MAGYARORSZÁG-OROSZORSZÁG

2014.12.07. A kézilabda Európa Bajnokság megnyitó napja. Az Európai Kézilabda Szövetség rendezésében az idei év egyik legnagyobb szabású rendezvénye, melynek Magyarország és Horvátország ad otthont. Ezen esemény az Olimpia és a világbajnokságot követően a legnagyobb presztízzsel bíró eseménye. Ezért is hatalmas szó, hogy Magyarország igaz Horvátországgal közösen, de megrendezheti ezt a nagy nívóval bíró eseményt. Országunkban három helyszínen Budapest,Győr és Debrecen kerülnek a mérkőzések megrendezésre. A magyar csoport Győrben kezdi meg szereplését, ahol is rögtön az első mérkőzésen egy nagy ellenfélbe ütközik válogatottunk, ugyanis a négyszeres világbajnok Oroszokkal mérkőzünk meg. A magyaroktól Görbicz Anita a legnagyobb hiányzó, aki anyai örömök elé néz, ezért hagyja ki ezt a nemzetközi eseményt. Így a csapatkapitányi karszalag Tomori Zsuzsára kerül át. A mérkőzés esélyesei a Magyar csapat a világranglistán elfoglalt helyezést alapul véve. Nagy csatára van kilátás, mivel az Oroszok a korábbi sikeres évek taktikáját alapul véve fognak játszani.

Az első félidőt az Oroszok kezdték.

1 perc: Herr hárított, majd Tomori lőtt kapufát. 2.p: Kovacsics ziccer 1:0! Magyarországnak. 3.p: Kuznecova és Dmitryeva lőtt két gyors gólt, 1:2! 4.p: Sen lövését követően 1:3! 5.p: Kuznyecova gyors megindulás, 1:4! 7.p: Újabb Herr hárítás, majd Tiscsuk lőtt kapu fölé, majd orosz 7 méteres, mely kimaradt. 8.p: hazai időkérés. Az időkérést követően Tomori lőtt a vendég kapusba. A lövést követően Makaeeva sérült meg. 10.p: Kilivinyi lövését hárította az orosz kapus, majd Sen lövése landolt a kapuban a kapufáról 1:5! 11.p: Kovacsics ziccer 2:5! 13.p: Bódi ziccert hibázott szélről, de visszaszerezték a labdát a magyarok. 14.p: Tomori lőtt átlövésből 3:5! Szucsánszki kapott két percet. Dmitrieva lőtt ziccerből 3:6! 15.p: Tomori lőtt ziccerből 4:6! Kuznecova tört be és lőtt ziccerből 4:7! 16.p: Ivanenko futott be majd lőtt ziccerből 4:8! Kuznecova lerohanásból lőtt 4:9! 18.p: Bulath átlövés 5:9! 19.p: Bulath kapott 2 percet. Orosz 7 méteres következett, melyet Punko értékesített 5:10! 20.p: Tiscsuk 7-es 6:10! 21.p: Szamoránszki lőtt beállóból 7:10! Orosz időkérés, mely után Herr védett bravúrral. 23.p: Dobrovnikova lőtt 11 méterről 7:11! Bódi lőtt ziccerből 8:11! Bliznova tört be majd lőtt ziccerből 8:12! 24.p: Dmitryeva lőtt 8:13! 25.p: Kilivinyi lőtt át 9:13! 26.p: Bulath tört be 10:13! Orosz kiállítás belül védekezést követően. Dobrovnykova kapott 2 percet. Tomori tört be és lőtt ziccerből 11:13! Dmitryeva lőtt ziccerből 11:14! 27.p: Mészáros lőtt ziccerből 12:14! 29.p: Erdősi lőtt ziccerből 13:14! Sen lőtt ziccerből 13:15! 30.p: Szucsánszki lőtt 14:15! Ezzel véget ért az első félidő, melynek eredménye 14:15! az Orosz válogatott javára.

A második félidőt a Magyar válogatott kezdte.

31.p: Zhilinskayte kapott 2 percet lerántásért, a 7 méterest Tiscsuk lőtte be 15:15! 32.p: Kiss védet nagyot, majd Tomori lőtt kapufát. 33.p: Kiss védett nagyot majd Bódi lőtt szélről, ziccerből 16:15! 34.p: Makeeva kapott 2 percet visszarántásért. Kovacsics lőtt szélről ziccerből 17:15! 35.p: Orosz 7 méteres, melyet Davydenko lőtt be 17:16! 37.p: Davydenko átlövésből lőtt 17:17! 38.p: Uskova lőtt ziccerből 17:18! 39.p: Magyar 7-es, melyet Tiscsuk lőtt a kapuba 18:18! Dobrovnykova lőtt át 18:19! 40.p: magyar 7-es, melyet Tiscsuk lőtt a kapuba 19:19! Erdősi lőtt ziccerből 20:19! 41.p: Dmitryeva lőtt ziccerből 20:20! Bódi lőtt ziccerből 21:20! 42.p: Dobrovnykova lőtt 9-ről 21:21 43.p: Planéta kapott 2 percet az orosz 7-est Davydenko lőtte a kapuba 21:22! 44.p: Sen lőtt ziccerből 21:23! 45.p: Magyar 7-es következett, melyet Tiscsuk lőtt a kapuba 22:23! 48.p: Planéta lőtt 23:23! Punko lőtt ziccerből 23:24! 49.p: Kovacsics lőtt ziccerből 24:24! 50.p: Dmitryeva lőtt 8-ról 24:25! Tiscsuk kapott 2 percet. Magyar 7-es következett, melyet Kovacsics lőtt a kapuba 25:25! 51.p: Orosz időkérés, melyet követően Dmitrieva lőtt ziccerből 25:26! 52.p: Makeeva lőtt ziccerből 25:27! Magyar időkérés következett, melyet követően magyar 7-es, melyet Tiscsuk lőtt a kapuba. 54.p: Planéta lőtt 27:27! 55.p: Mayer lőtt ziccerből 28:27! 57.p: Magyar 7-es következett, melyet Kovacsics lőtt a kapuba 29:27! 58.p: Orosz időkérés következett. 58.p: Tomori kapott 2 percet. 59.p: Sen lőtt ziccerből 29:28! 60.p: 29:29, melyet követően magyar időkérés következett. Gólt már nem sikerült dobnia a magyar válogatottnak így maradt a 29:29-es végeredmény.

Egy rendkívül zaklatott mérkőzésen van túl a magyar válogatott, ahol is több tényező gátolta őket a folyamatos jó játékban. Az első félidő elején nagy volt a kapkodás, mely részben a rutintalanságból és lámpalázból tevődhetett össze. Az Orosz válogatott ezt kihasználta és több góllal elhúzott. Az első félidő végére sikerült a magyar válogatottnak egy gólra csökkentenie hátrányát. A második félidőt gyors gólokkal kezdték a hazaiak, és ennek köszönhetően el is tudtak húzni. Ettől kezdve a két válogatott fej-fej mellett haladt a mérkőzés végéig. Tomori Zsuzsa kiállítása két gólos magyar vezetésnél mint kiderült a hazai gárda vesztét okozta, ugyanis a vendégek ezen idő alatt éppen két gólt tudtak szerezni, mellyel egy pontot szereztek. A magyar válogatott a mérkőzés első szakaszában a hatos falas védekezést választotta, melyen az Orosz válogatott könnyedén gázolt át. A második félidőben már az öt egyes védekezésre váltott át a csapat, mely nem ízlett az Oroszoknak. Összességében egy sok hibával tarkított ugyanakkor lendületes jó mérkőzést láthattunk, ahol már most megmutatkozott, hogy mennyire fiatal is a magyar válogatott.

Check Also

REAL VALLADOLID – ATLETICO MADRID

A Spanyol Bajnokság 38. fordulóját rendezik meg a hétévégén. A záróforduló talán az utóbbi évek …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.