MANCHESTER CITY F.C-WEST BROMWICH ALBION

A Premier League 35.fordulójának záró mérkőzését rendezik meg az Etihad Stadiumban.A hazaiaknak szinte kötelező lenne a 3 pont otthon tartása a bajnoki cím elérése miatt.Jelen állás szerint harmadikok a tabellán a vesztett pontok tekintetében 3 ponttal vannak lemaradva a listavezetőtől.A vendégeknek is égető szükségük lenne a 3 pontra ugyanis ők a kiesés elől menekülnek.A jelenlegi formákat tekintve a City 6 mérkőzésből 3 nyert meg 2 döntetlen és 1 vereség mellett.A vendégek 2 győzelem 2 döntetlen mellett 2 szer kaptak ki.Az őszi összecsapásukat a City nyerte nagy csatában 3:2-re.Az összecsapás egyértelmű esélyese a hazai együttes.

A mérkőzést a vendégek kezdték.Az első percben rögtön egy jobb oldali beadással veszélyeztetett a hazai gárda,ám Dzeko fejese végül nem volt a kapura veszélyes.A 2.percben megint Dzeko elé került a labda a 16-oson belül,ám lövése lepattant egy vendég védő lábáról.A 3.percben Zabaleta fejelt közelről a vendég kapuba,Foster hatalmasat védett Nasri jobb oldalról leadott lövésénél,ám a kipattanóra Zabaleta reagált a leggyorsabban 1:0!Az 5.percben Silva lőtt ismét közelről a vendég kapura,ám a védelem ezt blokkolni tudta,ezt követően középről Fernandinho lőtt a kapu mellé.A 6.percben a vendégek vezettek kontra támadást,melyet ugyan góllal fejezték be de az lesről született,így maradt az 1:0!Hazai szöglet a 8.percben,Foster szedte le a levegőből a labdát.A 10.percben Aguero elé került a labda,aki a 16-oson kívülről lövésre szánta el magát és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki 2:0!Védhetetlen lövés volt.Sessegnon lőtt centikkel a jobb felő sarok mellé a 11.percben.A 13.percben Silva passzolt Dzeko elé,aki a 16-os jobb oldaláról lőtt a kapu mellé,Foster rajta volt a labdán.Hazai szabadrúgás a 14.percben,Silva buktatása miatt.A pontrúgásból nem alakult ki helyzet.A 16.percben egy vendég kontra végén Dorrans lőtt a hazai hálóba  a 16-oson belülről ezzel 2:1! A 19.percben Dawson sárgult be.Egy veszélyes hazai kontra végén kellett a vendég védelemnek Silva elől menteni.A 23.percben Demichelis kapott sárga lapot,az ezt követő szabadrúgást Hart védeni tudta.A 28.percben Nasri adott veszélyesen középre jobbról,ám a labdát senki sem érte el,így az az oldalvonalon ment ki.A 34.percben egy formás hazai támadást követően jöhettek szöglettel a kékek,melyet egy újabb követett.Nasri adta középre a labdát,melyet az üresen maradt Demichelis lőtt közelről a hálóba 3:1!A 37.percben ismét Nasri ívelt középre egy szögletet,ám ezt a vendég védelem ki tudta fejelni a mezőnybe.A 39.percben Dzeko tüzelt a kapura távolról de Foster könnyedén fogta a labdát.A 43.percben Company mentett hatalmasat a 16-oson belül Sessegnon lövésénél.Az esetet szöglet követte,melyet Company fejelt ki,így újabb következhetett,helyzet ebből sem alakult ki.A 46.percben vendég szabadrúgás,melyet Brunt lőtt a kapu fölé.2 perc a félidő végén a hosszabbítás.Több helyzet nem alakult ki,így az eredmény 3:1 az első félidőben.

A második játékrészt a hazaiak kezdték.Az 51.percben Zabaleta lőtt kapura de labdájába egy vendég védő lába beleért,így szöglet következett.Nasri sarokrúgásából helyzet nem alakult ki.Az 59.percben egy jobb oldali középre adást követően mentett szögletre a vendég védelem.A szögletből nem alakult ki helyzet.A 60.percben csere a vendég oldalon Anichebe állt be Vydra helyére.A 64.percben Aguero helyére Jovetic érkezett a hazaiaknál.A 66.percben David Silva sérült meg,helyére Milner érkezett.A 71.percben Amalfitano lőtt kapura de a megpattanó labdát Hart fogta.A 72.percben Hartnak kellett ismét nagyot védenie egy távoli lövést követően,A 73.percben Jovetic lövése kerülte el a jobb kapufát centikkel.Vendég szabadrúgás a 74.percben,melyet ha nehezen is de Hart húzott le a levegőből.A 76.percben Sessenont váltotta Berahine a vendégeknél.A 82.percben Hart védett megint egy távoli próbálkozást követően.A 82.percben Berahine lőtt a hazai kapu fölé.A 83.percben egy gyönyörű összjátékot követően Dzeko lőtt picivel a kapu mellé.Mulumbu helyére Morrison állt be a 85.percben.Milner középre lőtt labdáját hatástalanította  a vendég védelem.A 86.percben Dzeko cselezgetett a vendég 16-oson belül,majd lőtt de lövésébe beleálltak,így szöglet következett.A sarokrúgásból gólveszély nem alakult ki.Kolarov állt be Dzeko helyére a 89.percben.Ridgewell sérülés miatt hagyta el a pályát,így mivel mindhárom cserelehetőségét kihasználta a vendég csapat,így emberhátrányba kerültek.A hosszabbítás 5 perc.A 93.percben Dorrans lőtt a kapu fölé.A 94.percben Foster védett nagyot egy közeli Milner lövést követően.Ezzel véget ért a mérkőzés a végeredmény 3:1!

Az első félidő szolgáltatta az igazi izgalmakat,míg a második játékrész egy egy rövidebb etaptól eltekintve unalmas passzolgatást hozott.A hazaiak erős kezdéssel gyakorlatilag a 10.percre eldöntötték az összecsapás,ugyan a  semmiből jött vendég gól kis időre visszahozta a meccsbe a vendégeket,ám Demichelis gólja eldöntött mindent.A hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést és,így életben tartották bajnoki címről szőtt álmaikat.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.