MANCHESTER CITY F.C. – CHELSEA F.C.

A Premier Legaue 14. Fordulóját rendezik meg a hét végén, 13:30-tól rögtön a forduló rangadóját láthatjuk az Etihad stadionból ahol a Manchester City fogadja a Chelsea együttesét. A hazaiak egy kitűnő szezont kezdődően kissé vissza estek s jelenleg a 3.-ok a tabellán. Eddigi 13 mérkőzésükből 9-et nyertek meg a hazaiak 3 döntetlen és 1 vereség mellett. Legutóbbi 5 meccsükből 3 győzelem mellett 2 döntetlent értek el. Hazai környezetben ami a bajnokságot illeti 6 meccsükből 3-at nyertek meg 3 döntetlen mellett. A vendég Chelsea jelenleg vezeti a tabellát 1 ponttal többet gyűjtve mint mai ellenfele. A londoni kékek eddigi 13 mérkőzésükből 10-et nyertek meg 1 döntetlen és 2 vereség mellett. Utólsó 5 bajnokijukat megnyerték, idegenben 6 mérkőzésből 4-et nyertek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Mindkét együttes rendelkezik egy-egy gólzsákkal, a hazaiaknál Aguero jár 10 találatnál míg a vendégeknél Costa lőtt szintén ennyi gólt. Talán a Liverpool-t leszámítva a két legstabilabb együttes találkozik ami a védelmet s az egész eddigi teljesítményt illeti. A mérkőzésnek nincs egyértelmű esélyese, kitűnő összecsapás előtt állunk.

Manchester City: Bravo;Kolarov;Stones;Otamendi;Navas;Fernandinho;Gündogan;Sane;Silva;De Bruyne;Aguero

Chelsea: Courtois;Azpilicueta;Luiz;Cahill;Alonso;Moses;Fabregas;Kante;Costa; Hazard;Pedro

A mérkőzést Manchester City kezdte. 1.perc. Aguero tört kapura de szabálytalanság árán de megállították, a szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. 4.perc: Hazard lőtt 16 méterről a védőkbe. 6.perc: Hazard harcolt ki szögletet melyből helyzet nem alakult ki. 8.perc: vendég szöglet de helyzet ebből sem alakult ki. 10.perc: hazai szabadrúgás de helyzet nem alakult ki belőle. 13.perc: vendég támadás melynek végén Alonso adott a 16-oson belülre de a labdára senki sem érkezett. 15.perc: Hazard lőtt kapura a 16-osról ám a jobb kapufa segítette ki Bravót. 17.perc: Otamendi sárgult be. 19.perc: Alonso lőtt szabadrúgásból a kapu mellé. 21.perc: Aguero lövését blokkolták  hazaiak majd a kipattanót Courtois hárította. 22.perc: hazai szöglet melyből helyzet ne alakult ki. 25.perc: Fernandinho lőtt lesről a hálóba maradt a 0:0! 28.perc: vendég szöglet következett de helyzet nem alakult ki. 31.perc: újabb vendég szöglet de ebből sem alakult ki ziccer. 34.perc: Aguero hagyott ki hatalmas ziccert. 37.perc: Perdo fejelt gyengén a kapura de Bravo hárítani tudta. 38.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 43.perc: de Bruyne adta középre a labdát melyet Aguero erőből fejelt a kapu mellé. 45.perc: egy jobb oldali beadást követően Cahill találta el szerencsétlenül a labdát s így került az saját kapujába 1:0! A hosszabbítás 3 perc, melyben helyzet nem alakult ki.

A második félidőt a Chelsea kezdte. 47.perc: Costát állította meg a hazai védelem, majd a hazaiak lendültek támadásba s harcoltak ki szögletet, a sarokrúgást követően De Bruyne kerül nagy helyzetben de óriási helyzetet puskázott el. 48.perc: Costa kapott jó labdát de helyzet nem alakult ki végül. 49.perc: Kante sárgult be. 50.perc: Pedro sérült meg helyére Willian állt be. 52.perc: Willian középre adását fülelték le a hazaiak. 53: Aguero csapott le a kipattanóra de lövését blokkolták így szöglet következett amelyből helyzet nem alakult ki. 57.perc: De Bruyne hagyta ki a szinte kihagyhatatlant ugyanis az üres kapu elé érkezett ám a labdát a felső lécre lőtte, igaz nagy sebességgel érkezett a labda. 60.perc: Fabregas passzolt Costa elé aki jól kezeli le a labdát majd lőtt a hálóba 1:1! A Chelsea szinte a semmiből egyenlített. 62.perc: Aguero lőtt 14 méterről az oldalhálóba. 67.perc: Silva cselezte be magát a 16-oson belülre ám lövését blokkolták. 69.perc: Sane helyére Clichy állt be. 70.perc: egy hazai akció végén Fernandinho adta középre a labdát a bal oldalról ám ziccer helyett vendég kontra következett ahol Fabregas Willian elé passzolt a ki védőjét lefutva s Bravo lába mellett lőtt a hálóba 1:2! 76. perc: Toure állt be Gündogan helyére. 79.perc: Iheanacho állt be Stones helyére a hazaiaknál. 80.perc: hazai sarokrúgás melyből helyzet nem alakult ki. 81.perc: Navas sárgult be. 82.perc: vendég szabadrúgás melyet követően  Bravo kezében landolt a labda. 85.perc: Costa sérült meg helyére Chalobah állt be, szöglet következett mégpedig hazai de helyzet nem alakult ki belőle. 88.perc. hazai szöglet melyet követően a vendégek indítottak kontrát de nem sikerült végig vezetniük. 89.perc. Iheanacho lőtt távolról a kapu mellé. 90.perc: a vendég védelem jól szűrt s a labdaszerzést követően Alonso passzolt Hazard elé aki védőjét lefutotta s lőtt a hálóba 1:3! Gyönyörű kontra volt. A hosszabbítás 6 perc, 93.perc: Fabregas lövését Bravo védte. 94.perc: Hazard helyére Batshuay állt be a vendégeknél. 97.perc. tömegjelenet a pályán miután Aguero szemlátomást lerúgta Luizt. Aguero megérdemelt Piros lappal hagyta el a pályát. Fernaninho is piros lapot kapott ütésért. Chalobah besárgult sőt Fabregas is.  Így ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben a hazai csapat kezdett agresszívebben de a londoniak válasz csapásaira sem kellett várni sokat. Mindkét együttes letámadást alkalmaz ami nagy fizikai munkát igényel. A helyzetek szinte felváltva követték egymást hol az egyik hol a másik oldalon. A hazaiak vezető gólja némileg a szerencsének is köszönhető. A második játékrészben úgy festett a hazaiak percekre voltak hogy eldöntsék a meccset ám minden ziccerüket elhibázták s ezek megbosszulták magukat. A vendégek előbb a semmiből kiegyenlítettek ám meglepetésre meg is fordították a mérkőzést. A vendég vezetést követően a hazaiaknak még akadt több helyzetük de nem tudták belőni. Összességében egy zseniális mérkőzést láthattunk ami az igazi angol focit hozta vissza s talán jelezvén,hogy a Premier League kezd visszatérni tündöklő korszakához!

Check Also

S.S.C.NAPOLI – JUVENTUS F.C.

A Serie a csúcsrangadóját kísérjük figyelemmel ezúttal a 22. fordulóból. A Napoli hazai pályán fogadja …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.