MANCHESTER CITY F.C. – MANCHESTER UNITED F.C.

A Premier League 12. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A forduló sőt az ősz egyik legnagyobb rangadóját rendezik meg az Etihad stadionban ahová a városi rivális Manchester United érkezik. A hazaiak ugyan egy-egy nehezebb érkőzésen már túl vannak a Premier League-ben illetve a Bajnokok Ligájában is, kitűnően szerepelnek. Vezetik a Premier League-t illetve továbbjutásuk szinte garantálható a BL-ben is. A PL-ben eddig 11 meccsükből 9-et nyertek meg 2 döntetlen mellett. Utolsó 5 meccsükből 4-et nyertek meg 1 döntetlen mellett, hazai pályán az összes mérkőzésüket megnyerték eleddig. A vendégeknél már nem ennyire klappolnak a dolgok. Mourinho kritikus 3 éve (adott együttesnél). A szezon elejét úgy kezdték a PL-ben,hogy gyakorlatilag a 4. helyért van reális esélyük küzdeni s ott sem a legjobb pozícióból várták e fordulót. A Bajnokok Ligájában két Juventus elleni vereség miatt csupán a csoport 3. helyén állnak amely kissé kiábrándító a keret erejét tekintve. A Premier League-ben a 7. helyen állnak 11 meccsükből mindössze 6-ot nyertek meg 2 döntetlen és 3 vereség mellett. Utolsó 5 meccsükből 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett, idegenben 6 meccsből 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 2 vereség mellett. A két fél között szakadéknyi a különbség mind a szerzett mind a kapott gólok tekintetében. A mai napon egy esetleges nagy arányú hazai siker akár Mourinho állásába is kerülhet tekintve a Juve elleni vereséget is. A Manchester City az este esélyese.

Manchester City: Ederson;Mendy;Laporte;Stones;Walker;Silva;Fernandinho;Silva;Sterling;Aguero;Mahrez

Manchester United: De Gea;Young;Smalling;Lindelöf;Shaw;Fellaini;Matic;Herrera;Lingard;Rashford;Martial

A mérkőzést a  Manchester City lőtte. 2.perc: Bernardo Silva lőtt a kapu mellé kevéssel. 4.perc: Fellaini fejelt kevéssel a kapu mellé. 7.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 9.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 12.perc: egy bal oldali beadást követően Silva lőtt egy vissza passzt követően a hálóba 1:0! 16.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 32.perc: Laporte lőtt kevéssel a kapu fölé. 33.perc: Bernardo Silva sárgult be. 37.perc: hazai szabadrúgás melyet követően nem alakult ki gólveszély. 41.perc: újabb hazai szöglet melyet követően Shaw sárgult be. 45.perc: újabb hazai szöglet helyzet nélkül.

A második félidőt a  félidőt a Manchester United kezdte. 48.perc: Aguero kapott jó labdát majd lőtt a hálóba 2:0! 57.perc: Lingard helyére Lukaku állt be. Ederson a 16-oson belül gázolta el Lukakut így vendég büntető következett melyet Martial lőtt a hálóba 2:1! 62.perc: Sane állt be Mahrez helyére illetve Rashford helyére Sanchez érkezett. 75.perc: Aguero helyére Gündogan érkezett. 82.perc: Gündogan hagyott ki nagy helyzetet. 86.perc: Gündogan lőtt a hálóba 3:1! A mérkőzés eldőlt. A hosszabbítás 4 perc 92.perc: Foden helyére Silva állt be. Ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben  a hazaiak kezdtek erősen s sok helyzetet alakítottak ki. A 12. percben meg is törtek a vendégek. Ezt követően 10 percre a vendégek vették át az irányítást ám szinte helyzetig sem jutottak. A hazaiak a félidő végéig rengeteg helyzetet alakítottak ki. A második játékrészben a hazaiak gyorsan berámoltak egy találatot. A vendégek igaz egy 11-es révén feljöttek 1 találatra ám a hazai nyomsás eredményezett újabb találatot a mérkőzés végén.  A hazaiak megérdemelten nyertek, sőt több találattal is nyerhettek volna.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.