A Bajnokok Ligája 3. fordulójának szerda esti rangadóján a Liverpool együttese fogadja a Real Madrid együttesét. A házigazdák eddigi két csoportmérkőzésük közül a Ludogorec együttesét, ha nagy nehézségek árán is, de legyőzték, majd nagy meglepetésre a Basel együttesétől szenvedtek vereséget. A vendégek eddigi két mérkőzésüket simán nyerték és ennek köszönhetően vezetik is a csoportot. A két együttes az utóbbi években nem sűrűn futott össze, melynek okai részben, hogy a Liverpool idén jutott újra a Bajnokok Ligája főtáblájára, valamint elkerülték egymást.A Real bajnoki formáját tekintve az utóbbi mérkőzésein szárnyalt, míg a Liverpool gépezete döcögős. A Real Madrid keretére nézve feltűnik az, hogy Ronaldo ontja a gólokat, míg ugyanez a túl oldalon Balotelliről nem mondható el. Az esélyek a vendég szereplés ellenére is a Madrid mellett szólnak. Érdekes és izgalmakban gazdag mérkőzés előtt állunk.
Liverpool: Mignolet;Skrtel;G.Johnson;Moreno;Lovren;Allen;Gerard;Sterling;Henderson;Coutinho;Balotelli
Real Madrid: Casillas;Arbeola;Varane;Pepe;Marcelo;Modric;Kroos;Isco;Ronaldo;Benzema;Rodriguez
A mérkőzést a hazaik kezdték. A mérkőzés első 5 percében a csapatok felváltva veszélyeztették a kapukat de komolyabb helyzet nem alakult ki. A 9.percben Ronaldo távoli kísérletét Mignolet védte. A 13.percben két egymást követőe hazai szöglet következett de helyzet ezekből nem alakult ki bár Casillas kissé bizonytalanul jött ki a másodikat követően. A 20.percben vendég szöglet következett melyből James lőtt a lapu fölé. A 23.percben egy gyönyörű támadást követően Ronaldo szerezte meg a vezetést a vendégeknek,Ronaldo első gólja az Anfield Roadon valamint az első gól amit a Real Madrid a Liverpoolnak lőtt. Ronaldo 20.gólját szerezte az idei szezonban a 13. meccsén. A 28.percben Ronaldo lőtt a kapu mellé 22 méterről. A 29.percben vendég szöglet következett melyet követően Migmolet ütötte ki a labdát. A 30.percben Kroos tekert a 16-oson belülre ahol Benzema érkezett és fejelt a hazai kapuba 0:2! A 35.percben Kroos sárgult be lökésért. A 38.percben Mignolet mentett Benzema elől Ronaldo beadását követően. A 40.percben újabb vendég szöglet következett egy gyors vendég kontrát követően. A szögletet követően Benzema kotorta be a kapuba 3 méterről a labdát 0:3! A 43.percben Allen lőtt a jobb alsó sarokra de Casillas szenzációsat védett. A sarokrúgás elmaradt mert a játékvezető nem látta a kapus bravúrját. A hosszabbítás 1 perc a félidő végén, melyben Coutinho lőtt távolról csattanó kapufát. Ezzel véget ért az első félidő.
A második játékrészt a vendégek kezdték.A félidőben Lallana állt be Balotelli helyére. A 49.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. Az 50.percben James lőtt a kapu fölé 17 méterről. Az 51.percben Skrtel blokkolta Iscot. Az 52.percben újabb hazai szöglet melyet egy újabb követett de helyzet egyikből sem alakult ki. Az 55.percben Benzema passzát Lovren fülelte le így góltól meg csapatát. Az 57.percben Ronaldo lőtte a kapu mellé a labdát 17 méterről. A 62.percben Mignolet védett hatalmasat Ronaldo lövését követően. A 63.percben újabb hazai szöglet következett de ebből sem alakult kii helyzet. A 64.percben Ronaldo lőtte közelről Mignoletbe a labdát. A vendég szögletét követően nem alakult ki gólveszély a hazai kapu előtt. A 66.percben újabb vendég szöglet következett melyet követően a hazaiak szerezték meg a labdát. A 67.percben Henderson helyére Can állt be valamint Markovic állt be Coutinho helyére a hazaiaknál. A 69.percben Casillas védett nagyot Sterling lövését követően. A 73.percben Benzema passzát követően James lőtt a kapu mellé 18 méterről. A 75.percben Khedira érkezett Ronaldo helyére a vendégeknél. A 80.percben Bemzema lepattanó lövését Modric tűzte kapura de Mignolet könnyedén fogta azt. A 81.percben Kroos helyére Illaramendi érkezett. A 82.percben hazai szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 84.percben Sterling elől Arbeola mentett nagyot,a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 85.percben Nacho érkezett Marcelo helyére. A hosszabbítás 2 perc,melyben helyzet már nem alakult ki így maradt a 0:3-as végeredmény.
Egy a vártál simább mérkőzést láthattunk ahol már az első fél órában eldőltek a lényegi dolgok. A Madrid eddigi formáját hozta s lehengerlően játszott. A hazaiak az eddig a bajnokságban tapasztalt akadozó játékot produkáltál valamint Balotelli vesszőfutása is egy újabb lépcsőhöz érkezett. Összességében egy nagyon sima mérkőzést láthattunk ahol a jobbik csapat megérdemelten győzött.