MANCHESTER UNITED F.C.-LIVERPOOL F.C.

A Premier League 30.fordulóját rendezik meg a hétvégén,a forduló csúcsrangadóját a Manchester United és a Liverpool játsza.Az angol örök rangadó a meccsek meccse a mindkét fél részéről.A hazaiak borzasztó idényt futnak melynek legfőbb oka a tavaly tavasszal visszavonult Sir Alex Ferguson,ugyan a keret nevekben erősebbnek tűnik de a teljesítményük ezt nem mutatja.A vendégek ezzel szemben úgy tűnik erre az idényre összeszedték magukat mely köszönhető a jó igazolásoknak valamint Brendon Rodgers vezetőedzőnek,a liverpooliak idén még a bajnoki címre is pályáznak.A vendégeknek csak a bajnokságra kell összpontosítaniuk míg a hazaiak állnak még a Bajnokok Ligájában de helyzetük nem túl rózsás 2:0-ra kaptak ki az Olimpiakos otthonában.A bajnokságban a hazaiak a 7. míg a vendégek a 3.helyen álltak a forduló előtt.Az utóbbi 6 bajnokit tekintve a Unitednak 2 győzelem 2 döntetlen és 2 vereség a mérlege,míg a vendégeknek 5 győzelem 1 döntetlen.Mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a 3 pontra,a hazaiaknak a 4.hely megszerzése miatt lenne égető szükség,míg a vendégek a Chelsea botlását szeretnék kihasználni.Az őszi mérkőzést a Liverpool nyerte 1:0-ra.A mérkőzésnek egyértelmű esélyese nincs főként,hogy rangadóról van szó.

A mérkőzést a hazaiak kezdték.A 3.percben Sturridge lőtt a kapu mellé a 16-oson belülről.A 10.percben Van Persie kevergetett a büntetőterületen de középre gurított labdáját a védelem kivágta.Az első negyedóra többnyire nagy mezőnymunkát hozott emiatt maradtak el a helyzetek.A 19.percben a jobb oldalon futott egy hazai akció melyet követően Van Persie elé került a 16-oson belül a labda,a kapura lövés azonban Mignolet kezében landolt.A 19.percben Sturridge lőtt erőtlenül De Gea kapujára.A 25.percben vendég szöglet,Gerrerd ívelt középre de a hazai védelem kirúgta a labdát.A 28.percben Allen lőtt a 16-os környékéről de De Gea fogta a labdát.A 31.percben Flanagan sárgult be,a szabadrúgást Van Persie tekerte a jobb oldalról középre de a védelem kirúgta azt.A 32.percben Rafael sárgult be egy ütemtelen becsúszást követően.A 33.percben Rafael kezezett a 16-oson belül így büntetővel jöhetett a Liverpool,Rafael nem kapott sárgát.Gerrard végezte el a büntetőt aki a kapu jobb oldalába lőtte azt ezzel 0:1!A 37.percben Gerrard kapott sárga lapot. A 18.percben hazai szabadrúgás következett de a beívelést a vendég védelem végül tisztázni tudta.Hazai szöglet a 42.percben egy Van Persie lövést követően a védelemről ment ki a labda.A sarokrúgást követően a vendég védelem rúgta ki a játékszert.A 44.percben Rooney tüzelt a kapura egy tetszetős jobb oldali akciót követően de Mignolet védett nagyot,az ismétlés már a védelemben akadt el.2 perc a hosszabbítás.A 46.percben Januzaj lőtt kapu fölé a 16-oson belülről.Több helyzet már nem alakult ki,az állás 0:1!

A második játékrészt a vendégek kezdték.A 46.percben Phil Jones ütközött a bíró szerint szabálytalanul,büntető következett,melyet Gerrard lőtt megint a háló jobb sarkába 0:2!Az 50.percben Rafael adott a jobb oldalról középre melyet Johnson tessékelt az alapvonalon túlra a felvételek tanulsága szerint kézzel is,a büntető itt elmaradt.A szögletet Rooney adta be,de helyzet nem alakult ki belőle.Az 54.percben Skrtel sárgult be.Az 55.percben Januzaj tört be a 16-oson belülre de a védelem szögletre mentett.A szögletből nem alakult ki helyzet,Mignolet kiöklözte a labdát valamint Vidicet és Skrtel-t is letarolta.A 65.percben Flanagan szállt bele Rafaelbe de sárgalapot nem kapott.A 66.percben Fellaini egy lecsorgó labdát lőtt a kapu fölé középről.A 68.percben Van Persie lőtt kapura de lesállás előzte azt meg.A 71.percben Vidic sárgult be egy szabálytalan belépőt követően,csere a vendég oldalon Sterling helyére állt be Coutinho.A cserét megelőzően Rafael is elkövetett egy szabálytalanságot de a bíró ezt nem vette figyelembe.A 74.percben Gerrard lőtt távolról kapura de lövésébe beléptek így szöglet következett.A sarokrúgásból nem alakult ki gólhelyzet.A 75.percben Rooney ívelt Van Persie fejére aki üresen ugyan de a kapu mellé fejelt.A 76.percben Januzaj és Fellaini jött le és Cleverly valamint Welbeck ment fel a pályára.A 77.percben Vidic szabálytalankodott a bíró szerint Sturridge-val szemben,emiatt megkapta 2. sárga lapját tehát piroslap.Gerrard azonban a bal kapufára lőtte a büntetőt így maradt a 0:2!A felvételek tanúsága szerint Vidic nem ért hozzá a magát feldobó Sturridge-hoz.A 80.percben Sturridge lábát húzzák ki a 16-oson belül de ezúttal elmaradt a jogosnak tűnő 11-es.A 82.percben Van Persie kapott jó labdát és lőtt kapu mellé de az esetet ismét les előzte meg.A 83.percben Suarez kerülte meg Jones-t majd közelről lőtt kapura de De Gea hatalmas bravúrral mentett.A 84.percben Suarez egy csodás Sturridge kiugratást követően talált közvetlen közelről a hazai kapuba 0:3!A 86.percben Lucas jött be a kétgólós Gerrard helyére vendég oldalon,hazai részről Ferdinand érkezett Mata helyére.a 88.percben Coutinho lőtt a bal kapufa mellé centikkel.A hosszabbítás 4 perc.a 91.percben Aspas érkezett Sturridge helyére.A 93.percben a 16-os előteréből jöhetett szabadrúgással,melyet Rooney lőtt a kapu fölé.Több helyzet már nem alakult ki így a végeredmény 0:3!

Egy rendkívül érdekes mérkőzés szemtanúja lehetett az Old Trafford közönsége.E meccs részben szólt a hazaiak támadójátékának meddőségétől a bírói hibákról illetve a vendégek idei remek teljesítményéről.A végeredmény talán nem tükrözi pontosan a mérkőzés teljes képét,ám a 3 pontot teljesen megérdemelten szerezték meg a vendégek.Mindkét csapat több döntést is számon kérhet Clattenburg bírón.A mérkőzés lüktető iramú volt látványos ahol a hazaiak hibái tökéletesen kirajzolódtak valamint az angol bírói stáb hiányosságai is.Összességében egy nagyon jó mérkőzést láthattunk.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.