Forma 1 fogadás

A száguldó cirkusz mindig is rengeteg rajongót vonzott, én magam is közéjük tartozom. Mindenkinek aki nézi egy idő után lesz kedvenc pilótája vagy csapata. A fogadásban az egyik legnagyobb ellenségünk az elfogultság, emiatt nehezen tudjuk reálisan látni a dolgokat, ami egy technikai sportnál nagyon nagy hátrány.

Rengeteg fogadási típus kínálnak fel nekünk egy meccs előtt. Ilyenek pl: melyik pilóta végez előrébb, ki lesz a legjobb 6-ban stb…, mikor lesz az első kiállása, győztes hendikeppel. A futamgyőztest az elmúlt pár évben nem volt nehéz megtippelni, mert Vettel jóval erősebb autójával, és kiváló képességeivel könnyedén a mezőny felé emelkedett. Az odds általában 2 körül mozgott rá. Ezek ellenére mindig volt egy pilóta, aki képes volt megszorongatni, és megnehezíteni a dolgát, ő pedig nem más mint Fernando Alonso. Szép összegeket lehet vele nyerni, mert elég magas oddsokat adtak neki a vége felé.

Én személy szerint előnyben részesítem a hosszútávú fogadásokat, tehát az első vagy második futam után szoktam megtenni a végső győztest, illetve konstruktőri bajnokot. Ez azért jobb fogadás a forma 1-ben, mert hosszútávon jobban kijön a különbség, nincs benne az, hogy valaki defektet kap egy futamon, kiesik, ez belefér még. Persze ezt akkor érdemes, ha nagyobb összeget tudunk szánni rá, mert sokat kell várni a pénzünkre. Meg lehet tenni 2-3 pilótát is, akkor is pluszban fogunk kijönni.

Idén az iroda a következő oddsokat ajánlja fel a végső győztesre 2014 ben

Vettel: 2,75
Hamilton: 4,33
Alonso:6
Butten:9
Rosberg:10
Magnussen:11
Kimi:12
Riccardo:34
Grosjean:67
Massa:67

A motor változás miatt, előre jósolni nehéz, mert idén 1,6-os motorok kerülnek a versenyautókba. Ez egy kissé megfogja bolygatni az eddigi erőviszonyokat.

A mezőnyben jelenleg 3 kiemelkedő pilóta van aki magasan a többiek felett járnak, Alonso, Vettel és Hamilton.  Közülük is a legnagyobb tapasztalattal és rutinnal Alonso rendelkezik. Kimit is ide lehetne sorolni, az elmúlt pár év teljesítménye alapján, idén Alonso csapattársa lesz, és most kiderül, hogy valójában milyen pilóta. A világbajnoki cím szerintem 3 pilóta között fog eldőlni Alonso, Vettel, és Hamilton.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.