LEVANTE U.D. – REAL MADRID F.C.

A La Liga második fordulójában bepillantást nyerünk a másik nagy Spanyol gigász a Real Madrid mérkőzésébe is. A nyár folyamán eddig Alaba érkezett ingyen a Bayern München együttesétől, ám a védelem így is gyengülni látszik hiszen az együttes ikonikus csapatkapitánya Ramos Párizsba tette át székhelyét banális körülmények közepette illetve Varane pedig a Manchester United-hez igazolt szinte apró pénzért. A nyár folyamán Mbappe az eddigi jelek szerint nem fog érkezni csak úgy ahogy Haaland megszerzésére is csekély az esély Madridi szempontból. A Stadionépítés illetve a La Liga által bevezetett szabályok miatt egyhamar nem várhatóak tömegével a sztárok a királyiakhoz. A Levante az esélytelenek nyugalmával tréfálhatja meg hazai pályán a királyi gárdát. Érdekes összecsapás előtt állunk.

Levante: Fernandez;Clerc;Pier;Vezo;Miramon;Melero;Radoja;Campana;Morales;Marti;Furtos

Real Madrid: Courtois;Lucas;Militao;Fernandez;Alaba;Isco;Casemiro;Valverde;Bale;Benzema;Hazard

A mérkőzést a Real Madrid kezdte. 4.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 5.perc: Benzema lőtt okosan a hálóba egy kontra végén 1:0! 11.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 22.perc: Bale lőtt kevéssel a kapu mellé. 28.perc: Clerc sárgult be. 30.perc: Alaba lőtt a kapu mellé. 36.perc: Isco szögletéből helyzet nem alakult ki. 39.perc: Bale szabadrúgása ment kevéssel a kapu mellé. 40.perc: vendég szöglet melyet követően Isco lövése ment centikkel a kapu mellé. 41.perc: Melero sárgult be. Ezzel ért véget a félidő érdemi része. 

A második félidőt a Levante kezdte. 46.perc: Roger lőtt a hálóba 1:1! 51.perc: Campana szögletéből helyzet nem alakult ki. 57.perc: Campana lőtt szép találatot 2:1! 58.perc: Campana sárgult be majd Miltao is erre a sorsra jutott. 59.perc: Isco helyére Asensio állt be, majd Hazard helyére Vinicius állt be és Bale-t Rodrygo váltotta. 65.perc: Vazquez helyére Carvajal állt be illetve Martinez helyére Melero majd Lopez állt be Malsa. 73.perc: Vinicius lőtt gyönyörű gólt a kapuba 2:2! 78.perc: Bardhi érkezett Campana helyére és Morales helyére Cantreo állt be. 79.perc: Pier lőtt a hálóba 3:2! 82.perc: Valverde helyére Jovic állt be. 83.perc: Cantreo lőtt kapufára majd a kontra végén Jovic lövését hárította a védelem. 85.perc: Vinicius lőtt szép gólt 3:3! 86.perc: Frutos helyére Franquesa állt be. 87.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 88.perc: Fernandez kapott piros lapot. 93.perc: Rodrygo sárgult be. 96.perc: két vendég szöglet helyzet nélkül. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben jól kezdett a hazai együttes, ám az első találatot Benzema lőtte. Ezt követően a hazai gárda több kisebb helyzetet dolgozott ki. A vendég együttes további ziccereket alakított ki ám újabb találatig nem jutottak. A második félidő egy gyors hazai góllal kezdett. Ezt követően egy őrült félidőnek lehettünk szemtanúi, a gólok egymás utánban potyogtak ráadásul szebbnél szebbek. Összességében remek mérkőzés láthattunk ahol ezúttal nem a papírforma érvényesült. 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.