligájá-tól. A mai mérkőzés esélyes a Fradi ám a Pintér Attila által vezetett akadémia bárki orra alá képes borsot törni. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

FTC: Dibusz;Botka,Batik;Leandro; Lovrencsics,Gera;Fontes;Bőle;Pedro;Varga;Lovrencsics

Puskás Akadémia: Danilovic;Poór;Heris;Vanczák;Spandler;Mevoungou;Márkvárt;Balogh;Szakály;Prosser;Radó

A mérkőzést a Ferencváros kezdte. A 8.percben Vanczák szabálytalankodott és sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. A 14.percben Batik szabálytalankodott s sárgult be, az ezt követő pontrúgásból sem alakult ki helyzet. 16.perc: Koch állt be a megsérülő Leandro helyére. 24.perc, egy vendég kontrát követően Szakály lőtt a hazaiak kapujába 0:1! A túlzott gólörömért a támadó sárga lapot kapott. A 41.percben Varga Roland kapott jó kiugratást majd meg sem állt a kapuig 1:1! 44.perc: a gólszerző Szakály sérült meg helyére Grgic állt be. A 45.percben Pedro és Márkvárt sárgult be kakaskodástért. Ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a Puskás Akadémia kezdte. Az 50. percben Poór sárgult be. a hazai szabadrúgásból gólveszély nem alakult ki. Az 54.percben Koch sárgult be, de a vendégek ezzel a lehetőséggel sem tudtak élni. 55.perc: Radó helyére Diallo állt be. 60.perc: Moutari állt be Varga helyére. 68.perc: Prosser helyére Molnár állt be a vendégeknél. A 70.percben Pedrót Hajnal váltotta. Több gól nem esett a találkozón.

Az első játékrészben meglehetősen idegesen kezdtek a felek, s meglehetősen sok sárga lapos figyelmeztetést osztott ki a bíró. A vezetést meglepetésre a vendégek harcolták ki ám a félidő végére egalizálódott az eredmény. A második félidőben mindkét együttes gólra törően játszott s a vendégek meg is szerezték a vezetést ám lesről így maradt az 1:1! A második félidő meglehetősen ideges hangulatban telt, ugyan nem osztott ki a játékvezető annyi figyelmeztetést mint az elsőben ám a szabálytalanságok sokszor a labda helyett inkább a játékosok ellen irányultak. Összességében igazságosnak mondható eredmény született.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.