JUVENTUS F.C. – A.C. MILAN

A hétvégén rendezik meg a Serie A 31. fordulóját. A szombati játéknap kiemelkedő mérkőzése a Juventus Milan összecsapás lesz. A hazaiak kitűnő formában játszanak s menetelnek a hazai kupában illetve a Bajnokok Ligájában is. Jelenleg 18 ponttal előzik meg a Napoli együttesét tehát már csak karnyújtásnyira van a zebrák újabb bajnoki címe. A Juventus utolsó 5 bajnokijából 4-et megnyert egy vereség mellett míg hazai pályán utolsó 5 mérkőzéséből 4-et nyert meg 1 döntetlen mellett. Összesítésben 30 mérkőzésből 26-t nyertek meg 3 döntetlen és 1 vereség mellett. A vendég Milan gárdája jelenleg a 4 helyen áll hatalmas csatában a Bajnokok Ligája helyet jelentő helyért a Roma Torino és Lazio 4 pontra van a vörös feketéktől míg az Atalanta 1 pontra, az Inter együttese a 3. helyen 4 egységgel előzi meg a Milant. Az utóbbi 5 meccsükből 2-őt nyertek meg 2 vereség és 1 döntetlen mellett, idegenben az utóbbi 5 meccsükből 3-at nyertek meg 1 vereség és 1 döntetlen mellett. Összesítésben 30 meccsből 14-et nyertek meg 10 döntetlen és 6 vereség mellett. A mérkőzés esélyese a Juventus ám egy rangadón bármi megtörténhet.

Juventus: Szczesny;Rugani;Bonucci;De Sciglio;Spinazzola;Bernardeschi;Can;Bentancour;Sandro;Mandzukic;DybalaMilan: Reina;Calabria;Musacchio;Romagnoli;Rodriguez;Calhanoglu;Bakayoko;Kessie;Suso;Piatek;Borini

A mérkőzést a Juventus kezdte. 3.perc: Piatek került ziccerbe ám hibázott. 7.perc: vendég szöglet melyet követően nem alakult ki gólveszély. Nagy csata dúlt a középpályán de a helyzetek nem követték egymást. 25.perc: két vendég szöglet helyzet nélkül. 25.perc: Can helyére Khedira állt be. 27.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 30.perc: Kessie hagyott ki nagy helyzetet. 34.perc: a vendégek büntetőt reklamáltak, a bíró a videóbírót követően nem ítélt büntetőt jogosan. 38.perc: vendég szöglet melyet követően Piatek lőtt szép gólt a 16 méterről 0:1! 42.perc: Bernardeschi sárgult be. Ezzel ért véget az első játékrész. 

A második félidőt a Milan kezdte. 51.perc: Piatek lőtt kapura ám Szczesny hárítani tudott. Az ezt követően 3 vendég szögletből helyzet nem alakult ki. 59.perc. szinte a semmiből kapott büntetőt a Juventus melyet Dybala értékesített 1:1! 61.perc: Spinazzola helyére Pjanic állt be. 65.perc: Calhanoglu lőtt szabadrúgásból kevéssel a kapu mellé. 66.perc: Kean állt be Dybala helyére. 67.perc: Bentancour lövését mentette a védelem. 71.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 76.perc: újabb hazai szöglet melyből nem alakult ki helyzet. 77.perc: Calhanoglu sárgult be. 79.perc: Pjanic szögletéből sem alakult ki helyzet. 84.perc: Kaen gyűjti be a labdát majd lőtt szép mozdulattal a hálóba 2:1! 85.perc: Calabria helyére Cutrone érkezett. 87.perc: Mandzukic sárgult be. 89.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 90.perc: Calhanoglu közeli lövését Szczesny hárította. A hosszabbítás 4 perc, melyben helyzet már nem alakult ki.

Az első játékrészben némi meglepetésre a vendégek játszottak jobban s alakítottak ki több veszélyes helyzetet. A hazaiak mintha nem vették volna elég komolyan a Milan próbálkozásait. A vendégek a félidő vége előtt meg is szerezték a vezetést teljesen megérdemelten. A második játékrészben a vendégek ott folytatták ahol abbahagyták. Több helyzetet alakítottak ki. Ám egy szinte a semmiből jött büntető kizökkentette a Milant. A hazaiak erőre kaptak s egyre több helyzetet dolgoztak ki míg végül a csereként beállt Kean eldöntötte a találkozót. A Milan az egyik pontra minden kép rászolgált volna ám a foci gólra játsszák. Jó mérkőzést láthattunk.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.