MANCHESTER UNITED F.C-BAYERN MÜNCHEN

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit rendezik meg az elkövetkezendő két hétben.A ma esti Angol Német párharc az eddigiekben csúcsrangadónak számított,eddig az évig.A hazaiaknál történt edzőváltás valamint több játékos formahanyatlásának köszönhetően,valamint az új igazolásoktól elvárt teljesítmény elmaradásával a United az utóbbi 15 évben nem látott mélységekbe zuhant.Természetesen ez több összetevős dolog de ezek a főbb okok.A tabellán elfoglalt 7.hely,illetve az összes hazai kupából való kiesés,valamint az Olimpiakosz elleni két meccs összképe arra utal,hogy az angoloknak nagyon nagy változásra van szükségük ahhoz,hogy régi fényükben tündököljenek.A vendég bajorok épp az ellentétes oldalon állnak.A tavalyi BL cím valamint a játék képe a játékoskeret és most az új edző Guardiola személye szinte garancia arra hogy,idén is megnyerjék a legtöbb sorozatot,melyben elindultak.A Bundesliga már zsebben,a kupában jó eséllyel döntőt fognak játszani,valamint a BL-ben is állnak sőt a legfőbb esélyesnek számítanak idén.Talán a Bajnokok Ligája történetében eddig nem volt csapatnak 1992-es elindulása óta akkora esélye a duplázásra,mint a bajoroknak jelenleg.Izgalmas mérkőzésre van kilátás,melynek egyértelmű esélyese a bajor egyesület.

A mérkőzést a vendégek kezdték.A 3.percben Welbeck vette jól át a labdát majd lőtt a vendégek hálójába ám a kezével is besegített így a gól érvénytelen volt.A 8.percben lőtt a 16-os jobb oldaláról a bal kapufa mellé centikkel.A 9.percben az első hazai szöglet,melyet azonban a vendég védelem könnyedén védekezett ki.Ribery középre tett labdáját lőtte ki a mezőnybe a hazai védelem a 11.percben.vendég szöglet a 13.percben,Kroos ívelte középre de a védelem fel tudott szabadítani.A 15.percben Valencia sárgult be egy szabálytalanság következtében.A 17.percben újabb vendég szöglet következett,Kroos lőtte középre a labdát,melyet a hazaiak rúgtak ki a mezőnybe.Ribery tüzelt a kapu mellé a 18.percben.A 24.percben Alalba lőtte középre a labdát de arról mindenki lemaradt középen.A 31.percben De Gea védett hatalmasat Robben lövésénél,a szögletet megint Kroos lőtte középre de gólveszély nem alakult ki belőle.A 32.percben Welbeck középre tartó lövését védte Neuer.A 33.percben egy hazai lövést blokkolt a vendég védelem,még ebben a percben De Geá-nak kellett lábbal mentenie egy veszélyesen pattanó labdát.A 35.percben ismét vendég sarokrúgás következett de  helyzet ezúttal sem alakult ki.A 37.percben Alaba veszélyes középre adását Vidic lőtte ki a kapu elől.A 40.percben Welbeck óriási ziccert hagyott ki Rooney labdáját követően.Neuer nagyot mentett.Vendég szöglet a 42.percben,Robben középre adását fogta De Gea.A 45.percben Valencia lövését blokkolta a vendég védelem.A szögletet Giggs adta középre,de helyzet nem alakult ki,ezzel véget is ért az első játékrész az állás 0:0!

A második játékrészt a hazaiak kezdték.A szünetben Kagawa állt be Giggs helyére.A 47.percben Schweinsteiger lőtt a kapu mellé a 16-os vonaláról.Kagawa lőtt labdáját húzta le Neuer a 48.percben.Az 53.percben Rooney középre tartó fejesét fogta Neuer.Robben lövését blokkolta  Ferdinand az 54.percben.Az 57.percben Vidic blokkolta Robben lövését.Hazai sarokrúgás az 58.percben,Rooney beadását követően Vidic fejelt a vendég kapuba 1:0!Vidicet nagyon üresen hagyták,aki egy bravúros hátrafejelő mozdulattal juttatta a hálóba a labdát.A 60.percben hazai szabadrúgás a vendég térfél közepéről,melyet követően Neuer mentett Kagawa elől.A 61.percben Schweinsteiger sárgult be egy szabálytalanságot követően.Rooney ívelt a kapu elé de veszély nem alakult ki belőle.Müllert váltotta Mandzukic a vendégeknél a 63.percben.De Gea védett nagyot Boateng távoli lövésénél.A 65.percben Schweinsteiger lőtt szép gólt a 16-oson belülről Mandzukic passzából 1:1!Gyönyörű akció előzte meg az egyenlítő gólt.A 71.percben Robben lőtt a bal kapufa mellé.Csere a hazai oldalon Büttner helyett Young érkezett illetve Kroos helyett Götze érkezett a vendég oldalon a 74.percben.A  76.percben hazai szöglet,melyből helyzet nem alakult ki.A 78.percben Robben lőtt a kapu mellé közelről,nagy helyzet maradt ki.A 81.percben Robben passzolt Ribery elé a 16-oson belül de a francia lövése a kapu előtt keresztbe ment el.A 82.percben Mandzukic sárgult be egy könyöklést követően a szenvedő fél Vidic volt.A 84.percben Welbecket váltotta Hernandez.A 89.percben Jahvi Martinez sárgult be egy lerántás miatt,így  következő mérkőzést kihagyni kényszerül.A 90.percben Schweinsteiger kapta meg 2.sárga lapját és így  a kiállítás sorsára jutott,ő sem játszhat a visszavágón.A hosszabbítás 3 perc,melyben több helyzet már nem alakult ki így maradt az 1:1-es végeredmény.

Egy rendkívül érdekes mérkőzés szemtanúi lehettünk,melyben az egyértelműen bebizonyosodott melyik a két csapat közül aki játssza a focit és melyik,aki csak keresi önmagát.Ám az eredmény alakulása is jó példa arra,hogy bármekkora tudásbeli különbség is van a csapatok között ha egy csapat szívvel játszik akkor ez semmissé válhat.Talán kevesebb helyzet alakult ki a vártnál.Ugyan a meccs színvonala magas volt de azt hiszem a visszavágón még élvezetesebb mérkőzést láthatunk.Welbeck helyzete ha bemegy talán egy más szituációt hozott volna.összességében a párharc nem dőlt el de a Müncheniek sokkal jobb pozícióból várhatják a visszavágót.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.