INETR MILAN-A.C. MILAN

Az Olasz bajnokság rajtpisztolyát már augusztus végén elütötték, azonban nem minden a várakozásoknak megfelelően alakult.  A Juventus az első két fordulóban vereséggel kezdett s a hét végén sem bírt az egyébként kitűnő formának örvendő s listavezető Chievo együttesével. A ma azonban nem a tavalyi bajnokon lesz a hangsúly hanem az egyik legősibb olasz rangadóról az az az Inter és a Milán összecsapásáról. Az eddigi nemzetközi focitörténelemben még nem volt példa arra,hogy a két sztárcsapatból legalább az egyik ne indult volna valamely nemzetközi kupasorozatban. Nos a tavalyi idényben nyújtott teljesítményük miatt idén ez megtörtént így mindkét együttes számára a Bajnokság és a Kupa maradt mint elhódítható trófea. A pályaválasztó Inter jól kezdte a nyári erősítéseket követően a szezont s mindkét mérkőzését megnyerte egy gólos különbséggel. Mancini magabiztos az idei évet illetően s ez eleddig meg is látszik együttese teljesítményén. A maródiak listáján Dodo;Miranda és Nenanja Vidic neve szerepel így meglehetősen erős kerettel tudnak a hazaiak a pályára vonulni. Igaz a saját Stadionjában játszó mégis vendégként szereplő A.C. Milan nem áll ennyire j helyen a tabellán ugyanis egy a nyitó fordulóban elszenvedett vereség valamint egy hazai győzelmet követő mérkőzést követően három pontos hátrányban van a mai ellenfele mögött. A vendégeknél a nyáron edzőváltás történt, Inzaghit Mihajlovic váltotta a kispadon s ez új játékosok érkezésével is járt többek közt Ballotelli és Bacca személyében.  A vörös –feketéknél s akadnak sérültek Menez,Antonelli Bertolacci és Niang személyében de ettől függetlenül erős kezdővel tudnak kiállni a ma esti összecsapásra.  Érdekes összecsapás előtt állunk ahol az esélyek inkább a hazaiak mellett szónak.

Inter: Handanovic;Jesus;Murillo;Medel;Santon;Guarin;Melo;Kondogbia;Jovetic;Icardi;Perisic

Milan: Lopez;Abate;Zapata;Romagnoli;De Sciglio;Kucka;Montolivo;Bonaventura;Honda;Adriano;Bacca

A mérkőzést a hazaiak kezdték. A 3.percbe egy eladott labdát követően Bacca passzolt Adriano elé aki ziccerből Handanovicba lőtte a játékszert. Az 5.percben Jovetic szánta el magát lövésre ám a labda a kapufa mellett húzott el centikkel, Lopez rajta volt a lövésen. A 7.percben Adriano ugrott ki a  jobb oldalon egy kitűnő átadást követően majd 15 méterről lőtt a kapu fölé. A 9.percben egy jobb oldali beadást követően Handanovicnak kellett lehúznia a labdát. A 13.percben hazai szabadrúgás következett de helyzetnem alakult ki belőle. A 14. percben Kucka középre lőtt labdáját a hazai védők blokkolták. A 15. percben Honda távoli lövése kerülte el a hazaiak kapuját. A 17. percben Kondognia távoli lövését egy vendég védő blokkolta majd az ezt követő támadásból Adriano került helyzetbe azonban a hazai védők ezúttal is menteni tudtak. A 19.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 26. percben Guarin került a 16-oson belül helyzetbe, de lövése a kapu mellett ment ki. A 29. percben De Sciglio rúgta a labdát a 16-oson belülről a kapu mellé. A 31. percben Handanovic lőtt távolról kapura, de a labda a kapu mellett ment ki. A 37. percben Jesusu sárgult be. A 39. percben Jovetic kitűnő lövése kerülte el centikkel a vendégek kapuját. A 41. percben Honda sárgult be. A 43. percben Jovetic szabadrúgását Guarin fejelte a kapura, ám Lopez résen volt és fogta a labdát. A 44. percben hazai szöglet következett, melyet követően egy újabb következett, de helyzet egyikből sem alakult ki. A hosszabbítás egy perc. A 46. percben Icardi ziccerét fogta hatalmas bravúrral. Ezzel véget is ért az első játékrész, melynek eredménye 0:0!

A második félidőt a vendégek kezdték. A 46. percben vendég szabadrúgás következett, melyet a hazai védők fejeltek ki a mezőnybe. A 47. percben Guarin távoli lövését blokkolták a vendég védők. Az 50. percben Lopez bakiját követően Jovetic elé került a labda ám a támadó a passz helyett önző módon a lövést választotta, de azt a vendég védők blokkolni tudták, az ellentámadás végén Montolivo lövése kerülte el a hazaiak kapuját. Az 53. percben vendég szöglet következett, melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 55. percben egy bal oldali beadást követően Guarin fejelt kapura de Lopez védeni tudott, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. Az 58. percben egy szép hazai akciót követően Guarin lőtt távolról a kapu jobb alsó sarkába, 1:0! A 61. percben Balotelli érkezett Bacca helyére. A 62. percben vendég szabadrúgás következett, melyet Balotelli tekert középre, ám a labda mindenki előtt elsuhant keresztbe. A 64. percben újabb vendég szabadrúgás következett, melyet követően a hazai védők fejelték ki a labdát. Az esetet követően Melo sárgult be. A 66. percben Kucka sárgult be. A 68. percben Jesus helyére Telles érkezett. A 69. percben hazai szabadrúgás következett, melyet Jovetic lőtt Lopez kezébe. A 70. percben vendég szöglet következett, miután Hondát szerelték tökéletesen a 16-oson belül, a szögletből gólveszély nem alakult ki. A 71. percben Santon jobb oldali beadását Jovetic fejelte a kapu fölé. Még ebben a percben Kucka helyére Poli, és Jovetic helyére pedig Palacio érkezett a hazaiaknál. A 75. percben Balotelli került a 16-oson belülre, majd beadását Telles lőtte az alapvonalon túlra, így vendég szöglet következett, melyből helyzet nem alakult ki. A 78. percben Balotelli lőtt 22 méterről a bal oldali kapufára. A 81. percben Honda helyére Cerci érkezett a vendégeknél. A 82. percben Balotelli kitűnő szabadrúgását védte Handanovic, az ezt követő sarokrúgást egy újabb követtede helyzet egyikből sem alakult ki. A 84. percben Ranochia állt be a sérült Perisic helyére. A 86. percben hazai szöglet következett, melyet követően Medel ollózott a kapu mellé. A 90. percben vendég szöglet következett, melyet követően a hazaiak hozhatták a játékszert. A hosszabbítás 5 perc. A 91. percben Bonaventura távoli lövése landolt a lelátó 25.-ik sorában. A 92. percben újabb vendég szöglet követkett, de a hazai védők ezt is kivágták. A 93. percben vendég szabadrúgás következett a térfél jobb oldaláról, melyet Balotelli ívelt a kapu elé, de a hazai védők kifjelték, majd a labdát Bonaventura szedte össze, majd lőtte a kapu mellé. Több helyzet már nem alakult ki, így maradt az 1:0-ás végeredmény.

Az első játékrészben egy kitűnő iramú mérkőzést láthattunk, melyben minden feltétel adott volt a gólhoz, ám ez eddig még egyik együttesnek sem sikerült. A második játékrészben a Milán nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt és több helyzetet is kialakított, de Handanovicnak köszönhetően nem sikerült gólt szerezniük. Ezt követően a hazaiak egy gyönyörű támadásból megszerezték a vezetést, melyet a mérkőzés végéig hatalmas védekezésüknek köszönhetően meg is őriztek. Összességében egy kitűnő rangadót láthattunk, ahol az előzetesen is esélyesebbnek tartott hazai együttes némi szerencsének is köszönhetően megszerezte a 3 pontot.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.