MANCHESTER CITY F.C.-WEST HAM UNITED F.C.

A Premier League 33. Fordulóját rendezik meg a hét végén. A Manchester City az Etihad stadionban igyekszik elfeledtetni a múlt héten elszenvedett csorbát, Pellegrini együttese finoman szólva sincs csúcs formában ugyanis elmúlt 6 mérkőzésükből mindössze 3-at tudtak megnyerni 3 vereség mellett. Emellett Kompany úgy fest kidőlt a szezon hátra levő részére de rajta kívül is akad hiányzó Bony és Jovetic személyében. A vendégek a tabella 10.helyéről várhatják az összecsapást, a mutatóiak azonban mai riválisukat is alul  múlják ugyanis 1 győzelem mellett 1 döntetlen és 4 vereség áll melynek köszönhetően egyre lejjebb csúsztak a ranglétrán. A sérültek listáján Caroll ;Tomkins és Sakho szerepel kiknek hiánya nagyban nehezíti Allardyce dolgát. Az elmúlt évek mutatói a hazaiak fölényét hozták s a mai mérkőzés esélyesei is a manchesteri kékek,ettől függetlenül érdekes összecsapás előtt állunk.

Manchester City: Hart;Kolarov;Mangala;Zabaleta;Demichelis;Lampard;Fernando;Toure;Navas;Silva;Aguero

West Ham United: Adrian;Collins;Reid;Cresswell;Jenkinson;Noble;Song;Kouyate;Downing;Cole;Valencia

A mérkőzést a hazaiak kezdték. A 4.percben hazai szöglet következett melyet követően Demichelis játszott a labdát Silva lé aki azonban közelről a kap mellé lőtte a labdát. A 7.percben hazai szabadrúgás következett melyet Toure fejelt a földre. A 11.percben Silva távoli lövése kerülte el Adrian kapuját. A 12.percben Navas passzolt Aguero elé aki félfordulatból lőtt Adrian ölébe. A 14.percben vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 15.percben veszélyes helyről jöhettek a hazaiak szabadrúgással melyet Kolarov lőtt a kapu bal alsó sarka mellé, mivel a sorfalon megpattant így szöglet következett, a pontrúgást követően Aguero lőtt a kapu mellé. A 18.percben Collins ért rosszul a labdába Navas beadását követően saját kapujába juttatta a labdát 1:0! A 22.percben vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 27.percben Navas jobb oldali beadását Silva kezelte le majd lőtt Collins lábába. A 28.percben Valencia próbálkozását védte Hart kapus. A 30.percben Hart védte Valencia távoli próbálkozását. A 36.percben egy hazai kontra végén Navas passzolt Aguero elé aki ziccerből lőtt a kapu közepébe 2:0! A 38.percben újabb veszélyes hazai helyzet melyet Reid tisztázása zárt le. Ezzel véget ért az első félidő.

A második játékrészt a vendégek kezdték. A 49.percben Aguero került óriási helyzetbe de Jenkinson az utolsó pillanatban mentetni tudott. Az esetet követően a csatár megsérült. Az 50.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. Az 53.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. Az 56.percben Kolarov lőtt éles szögből a kapu mellé. Az 58.percben Silva sárgult be egy csúnya szabálytalanságot követően. A 60.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 61.percben újabb szöglet következett melyet követően Silva lőtt kapura de Adrian védeni tudott. A 65.percben Nolan állt be Cole helyére valamint Song helyére Jarvis állt be a vendég oldalon. A 67.percben Kouyate sárgult be ütésért. A 70.percben Silva sérült meg Kouyate ütését követően így helyére Nasri állt be. A 80.percben Mangala blokkolta Nolan próbálkozását. A 83.percben Toure lövését blokkolták a vendég védők. A 87.percben Valencia lőtt éles szögből a kapu mellé 5 méterről. A 88.percbe Lampard helyére Fernandinho állt be. A 90. percben Hart védett óriásit egy hazai védelmi hibát követően,az ismétlést Valencia lőtte a kapu mellé,még e percben Toure lőtt 15 méterről a kapu fölé. A hosszabbítás 9 perc,a 91.percben Aguero helyére Dzeko érkezett. A 95.percben Dzeko lőtt 13 méterről Adrian kezébe. A 97.percben Downing sárgult be egy lerántást követően. Ezzel véget ért az összecsapás melynek végeredménye 2:0!

Egy közepes iramú mérkőzést láthattunk ahol a hazai csapat megérdemelten nyert több gólos különbséggel. Az első félidő több izgalmat és játékot hozott mint a második. Silva Navas valamint Aguero révén a hazaiak rengeteg helyzetet alakítottak s meg is szerezték a vezetést. A vendégek igyekeztek egy-egy kontrával válaszolni ám nem tudtak veszélyes helyzetet,helyzeteket kialakítani. A második játékrész nagy részében a labdatartása volt a cél a hazai oldalon egészen Silva sérüléséig. Ettől kezdve kissé megélénkült a játék és némi meglepetésre a vendégek alakítottak ki több veszélyes helyzetet. Több gól végül nem esett.

Check Also

FTC – YOUNG BOYS

A Bajnokok Ligája utolsó selejtező körének utolsó mérkőzéseit rendezik meg a hét folyamán. Jó hír …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.