MANCHESTER CITY F.C.-F.C.BARCELONA

A Bajnokok Ligája Nyolcaddöntőinek talán legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását rendezik meg ma este 20:45-kor az Etihad Stadium-ban ahol a Manchester City fogadja a Barcelona együttesét. A hazai együttes csoportjában a Bayern München mögött végzett a második helyen. Az Angol bajnokságot tekintve nem a legjobb formának örvend Pellegrini együttese amely 6 mérkőzésből 2 győzelmet 3 döntetlent és 1 vereséget szenvedett el. A hiányzók listáján ugyan egy név szerepel ám ez az a Yaya Toure aki nélkül szinte léptelenek a hazaiak mérkőzést nyerni. A vendégek a BBVA Liga-ban kitűnő formának örvend ugyanis egy meglepő vereség kivételével 5 győzelmet aratott zsinórban. Luis Enriqe együtteséből az a Thomas Vermaelen hiányzik akit a nyáron igazoltak a katalánok és tétmeccsen szinte még pályára sem lépett. A két együttes az előző évben is összefutott az egyenes kieséses szakaszban ahonnét a katalánok jutottak tovább. Az előzetes latolgatások ismét a Barcelona továbbjutását jósolják ám a hazaiak igyekeznek ezt megnehezíteni, és erre a mai estén meg is lesz minden esélyük. Ettől függetlenül az esti meccs esélyese a vendég egyesület de egy esetleges döntetlen könnyedén előfordulhat. A mennyiben a hazaiak egy 1 gólos győzelmet tudnának aratni abban az esetben kitűnő visszavágó mérkőzés elé nézhetünk.

Manchester City: Hart;Zabaleta;Kompany;Demichelis;Clichy;Silva;Milner;Fernando;Nasri;Dzeko;Aguero

Barcelona: Ter Stegen;Alves;Pique;Mascherano;Alba;Rakitic;Busquets;Iniesta;Neymar;Suarez;Messi

A mérkőzést a vendégek kezdték. A 2.percben vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 3.percben Hart húzta le a labdát Suarez elől. A 6.percben Dzeko lövését blokkolta Pique. A 8.percben hazai szabadrúgás következett a 16-os előteréből melyet Milner lőtt a sorfalba. A 11.percben egy szép vendég támadás végén Demichelis vetődött bele Suarez lövésébe. A 12.percben egy hazai hibát követően Suarez lőtt a hazai kapu mellé 17 méterről. A 16.percben egy lecsorgó labdát követően Suarez lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát 0:1! A 20.percben egy jobb oldali beadást követően Suarez találta el rosszul a játékszert. A 21.percben egy bal oldali beadás után Dzeko fejelt a jobb kapufa mellé. A 25.percben Rakitic fejelt kapura 16-oson belülről ám a helyzetet les előzte meg. A 26.percben Neymar szolgálta ki jól Suarezt ám Hart jó ütemben lépett ki s védeni tudott. A 27.percben hazai szöglet következett melyet követően Suarez fejelte ki a labdát. A 30.percben egy bal oldali beadást követően Suarez lőtt a kapufa segítségével a kapuba 0:2! A 32.percben Messi emelte át Hart kapust de Zabaleta menteni tudott a gólvonalról. A 36.percben Messi elől mentett nagyot Hart kapus. A 41.percben Rakitic sárgult be. A 44.percben Alves jobb oldali löbbölése landolt a kapufa tetején. A 45.percben Alves sárgult be egy becsúszást követően. A 45.percben Ter Stegen védett nagyot egy távoli próbálkozást követően. Az ezt követő szögeltből helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 1 perc a félidő végén. Ezzel véget is ért a félidő.

A második játékrészt a hazaiak kezdték. A 46.percben hazai szöglet következett melyet követően Fernando próbálkozást blokkolták a vendég védők. A 47.percben újabb hazai sarokrúgás következett melyet követően Dzeko fejelt a kapu mellé. A 49.percben Nasri hagyott ki óriási helyzetet a 16-oson belülről. A 49.percben újabb szöglet következett melyet követően Dzeko fejelhetett üresen Ter Stegen kezébe. Az 50.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 54.percben Aguero lőtt távolról a kapu mellé. Az 55.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 57.percben hazai szögelt következett melyet egy talpalás miatt szabadrúgás követett. A pontrúgást  Silva ívelte a kapu elé de Ter Stegen ezúttal is megszerezte a labdát. Az 59.percben Clichy sárgult be egy belépőt követően s ezzel az is eldőlt, hogy a védő a következő mérkőzést ki kell, hogy hagyja. A 61.percben Fernandinho érkezett Nasri helyére. A 62.percben hazai helyzet következett melyet követően a helyzet ezúttal is elmaradt. A 64.percben Rakitic lőtt távolról a hazai kapu fölé. A 65.percben egy kapu előtti kavarodást követően Iniesta lövését védte Hart miaután az megpattant egy védőn. A 66.percben a hazaiak kerültek helyzetbe de csak szögletig jutottak. A szögletet követően helyzet nem alakult ki. A 68.percben Dzeko helyére Bony érkezett a hazaiaknál. A 69.percben egy szép hazai akció végén Aguero talált a vendégek kapujába 12 méterről 1:2! A 70.percben Suarez fejelt lesről a hazai kapu mellé. A 71.percben Mathieu érkezett Rakitic helyére. A 74.percben Clichy kapta meg 2.sárga lapját miután erősen megrúgta Alvest, így mehetett zuhanyozni. A 75.percben Alves helyére Adriano állt be a vendégeknél. A 76.percben  Suarez került ziccerbe ám Zabaleta az utóbbi pillanatban szerelni tudta a csatárt. A 80.percben Pedro állt be Neymar helyére. A 84.percben Adriano lövését blokkolták a hazai védők. A 88.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 88.percben Adriano is besárgult egy csúnya belépőt követően. A 90.percben Fernado ütötte el Suarezt így ő is a a sárga laposok sorsára jutott,még ebben a percben Messi talált a hálóba ám mint kiderült a gól lesről született így azt érvénytelenítette a bíró. A hosszabbítás 3 perc, a 92.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően helyzet nem alakult ki a kapu előtt. A 94.percben vendég büntető következett miután Zabaleta eltalálta Messi lábát a 16-oson belül. A büntetőt Hart megfogta sőt a kipattanót a csatár a kapu mellé fejelte. Ezzel véget is ért a találkozó melynek végeredménye 1:2!

Nagy reményekkel várhatták a hazaiak drukkerei a mérkőzést ám elég volt fél óra valamint két Suarez gól,hogy realizálják csapatuk még mindig nem tart ott ahol azt az elköltött fontmilliók indokolnák. A hazai játékosok úgy mozogtak a pályán mintha nem is hazai pályán lennének ezzel szemben a Barca játékosai játszották szemet gyönyörködtető focijukat s közben élvezték a játékot. Sajnos a semleges drukkerek konstatálhatták a félidő végén,hogy eme mérkőzés sem más mint a tavalyi. A második játékrészt úgy kezdték a hazaiak mint ahogy az elsőt kellett volna ám eredményt még ezzel sem tudtak elérni. A cseréket követően frissült a hazaiak játéka s ennek köszönhetően szépíteni is tudtak. Ám a lendületüknek Clichy kiállítása szabott gátat. Ezt követően mindkét csapat mintha kissé beletörődött volna az eredménybe a hazaiak nem tudtak többet míg a vendégek nem akartak. A végeredmény természetesen a vendégek számára hízelgő s ha nem történik kisebb csoda akkor kijelenthető,hogy egy félidei jó játékuknak köszönhetően tovább is jutottak.

 

 

Check Also

S.S.C.NAPOLI – JUVENTUS F.C.

A Serie a csúcsrangadóját kísérjük figyelemmel ezúttal a 22. fordulóból. A Napoli hazai pályán fogadja …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.