LIVERPOOL F.C.-LEICESTER CITY

A Boxing Day soron következő összecsapása a nap egyik rangadójává avanzsált, ugyanis a Liverpool fogadja az aktuális listavezető Leicester együttesét. A hazaiak idén már túl vannak egy edző váltáson amikor is Brendon Rodgers-t váltotta Jürgen Klopp. A Kopp szurkolói joggal várhatták, hogy együttesük teljesítménye kiegyensúlyozott lesz azonban eddig messze elmarad a együttes ettől a teljesítménytől. Az elmúlt 17 mérkőzésükből 6 nyertek meg 6 döntetlen és 5 vereség mellett mellyel a 9. helyet foglalják el a tabellán. Elmúlt 5 mérkőzésükből 2-őt győzelemmel zártak 1 döntetlen és 2 vereség mellett. A sérülések sem kerülik el Liverpool vörös felét ugyanis ma Sturridge;Lovren;Milner;Skrtel;Gomez és Ings játékára nem számíthat Klopp. Az ellenfél ezzel szemben ebben az idényben szárnyal, szinte öröm nézni a mérkőzéseiket mind a mutatott játék mind a küzdelem miatt (kevés Premier League csapatról mondható ez el idén). Teljesítményükkel teljesen megérdemelten vezetik a tabellát ugyanis 11 győzelem mellett 5 döntetlenjük van s mindössze 1 vereségük. Az elmúlt 5 fordulóban 4 győzelmet arattak 1 vereség mellett. Igaz a szezon nagy része még hátra van de lassan illő lesz komolyan venni eme „kiscsapatot”. A sérülések terén Ranieri nem panaszkodhat ugyanis Schlupp és Drinkwater-en kívül mindenki bevethető az együttesnél. A két csapat korábbi mérkőzéseit rendre a Liverpool nyerte, de ez a mai összecsapás előtt mit sem jelent, sőt a találkozó esélyese a vendége együttes. Jó mérkőzés előtt állunk.

Liverpool: Mignolet;Moreno;Lovren;Can;Sakho;Clyne;Henderson;Firminho;Coutinho;Lallana;Origi

Leicester City: Schmeichel;Simpson;Morgan;Huth;Fuchs;Mahrez;King;Kante;Albrighton;Vardy;Okazaki

A mérkőzést a hazaik kezdték. A 3.percben Coutinho távoli lövése kerülte el Schmeichel kapuját. Az 5.percben vendég szabadrúgás következett melyből helyzet végül nem alakult ki. A 10.percben Origi lövését blokkolták a vendég védők így hazai szöglet következett melyet követően a vendégek hozhatták a labdát. A 11.percben Coutinho távoli lövését blokkolták. A 12.percben Lallana lövését blokkolták így hazai szöglet következett melyet rögtön még egy követett de helyzet ebből sem alakult ki. A 16.percben Coutinho lőtte kapu fölé Origi beadását. A 16.percben Lallana lövése landolt az oldalhálóban. A 17.percben vendég szöglet következett melyet követően Mignolet húzta le a levegőből a labdát. A 18.percben Moreno lövését blokkolták a vendég védők. A 23.percben Can lövését Schmeichel hárította, az ezt követő sarokrúgást követően Sakho fejelt a kapu mellé. A 25.percben Origi lövését fogta Schmeichel magabiztosan. A 27.percben Origi lövése ment a kapu fölé. A 28.percben Vardy fejelt 15 méterről a kapu fölé. A 32.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Schmeichel fogta a játékszert Origi csúsztatását követően. A 36.percben Can lövését blokkolták a vendég védők. A 38.percben a megsérülő Origi helyére Benteke állt be a hazaiaknál. A 40.percben Moreno lövését blokkolta Fuchs. A 42.percben Mahrez szlalomozását követően Mignolet védett hatalmas bravúrral. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 45.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően a blokkban halt el a lövés. A hosszabbítás 2 perc, a 46.percben Lallana sárgult be. A 47.percben Huth fejesét követően hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 95.percben egy vendég bedobást követően Schmeichel is előre jött ám a vendégek megszerezték a labdát ami Bentetke elé került ám a támadó elügyetlenkedte a lehetőséget. Ezzel véget is ért a találkozó.

A második félidőben a vendégek kezdték a labdát. A 46.percben Vardy lecsúszott lövését Mignolet védte magabiztosan. Az 51.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 53.percben Can sárgult be. Az 54.percben Kante mentett saját 16-osán belül labdavesztését követően. Az 58.percben hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 60.percben Benteke fejelt egy jobb oldali beadást követően a kapu fölé. A 62.percben Huth sárgult be egy szabálytalanság miatt, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. A 63.percben egy szép passzjátékot követően Firminho passzolta középre a labdát ahol Benteke érkezett s lőtt a bal alsó sarokba 1:0! A 69.percben Ulloa és Dier érkezett a vendégeknél Okazaki és Vardy helyére. A 71.percben vendég szöglet következett melyet követően kirúgás következett. A 74.percben Dier pörgetését védte nagy bravúrral Mignolet, ezt két vendég szöglet követte de helyzet ebből sem alakult ki. A 78.percben Can lőtt távolról a kapu fölé. A 79.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően a Liverpool hozhatta el a labdát. A 81.percben Mignolet védett nagyot egy csúsztatott fejes után. A 82.percben Coutinho távoli lövése kerülte el a vendég kaput. A 85.percben Benteke labdáját követően Coutinho rúgott a labda mellé a 16-oson belül. A 87.percben Firminho lőtt 15 méterről a kapu mellé. A 88.percben Henderson passzolt rosszul nagy helyzetben. A 89.percben Fusch próbálkozását követően vendég sarokrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki. A hosszabbítás 4 perc. A 91.percben Coutinho helyére Lucas állt be. A 93.percben Lallana helyére Allen érkezett a hazai oldalon. Ezzel véget is ért a találkozó.

Az első játékrészben rendkívül jó iramú találkozónak lehettünk szemtanúi. Ám némi meglepetésre a hazaiak a félidő egészén át nagy nyomást gyakoroltak a vendégekre akik láthatóan ezzel nem tudtak mit kezdeni, ugyan egy-egy veszélyesebb kontrát tudtak vezetni de tényleges veszélyt Mahrez lövése jelentett. A hazai támadások mint sok más mérkőzésen is Coutinho volt aki passzaival lövéseivel veszélyeztette Schmeichel kapuját. A második játékrészben a hazaiak ott folytatták ahol az elsőben abbahagyták s folyton nyomást gyakoroltak a vendég kapura melynek Benteke révén meg is lett az eredménye. Ezt követően a hazaiak ugyan némi lélegzethez hagyták jutni ellenfelüket ám ezt követően ismét a kezükbe vették az irányítást s a mérkőzés végéig nem is engedték ki azt. Összességében a hazaiak megérdemelten győztek s idén második együttesként verték meg a Leicester gárdáját.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.