A Premier League 6. fordulójának rangadóját az Old Traffordon rendezik meg ahol a Manchester United a Chelsea együttesét fogadja. Mindkét együttes hét közben Bajnokok Ligája csoportkörben lépett pályára. A United meglepetésre idegenben győzte le a PSG együttesét mag a Chelsea a csoportja rangadóján döntetlent játszott a Sevilla együttesével. A két együttes meglepően sok pontot hullajtott el eddig, A Chelsea a nyári időszakban 6 meghatározó nevet is igazolt ám eddig úgy tűnik nem érett össze kellően a gárda. A Manchester United keretét ugyan megerősítette ám nem a várt emberek érkeztek így kérdéses hogyan szerepelnek az ősszel. Eddig mindkét együttes szereplése a PL-ben csalódást keltő. A Chelsea sorra pontokat hullat míg a vörös ördögök csak idegenben tudnak győzni otthon pedig történelmi vereségbe is beleszaladtak. Érdekes jó mérkőzés előtt állunk.
Manchester United : De Gea;Wan-Bissakka;Lindelöf;Maguire;Fred;McTominay;Mata;Fernandes;James;Rashford
Chelsea: Mendy;Azpilicueta;Silva;Zouma;Chilwell;Kante;Jorginho;James;Havertz;Pulisic;Werner
A mérkőzést a Chelsea kezdte. 17.perc: két vendég szöglet helyzet nélkül. 24.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 30.perC: két hazai szöglet helyzet nélkül. 35.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 36.perc: hazai kontra melynek végén Rashford hagyott ki nagy helyzetet. 37.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 39.perc: Shaw sárgult be. 43.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 46.perc: Havertz sárgult mbe illetve Fred is. Ezzel ért véget a félidő.
A második félidőt a Manchester United kezdte. 51.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 58.perc: Mata helyére Pogba állt be illetve James helyére Cavani. 59.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 60.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 71.perc: Werner helyére Abraham érkezett illetve Havertz helyére Mount. 76.perc: Rashford sárgult be. 81.perc: Pulisic helyére Ziech érezett illetve McTominay helyére Greenwood. 85.perc: két vendég szöglet helyzet nélkül. 91.perc: Rashford remek lövését Mendy hárította, az ezt követő szögletből nem alakult ki helyzet. Ezzel ért véget a találkozó.
Az első játékrészben a vendégek kezdtek jobban majd a hazaiak vették át a mérkőzés irányítását. A United több veszélyes helyzetet dolgozott ki ám Mendy remekül védett. A második félidőben is inkább a hazaiak taktikája érvényesült ám Mendy eszén nem tudtak túljárni. Összességében a vendégek örülhetnek jobban a döntetlennek.