Norvégiában a 2012-ben tragikusan elhunyt Alexander Dale Oen tiszteletére tartottak uszodaavatót, melyre Gyurta Dániel is hivatalos volt – Erna Solberg, az ország miniszterelnök asszonya hívta meg.
A pénteki ünnepségen Dani nem tudott részt venni, mert a világkupa sorozat pekingi állomásán szerepelt, viszont egy megható videóüzenetet küldött norvégul versenytársa és egyben barátja megemlékezésére.
Dale Oen-ről Bergenben egy uszodakomplexumot neveztek el, Norvégiában nemzeti hősnek tartották.
„A pénteki ünnepségen a miniszterelnöknek és a város polgármesterének beszéde után óriás kivetítőn vetítették le Dániel vidoüzenetét. A bergeni úszóklub elnöke, Jan Allers tájékoztatása szerint az üzenet nagyon pozitív visszhangot keltett, szívhez szóló és megható volt” – mondta Gyurta Tamás, Dániel édesapja.
Dale Oen a londoni olimpia előtt edzőtáborban vett részt az egyesült államokbeli Flagstaffben, ahol szállodájának fürdőszobájában eszméletlenül találtak rá, halálát szívmegállás okozta és megrázta az egész sportvilágot. A norvég úszó 100 méteres mellúszásban világbajnoki címet, majd olimpiai ezüstöt szerzett és Európa bajnokságon is győzni tudott. A londoni olimpia nagy esélyesének tartották.
Gyurta már korábban is járt Norvégiában, tavaly januárban a 200 méteres mellúszásban szerzett olimpiai aranyérmének különleges másolatát adta át Dale Oen családjának, ahol szintén norvégul mondott beszédet és meghatotta az eseményen részt vevő 4000 embert.