MANCHESTER UNITED F.C.-CHELSEA F.C.

A Premier League 18. Fordulóját rendezik meg a mai napon. A tabella 16. helyezettje a Chelsea együttese látogat a tabella 6. helyezettjéhez a Manchester United-hez. A vendég együttes egy rendkívül zaklatott szezonkezdeten van túl s ennek köszönhetően  egy edzőváltáson is. A szezon végéig Guus Hidding irányítja a londoni kékek együttesét. A vendégek összességében 18 mérkőzésből 5 mérkőzést nyertek meg 4 döntetlen és 9 vereség mellett. Az elmúlt 5 mérkőzésükön 1 győzelem 2 döntetlen és 2 vereség szerepel. Ami a sérülteket illeti Remy; Falcao és Fabregas játéka kérdéses. Nincs egyszerű helyzetben Hidding ugyanis a szurkolók még mindig Mourinho nevét emlegetik. Ami a vendéglátókat illeti ha lehet ezt mondani még nagyobb a baj. Igaz a 6. helyen állnak de pár hete még a lista élén álltak. Az összmérlegük 8 győzelem mellett 5 döntetlen é 5 vereség szerepel, az elmúlt 5 mérkőzésen 2 döntetlen mellett 3 vereség áll ráadásul zsinórban 3 vereség. Ami a sérülteket illeti Shaw,Valencia és Rojo neve szerepel ott.  A hazai kispad még inog Van Gaal alatt de ki tudja meddig?! A két együttes mérlege a hazaiak mellett szól ám az Abramovic éra alatt a kékek mérlege a jobb. Izgalmas mérkőzés lőtt állunk ahol nincs egyértelmű esélyese a mérkőzésnek.

Manchester United: De Gea;Young;Blind;Smalling;Darmian;Schneiderlin;Schweinsteiger;Martial;Herrera;Mata;Rooney

Chelesea: Courtois;Ivanovic;Zouma;Terry;Azpilicueta;Mikel;Matic;Willian;Oscar;Pedro;Hazard

A mérkőzést a vendégek kezdhették. A 3. percben egy jobbról középre érkező labdát Mata lőtt a jobb kapufára, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 4. percben Blind hibáját követően Hazard adta be jobbról a labdát, azonban egy védő kirúgta a labdát. Az 5. percben Terry helyezkedett jól a 16-oson belül, majd fejelt a kapu közepébe, azonban De Gea, védeni tudott, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 9. percben hazai szöglet következett, azonban a beívelést  követően kivágták a labdát a védők. A 10. percben Schneiderlin lőtte a labdát a jobb kapufa mellé kicsivel. A 13. percben Darmian lőtte a labdát a bal oldalról keresztbe a kapu előtt. A 16. percben Martial került lövőhelyzetbe, majd lőtt hatalmasat a bal szélről a kapufára. A 27. percben Mikel sárgult be egy gáncsolást követően. A 29. percben Rooney lőtt távolról a kapura, azonban Courtois kiütötte a labdát. A 30. percben Schneiderlin sárgult be. A 34. percben Chelsea szabadrúgás következett, melyet Willian lőtte a labdát az alapvonalon túlra. A 39. percben Smalling sárgult be. A 40. percben vendég szabadrúgás következett, Willian beadását követően Zouma lőtte a labdát az alapvonalon túlra. A 43. percben Herrera adta középre a labdát, ahonnan Rooney lőtte a mezőnybe a labdát, majd Schweinsteiger lőtte a labdát a kapu fölé. A 45. percben ismét vendég szabadrúgás következett, melyet egy újabb követett. A hosszabbítás 1 perc. A szabadrúgást Willian lőtte De Gea kezébe. A 46. percben hazai szabadrúgás a bal oldalról, azonban gól nem született. Ezzel véget is ért a mérkőzés, melynek állása 0:0.

A második félidőt a hazaiak kezdték. A 47. percben vendég szabadrúgás következett, azonban a védők tisztáztak. A 48. percben Pedro lőtte a labdát kapura, de de Gea kiütötte azt, majd Azpilicueta lőtt smét kapura, de De Gea ezt is magabiztosan védte, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. Az 51. percben Martial lőtte be a bal oldalról a labdát, azonban az az egyik védőben elakadt. Az 56. percben Martial adta középre a labdát balról, ahonnan Herrera lőtte azt a kapu közepébe, de Courtois végül kivédte, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 61. percben hazai szöglet következett, Blind beívelését követően a védők vágták ki a labdát a mezőnybe. A 62. percben Matits kapott remek labdát a félpályán majd vitte el a 16-osig, azonban a lövése magasan a kapu fölé ment. A 64. percben Mata érkezett egy védőről lepattant labdára a 16-oson belül, azonban a labdába érését követően szabálytalanságot követtek el Mata ellen, amit a játékvezető valószínűleg nem vett észre, így egy 11-estől esett el a hazai csapat. A 66. percben Hazard tekerte a labdát a 16-oson belülre, azonban De Gea könnyű szerrel védte a lövést. A 69. percben Willian helyére Ramires érkezett a vendégeknél, valamint Darmian helyére Jackson érkezett. A 72. percben Hazard sárgult be. A 75. percben Schweinsteiger lőtt távolról a kapura, de a védők blokkolták a lövését. A 76. percben Mata helyére Depay érkezett. A 81. percben Schweinsteiger sárgult be. Még ebben a percben Jones érkezett pályára Blind helyére a hazaiaknál. A 83. percben Young beadását blokkolták a védők. A 87. percben egy bal oldalról érkező labdát Rooney lőtt magasan a kapu fölé. A hosszabbítás 3 perc. A 91. percben Rooney sárgult be. A 93. percben Oscar helyére Ruben érkezett. Ezzel véget ért a második félidő. A mérkőzés végeredménye maradt 0:0!

Az első félidőben a Manchester United kezdeményezésére egy erős kezdést láthattunk mindkét fél részéről. Sorjáztak a jobbnál jobb helyzetek, azonban alább hagyott a lelkesedés 15 perc után és lassabb is lett a játék. A United irányította a mérkőzést  a Chelsea-nek pedig a cél ránézésre, hogy ne kapjanak ki. A félidőben előfordultak sárgalapok, a végéhez közeledve azonban feszültebbé vált a helyzet és megszaporodtak a szabálytalanságok. A második félidőben a Chelsea úgy tűnt összekapta magát, és jobban játszottak, a Manchester United védelmét és De Gea-t azonban nem tudták kijátszani. Összességében egy jó mérkőzést láthattunk, melyen a csapatok játékát tekintve reális a döntetlen végeredmény.

 

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.