MANCHESTER UNITED F.C-MANCHESTER CITY F.C

A Premier League elmaradt mérkőzéseit  rendezik ezúttal a  hét közben.E mérkőzések csúcsrangadója a manchesteri városi derbi.Most a United fogadja a City-t.A két csapat párharca hosszú időre nyúlik vissza,korábban a hazai gárda számított ezen összecsapások favoritjának az elmúlt egy év változásait figyelembe véve immár a kékek számítanak mind hazai mind pedig idegenben az esélyesnek.A tabellára tekintve a vendégek állnak jobban a 3.helyét foglalják el,ugyanakkor 2 meccsel kevesebbet játszottak a 2. helyezett Liverpool-nál.A hazaiak a 7.helyet foglalják el lemaradva az Everton-tól és a Totthanem-től.Az elmúlt fordulókat tekintve a hazaiak 2 győzelmet 2 döntetlent és 2 vereséget értek el.A vendégek 4 győzelem 1 döntetlent és 1 vereséget értek el.Látható tehát,hogy a vendégek formája imponálóbb.Az őszi mérkőzést meglepő különbséggel a Manchester City nyerte 4:1 arányban.Minden előzetestől függetlenül az eredmény megjósolhatatlan éppen azért mert egy városi derbin bármi megtörténhet.Izgalmas este elé nézünk.

A mérkőzést a vendég együttes kezdte.Az első percben Silva lőtt kapura majd a lepattanót Nasri a kapufára,ezt követően a kipattanót Dzeko lőtte az ötösön belül  a kapuba 0:1!Villámgyors vendég kezdés,melyet a hazai védelem közelről szemlélt.A 4.percben vendég szöglet,Nasri tekerte középre de Jones szögletre tisztázott.Az újabb szögletet megint csak Nasri adta be de ebből helyzet nem alakult ki.A 9.percben Carrick adta el a labdát,melyet Silva szerzett meg aki a 16-oson belülről Jones lábába lőtte a játékszert,így maradt a 0:1!A 12. percben Nasri adott veszélyesen középre de Rafael kirúgta a labdát.A 13.percben Kompany sárgult be egy Welbeck elleni szabálytalanságot követően.A pontrúgást Rooney lőtte a sorfalba.A 17.percben Welbeck sárgult be egy rossz becsúszás következtében.A 18.percben Dzeko lövését követően De Gea védett óriásit.A 19.percben veszélyes hazai kontra Rooney passzolt Mata elé,aki veszélyesen adta középre a labdát de Kompany szögletre tudott menteni.A sarokrúgásból gólhelyzet nem alakult ki.A 22.percben hazai szöglet a bal oldalról,de helyzet nem alakult ki a beadásból,még ebben a percben Rooney lőtte a labdát Hart kezébe 23 méterről.A 25.percben hazai szöglet,melyet követően Fellaini elé került a 16-oson belül a labda de ő azt nem találta el jól,így Hart könnyen fogta a labdát.A 28.percben Evra bal oldali középre adását fogta Hart.A 30.percben Fellaini sárgult be ütés következtében.A 32.percben vendég szöglet,Silva ívelt középre de a védelem fel tudott szabadítani.A  39.percben Evra bal oldali beadását húzta le a levegőből Welbeck elől.A 40.percben Mata tüzelt a 16-oson belülről a keresztléc fölé.A 43.percben Rooney ívelt Fellaini fejére de Clichy jobb pozícióból szögletre mentett.A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki.a 45.percben Welbeck harcolt ki szögletet a bal oldalon,Rooney adta középre de Hart kiöklözte a labdát.A hosszabbítás 3 perc az első játékrész végén.A 48.percben Fernandinho sárgult be egy taktikai szabálytalanságot követően.A 49.percben Rooney csúszott be szabálytalanul Dzeko-nak de a sárga elmaradt,ezt követően a bíró lefújta az első félidőt,mely eredménye 0:1!

A második félidőt a hazaiak kezdték.A hazaiaknál Clewerly helyett Kagawa állt be a szünetben.A 47.percben vendég szöglet következett,Nasri ívelt középre de helyzet ezúttal nem alakult ki.Az 52.percben vendég szöglet,Nasri adott középre és Fernandinho üresen az ötösön belülről fejelt a hazai kapu fölé.Az 55.percben Rooney adott a jobb oldalról középre de Hart fogta meg a labdát Welbeck orra előtt.Az 56.percben szöglettel jöhettek a vendégek,majd a badást követően rögtön még eggyel, Nasri középre tett labdáját Dzeko fejelte a hazai kapuba 0:2!Vendég szöglet a 61.percben,melyből gólveszély nem alakult ki.Vendég szabadrúgás a 64.percben,melyet Nasri végzett el,helyzet nem alakult ki belőle sőt a hazaiak vezethettek a labdaszerzés után egy gyors támadást de ezt  a vendég védelem megakadályozta.a 66.percben Fellaini fejelt a kapu mellé 15 méterről.A 67.percben Valancia váltotta az imént fejelő Fellainit.A vendégeknél Navas helyett Javi Garcia érkezett a 69.percben,ezt követően 19 méterről Fernandinho tüzelt a kapu fölé kecsegtető helyzetből.A 70.percben Rooney passzát követően Welbeck lőtt kapura de Hart magabiztosan fogta a kapuba tartó lövést.A 72.percben Valencia adott Welbeck elé középre,aki üresen sarkazhatott,de a kapu helyett Hart-ot találta mellkason,szép megmozdulás volt.A 73.percben Nasri helyett Milner érkezett a vendég oldalon.A 76.percben Welbeck helyére Hernandez érkezett.a 79.percben Dzeko helyett Negredo állt be a vendég oldalon.A 80.percben hazai szabadrúgás a 16-os bal oldaláról,Rooney végezte el de Hart nagy védéssel menteni tudott.A 82.percben Mata végzett el egy szabadrúgást de ebből a vendégek vezethettek kontrát,melyből végül helyzet nem alakult ki.A 86.percben Rooney próbálkozása pattant le a vendég védelemről.A 88.percben hazai szabadrúgás a 16-os előteréből,Mata végezte el,ezek után szöglettel jöhettek a hazaiak de helyzet ebből sem alakult ki.A 90.percben toure maradt üresen a 16-oson belül és jobb lábbal kilőtte a bal alsó sarkot 0:3! De Gea-nak esélye sem volt a hárításra.A hosszabbítás 3 perc,ezen időszak alatt említésre méltó esemény nem történt,így maradt a 0:3-as vendég siker.

Az izgalmasnak ígérkező mérkőzés az első negyedóráig tűnt csak annak,és az izgalmat nem az okozta,hogy a két csapat felváltva támad hanem az,hogy a Manchester City mikor lövi az első gól után a másodikat.Mivel az első félidőben a második gól elmaradt a mérkőzés színvonala visszaesett,köszönhetően a vendégek visszaállásának és a United tehetetlen támadójátékának.A hazaiak az egész meccs alatt ugyan azt az unalmas,már már meddő,semmi extrát nem mutató játékot hozták.A vendégek kétszer pörgették fel a mérkőzést a két félidő elején ebből lőttek is két gólt mellyel el is döntötték a ma esti meccset.Az érzésem az volt, hogy az egész mérkőzés folyamán a vendégek fél gőzzel játszottak és akkor kerültek helyzetbe amikor akartak.A hazaiak ha holnap estig játszották volna ezt a mérkőzést,akkor sem tudtak volna gólt rúgni.Az idei Manchester United Moyes korábbi együttesének az Evertonnak a tavalyi teljesítményét idézték a pontszámok tekintetében.Összességében a vendégek egy sima meccsen hozták el a három pontot.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.