JUVENTUS F.C. – REAL MADRID F.C.

Elérkezett a 1016-2017-es Nemzetközi Fociidény csúcspontja az az a Bajnokok Ligája döntője. Az idei évben is két nagyszerű együttes jutott el idáig, kérdés csupán mely együttes tudja szezonja tetejére feltenni a koronát. A pályaválasztó hivatalosan a Juventus így az előzetest a zebrákkal kezdjük. Maximiliano Allegri az elmúlt 3 évben egy hihetetlenül masszív ám ugyanakkor meglepően kombinatív támadó focival rendelkező Juventust rakott össze melynek alapjait Antoni Conte rakta le. A Juventus idén az Olasz Kupa mellett az zsinórban 6. alaklommal az Olasz Bajnokságot is megnyerte s a Barcelona együttesét követően ők lehetnek akik egy idényen belül a 3 legnagyobb trófeát elhódíthatják Bajnokság;Kupa Bajnokok Ligája. A Zebrák hazájuk bajnokságában 38 mérkőzésből 29-et nyertek meg 4 döntetlen és 5 vereség mellett, utolsó 5 meccsükből 2-őt nyertek meg 2 döntetlen és 1 vereség mellett. Hazai pályán 18 mérkőzésből 18-at nyertek meg 1 döntetlen mellett, utolsó 5 hazai meccsükön 4 győzelem mellett 1 döntetlen szerepel. Idegenben 19 mérkőzésből 11-et nyertek meg 3 döntetlen és 5 vereség mellett, utolsó 5 idegenbeli meccsükön 2 győzelem mellett 2 döntetlen és 1 vereség szerepel. Sérültek: Sturaro;Pjaca.  A Bajonok Ligáját  illetően Allegri fiai a H csoportból indultak mint csoportgyőztes 4 győzelemmel és 2 döntetlennel, majd a legjobb 16 között a Porto együttesét búcsúztatták, a legjobb 8 között a Barceloná-t majd az elődöntőben a Monaco együttesét. A Juventus legutóbb 1996-ban nyerte meg a Bajnokok Ligáját s legutóbb egy másik Spanyol óriás a Barcelona ellen szerepelt döntőben 2015-ben, ám akkor vereséget szenvedtek. A Real Madrid a sorozat legeredményesebb együttese a maga eddigi 11 győzelmével. A királyiak csak úgy mint mai ellenfelük szinte tökéletes szezont futnak mind a játék mond az eredményesség tekintetében. A Spanyol Bajnokságot megnyerték igaz a Kupából kizárták őket. Zinedine Zidane gyakorlatilag egy tökéletesen működő gépezetet hozott létre mellyel tavaly megnyerték a sorozatot s idén arra készülnek ami még senkinek sem sikerült az az a duplázásra. A Spanyol Bajnokságban 38 meccsből 29-et nyertek meg 6 döntetlen és 3 vereség mellett utolsó 5 meccsüket megnyerték. Hazai pályán  19 mérkőzésből 15-öt nyertek meg 3 döntetlen és 1 veresé mellett, utolsó 5 meccsüket megnyerték otthon. Idegenben 19 mérkőzésből 15-öt nyertek meg 2 döntetlen és 2 vereség mellett, utolsó 5 idegenbeli meccsüket megnyerték. A Bajnokok Ligájában az F csoportban szerepeltek s némi meglepetésre csak a második helyen jutottak tovább a Dortmund mögött 3 győzelemmel és 3 döntetlennel. A legjobb 16 közt a Napolit búcsúztatták majd a 8 között a Bayern München-t ejtették ki vitatott körülmények közepette. Az elődöntőben az Atletico Madridot ejtették ki.  Sérültekről nem érkezett jelentés. Egy rendkívül jó és színvonalas mérkőzés előtt állunk ahol két szinte tökéletes csapat néz egymással szembe.

Juventus: Buffon;Chiellini;Bonucci;Barzagli;Alves;Pjanic;Khedira;Alex Sandro;Dybala;Higuain;Mandzukic

Real Madrid: Navas;Carvajal;Ramos;Varane;Marcelo;Modric;Casemiro;Kroos;Ronaldo;Benzema;Isco

A mérkőzést a Juventus kezdte. 3.perc: egy jobb oldali beadást követően Navas védte Higuain fejesét. 4.perc. Higuain cselezett majd lőtt távolról de Navas ezúttal is védett, igaz a labdát csak másodszorra tudta fogni. 7.perc: egy kipattanót követően Pjanic lőtt kapura de Navas bravúrral védett. 12.perc: Dybala sárgult be. 20.perc: egy jobb oldalról érkező labdát Ronaldo lőtt a kapu jobb sarkába 1:0! Gyönyörű akció volt! 23.perc: Pjanic cselsorozatát követően Ramos blokkolt. 26.perc: Higuain lövését Varane blokkolta. 27.perc: egy elképesztő passzjátékot követően Mandzukic ollózott a kapuba 1:1! 31.perc: Ronaldo ollózását blokkolt a Juventus védelem, az ezt követő támadásból Ramos sárgult be. 33.perc: egy bal oldali beadást követően Ronaldo rontott ziccerben. 35.perc. Juventus szabadrúgás következett melyet Dybala a sorfalba lőtt. 37.perc: újabb olasz szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 38.perc: Juventus szöglet melyet követően Chiellini fejelt a kapu mellé. 41.perc: Pjanic kitűnő lövését blokkolta a madridi védelem. 42.perc: Carvajal is besárgult teljes joggal. 45.perc: Casemiro lőtt távolról a kapu mellé. A hosszabbítás 2 perc, 46.perc: Isco lövését blokkolták. Ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a Real Madrid kezdte. 48.perc: madridi szöglet következett melyet követően Varane érkezett jól de a kapu mellé lőtt. 53.perc: Kroos sárgult be. 55.perc: Modric távoli lövését Buffon védett magabiztosan. 57.perc. Marcelo lőtt a kapu mellé. A Juventus mintha kissé vissza vett volna a tempóból. 58.perc: Marcelo beadásáról Ronaldo maradt le centikkel. 59.perc: Isco lőtt a kapu mellé. 61.perc: előbb Kroos lövését blokkolták majd a kipattanót Casemiro lőtte messziről a kapuba 1:2! A labda Khedirán változtatott irányt s így jutott a kapuba! 63.perc. egy jobb oldali elfutást követően Ronaldo elé került a labda aki a kapuba lőtt 5 méterről 1:3! A gólpasszt Modric jegyzi szép találat volt! 66.perc: Pjanic sárgult be s ezt követően Barzagli helyére Quadrado állt be a Juventusnál. 70.perc: Alex Sandro sárgult be, ezt követően Pjanic helyére Marchisio állt be az olaszoknál. 72.perc: Cuadrado sárgult be. 73.perc: Ronaldo lőtt Marcelo passzát követően a kapu fölé. 75.perc: Marcelo lőtt a kapu fölé. 77.perc: Benzema helyére Bale állt be. 78.perc: Dybala helyére Lemina állt be. 80.perc: Ronaldo tálalt Bale elé azonban Bonucci menteni tudott. 81.perc: Juventus szabadrúgás melyet követően Alex Sandro fejelt centikkel a kapu mellé. 82.perc: Isco helyére Asensio érkezett a királyiaknál. 84.perc: Cuadrado tartott rá Ramos lbára így másodjára is besárgult s piros lappal vonulhatott le a pályáról. 86.perc: Mandzukic fejelt a kapu mellé egy jobb oldali beadást követően. 89.perc: Morata állt be Kroos helyére. 90.perc: madridi szabadrúgás melyet követően Ronaldo lőtt a sorfalba, majd ezt követően Marcelo gurított a kapu elé ahol Asensio érkezett s lőtt a kapuba 1:4! A hosszabbítás 4 perc, melyben helyzet már nem alakult ki.

Az első játékrészben a Juventus kezdett sokkal jobban ám a vezetést az első helyzetét kihasználó Real Madrid szerezte meg. A Juventus ezt követően sem ált vissza sőt egyre többet támadott melyet követően Mandzukic gyönyörű gólja zárt le. Ezt követően is inkább a zebráknál volt a labda egészen a félidő végéig amikor is Allegri fiai saját 16-osuk elé álltak be. A második félidőben a Real Madrid kezdett jobban s gyakorlatilag 3 perc alatt el is döntötte a találkozó sorsát. A Juventus nem tudott váltani s gyakorlatilag szétesett a csapat játéka. A végén a madridiak kihasználták ember s gólelőnyüket s nagyon simává tették eme mérkőzést. A madridiak 12-szer nyerték meg a sorozatot s a Milan együttesét követően 1990-óta először tudott együttes címet védeni. A Bajnokok Ligája történelmében először. A Real Madrid megérdemelten nyert!

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.