FOCI VILÁGBAJNOKSÁG 6. NAP

A Világbajnokság 6. napján zárul az első csoport kör s egyben kezdődik meg a második forduló. A mai napon előbb a H csoportból Columbia és Japán mérkőzik meg majd egymással majd Lengyelország és Szenegál együttese feszül egymásnak. Az este folyamán pedig Oroszország lép pályára ismét és ezúttal Egyiptom lesz az ellenfele. Kitűnő meccsnap előtt állunk.

A H csoportban 4 kontinens 4 együttese játszik, Japán Szenegál Lengyelország és Columbia. Az előzetes latolgatások szerint ezen csoport a legváltozatosabb illetve a leginkább kiegyenlített csoport, ahol a végső győzelemre esélyes együttes legalábbis a szakértők szerint nem található.

JAPÁN – COLUMBIA

A két együttes az előző VB-n is összecsapott ahol egy tét nélküli mérkőzésen Columbia 4:1-es sikert aratott a győzelmi kényszerben levő Japánnal szemben. A mai mérkőzésen nincs effajta nyomás a Japán együttesen így természetesen egy merőben más összecsapás áll előttünk.

Az első játékrészben már rögtön az elején megszerezhette volna Japán a vezetést ám előbb a védelem tisztázott majd az ismétlést Sanchez gyönyörű kézmozdulattal hárította. Természetesen ezért büntető járt Japánnak és azonnali kiállítás. A 11-est Kagawa lőtte a hálóba. Ezt követően Columbia kissé megzavarodott ám Japán ezt ne használta ki sőt vissza is vett a tempóból. Ezt a félidő vége felé Quintero használta ki s az emberhátrányban levő Columbia kiegyenlített egy szabadrúgást követően.

A második játékrészben Japán tanulva hibájából nagy nyomást helyezett Columbia védelmére. Egy ideig úgy tűnt ez eredményre vezethet ám a Dél-amerikaiak több veszélyes ellentámadást is vezettek. A mérkőzés végén Japán egy szögletet követően fejjel vette be Ospina kapuját. A találatra már válasz nem érkezett pedig a Falcao-ék mindent megtettek az egyenlítésért. Japán kitűnő mérkőzésen nyert igaz nem teljesen megérdemelten.

LENGYELORSZÁG – SZENEGÁL

Mint korábban is előfordult már ezúttal is két teljesen eltérő focikultúra találkozik szembe egymással. Lengyelország több nemzetközi szinten elismert játékossal rendelkezik míg Szenegál az esélytelenek nyugalmával s szertelen focijával okozhat problémát csoportjában bármely ellenfelének. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

Az első játékrészt a lengyelek kezdték jobban s gyakorlatilag végig támadták az első negyedórát. A 18.percben azonban Niang lőtt kevéssel a kapu mellé. Ezt követően kissé kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. A 37.percben egy szerencsétlenül megpattanó labda kötött ki a Lengyel hálóban Cionek öngólja miatt Szenegál szerezte meg a vezetést. Az első játékrészben nem esett már több találat.

A második játékrészt a Lengyel válogatott kezdett ugyan jobban ám Szenegál gyorsan átvette a játék irányítását. Több veszélyes helyzetet is kialakítottak majd a 60.percben meg is szerezték M’Baye révén a második találatukat. Szczesny óriásit hibázott a találat előtt. Ekkor gy tűnt a találkozó eldőlt. A lengyelek nem adták fel s rögtön átvették az irányítást. Több kisebb helyzetet követően a 86.percben Krychoviak talált a hálóba egy szabadrúgást követően. Több találat nem született a mérkőzésen így meglepetésre Szenegál nyerte az összecsapást.

A H csoport állása:

1. Japán 2. Szenegál 3. Lengyelország 4. Columbia

OROSZORSZÁG – EGYIPTOM

A ma nap utolsó mérkőzése egyben a 2. csoportkör nyitó mérkőzése is. Szinte repül az idő hiszen pár napja még a kezdőrúgást végezték csak el. A mai este folyamán Oroszország együttese Egyiptom együttesével mérkőzik meg. A mai este folyamán azonban a hazai gárda már nem akkora eséllyel száll harcba mint a nyitó mérkőzésen. A mérkőzés másik kérdése vajon Salah játszik e a mérkőzésen és ha igen mennyit tud vállalni.

Az első játékrészben Oroszország ahogy az várható volt nagyon bekezdett. Több helyzetet is kialakítottak, ám komoly ziccer nem maradt ki. A vendégek Salah révén szerezték meg kis híján a vezetést. Kitűnő volt a félidő irama ám találat végül nem született.

A második játékrészben azonban kinyílt a gólcsap. Előbb a 46.percben Fathy szerencsétlenül ért a labdába agy róla pörgött a kapuba a labda. Ezt követően teljesen megzavarodtak az egyiptomi játékosok. Hibát hibára halmoztak melynek hozadékaként az 59.percben Fernandes egy jobb oldali beadást követően lőtt a hálóba 2:0! 3 perccel később Dzyuba került helyzetbe majd lőtt 10 méterről a kapuba 3:0! A mérkőzés eldőlt!!! Ezt követően feléledt Egyiptom s többet birtokolta  labdát s kisebb helyzeteket is kialakított. A 73.percben egy videóbírót követően egyiptomi 11-es következett teljes joggal melyet Salah lőtt a hálóba 3:1! A mérkőzés ezt követően nyugodtabb mederben zajlott egészen a mérkőzés lefújáság. Oroszország megérdemelten győzött s ezzel biztosan vezeti csoportját.

Az A csoport állása:

1.Oroszország 2.Uruguay 3.Egyiptom 4. Szaúd Arábia

 

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.