MANCHESTER UNITED F.C. – FENERBAHCE

A Bajnokok Ligáját követően a 3. játéknappal folytatódik az Európa Liga is ahol a nap rangadóját az Old Trafford-on játsszák ahol a Manchester United fogadja a Fenerbache együttesét. Az angolok nem állnak túl fényesen ugyanis mindössze 6.-ok hazájuk bajnokságában. Eddigi 8 mérkőzésükből mindössze 4-et tudtak megnyerni 2 döntetlen és 2 vereség mellett ami a keretre és Mourinho-ra nézve is kínos. Az Európa Ligában ugyan jobban áll az együttes de nem szárnyal itt sem ugyanis első mérkőzésükön kikaptak a Feyenord vendégeként igaz utána ha nehezen is de legyőzték a Zoyra együttesét. A vendégek a török bajnokságban szintén nem állnak túl jól mindössze a 10.-ek 7 mérkőzést követően, mindössze 2 győzelmem mellett 3 döntetlenjük van s 2 vereségük. A mai találkozó pikantériája Van Persie aki nemrég még a vörös ördögök mezét húzhatta magára. Érdekes mérkőzés előtt állunk melynek esélyese a hazai együttes.

Manchester United: De Gea;Shaw;Bailly;Smalling;Darmian;Carrick;Pogba;Martial;Mata;Lingard;Rooney

Fenerbache: Volkan;Ozbayrakli;Skrtel;Kjaer;Kaldirim;Neustadter;Topal;Souza;Potuk;Van Persie;Sen

A mérkőzést a Manchester United kezdte. 12.perc: vendég szabadrúgás következett mely azonban nem tartogatott magában veszélyt a hazaiak számára. 14.perc: Mata szlalomozott át a védelmen de találatig végül ne jutott, ezt követően e percben Pogba lőtt a kapu mell 16 méterről. 31.perc: Kjaer volt durva a 16-oson belül Mata-val szemben így hazai büntető következett valamint a védő besárgult. A büntetőt Pogba lőtte magabiztosan a kapuba 1:0! 33.perc. újabb hazai támadás s újabb büntető ezúttal Martial-t vágták fel a 16-oson belül a kulcspassz Mata nevéhez fűződött. A büntetőt a sértett rúgta be 2:0! 37.perc: Souza fejelt szép mozdulattal kapura ám De Gea bravúrral hárítani tudott, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. 40.perc: a vendég szögletet De Gea hatástalanította. 42.perc újabb vendég szöglet de helyzet ebből sem alakult ki. 43.perc: hazai szöglet de gólveszély ebből sem alakult ki. A hosszabbítás 1 perc, a 46.percben egy kitűnő átadást követően Pogba lőtt 18 méterről hatalmas gólt a jobb felső sarokba 3:0! Eldőlt. Ezzel ért véget az első félidő.

A második félidőt a Fenerbache kezdte. A félidőben Smalling helyére Rojo állt be illetve Kjaer helyére Emenike érkezett a vendégeknél. 48.perc: Rooney labdáját Lingard lőtte távolról a kapuba 4:0! 53.perc. vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 60.perc. Van Persie lőtt kevéssel a kapu mögé. 63.perc. újabb vendég szögletek következetek de helyzet egyikből sem alakult ki. 66.perc: Depay érkezett Lingard helyére valamint Sen helyére Koybashi a vendégeknél. 75.perc: Pogba helyére Fosu-Mensah érkezett a hazaiaknál. 77.perc: Koybashi fejelt egy kitűnő beadást centikkel a kapu mellé. 78.perc: Mata próbálkozását Volkan védte szép mozdulattal. 83.perc: Emenike passzolt Van Persie elé aki szépen lőtt a hazai kapuba 4:1! 85.perc. vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 90.perc: hazai sarokrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben a vendégek kezdte agresszívebben s az első negyed órában többet is birtokolták a játékszert. A hazaiak Mata révén ébredtek fel s a spanyol támadó révén egyre több helyzetet alakítottak ki míg gyors egymásutánban 2 büntetőből 2.0-ra növelték előnyüket. A vendégek igyekeztek válaszolni ám csak egy nagy helyzetet tudtak kialakítani melyet de Gea védett. A félidő végén Pogba gólja mindent eldöntött. A második játékrészben a hazaiak berámoltak még egy találatot mellyel mintha részükről le is lett volna tudva a mérkőzés. a vendégek még próbálkoztak becsülettel melynek Van Persie gólja révén meg is lett a látszatja. Összességében a hazaiak megérdemelten nyertek.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.