LEICESTER CITY F.C. – CHELSEA F.C.

A Premier League 4. fordulója sok sok kitűnő összecsapást tartogatott a mai napra. Ezen sorba éppen beillik az elmúlt két év bajnokának csatája az az a Leicester City Chelsea összecsapás. Az átigazolási szezont mindkét együttes fele más sikerrel zárta. A találkozó egyik pikantériáját az a Drinkwater személye szolgáltatja aki épp az utolsó napon érkezett a Leicester-től a Chelsea-hez. Persze az igazolás nem jöhetett volna létre ha a kékek nem adják el Matic-ot a Manchester United-nek. A Leicester szempontjából még nem ért véget az átigazolási időszak mivel Adrien Silva ügyét bíróság elé vitték, állítólag 14 másodperccel az átigazolási időszak lezárta után tudták regisztrálni és ezt tárgyalják most az illetékesek. A Chelsea nem kzdte fényesen a szezont miután óriási meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget ám ezt követően idegenben verte a Tottenham együttesét majd az Everton együttesét is legyőzte magabiztosan. Morata eddig kitűnően teljesít s az utolsó napokban a kékek kispadja is erősödött. A mai összecsapás esélyese a londoni együttes ám aligha láthatunk sima mérkőzést, mert a Leicester mindig veszélyes hazai pályán. A Leicester  egyébként  1 győzelem mellet 2-szer is kikapott. Érdekes mérkőzés vár ránk.

Leicester City: Schmeichel;Fuchs;Maguire;Morgan;Simpson;Mahrez;Ndidi;James;Albrighton;Vardy;Slimani

Chelsea: Courtois;Azpilicueta;Luiz;Rüdiger;alonso;Kante;Fabregas;Bakayoko;Moses;Pedro;Morata

A mérkőzést a Chelsea kezdte. 7.perc: hazai szabadrúgás helyzet nélkül. 9.perc. Fabregas labdáját a védők szögletre mentették, a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. 14.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 16.perc. Morata elől mentett a hazai védelem. 19.perc: vendég szabadrúgás helyzet nélkül. 23.perc: Moses próbálkozását blokkolták a védők az ezt követő szögletből a védőknek köszönhetően nem alakult ki helyzet. 26.perc: Vardy lőtt közelről a kapu mellé. 29.perc. újabb vendég szöglet helyzet nélkül. 35.perc. Morata lövését a védelem blokkolta. 37.perc: vendég szabadrúgás melyet követően sarokrúgás következett.40.perc: egy hazai támadás végén Slimani hagyott ki ziccert, az ellentámadás végén egy jobb oldali beadást követően Morata fejelt a hálóba 0:1! Megérdemelt vezetés. 44.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. A hosszabbítás 1 perc, melyben egy vendég szögletet követően helyzet nem alakult ki.

A második félidőt a Leicester City kezdte. A félidőben Albrighton helyére King állt be illetve Slimani helyére Gray érkezett. 48.perc: hazai szöglet melyet Courtois húzott le a levegőből. 50.perc: Kante lőtt távolról gyönyörűen a bal alsó sarokba 0:2! 55.perc: vendég szöglet ezúttal gólhelyzet nélkül. 61.perc: hazai 11-es melynek okozója Courtois. A büntetőt Vardy értékesítette. 63.perc: Pedro helyére Willian érkezett. 74.perc: Moses helyére Zappacosta érkezett. 78.perc: Oheanacho érkezett James helyére illetve Fabregas helyére Hazard érkezett. 80.perc: Hazard játszott Zappacosta helyére de végül találat nem született. 84.perc: Ndidi sárgult be. 86.perc: vendég szöglet melyet követően Wilian lőtt a kapu mellé. A hosszabbítás 4 perc melyben helyzet már nem alakult ki.

Az első játékrészben a papírformának megfelelően a vendégek irányították a félidő végéig. Ennek megfelelően rengeteg helyzetet dolgoztak ki igaz meglehetősen pontatlanul. A hazaiaknak egy hatalmas lehetőségük akadt ám az kimaradt s ebből következett a vendég vezető találat. A második félidőben a vendégek eldöntötték a mérkőzést gyorsan. Kante gólja tulajdonképen a 3 pontot eldöntötte. Vardy gólja némi reményt adott a Leicesternek de végül az állás már nem változott. A Chelsea nagyon stabilnak tűnik az első kört leszámítva, ma is teljesen megérdemelten nyertek.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.