MANCHESTER UNITED F.C. – WEST HAM UNITED F.C.

A Premier League 25. évadának első fordulójának záró mérkőzésén szintén egy bajnokaspiráns mutatkozik be hazai pályán. A Manchester United ellenfele egy másik United mégpedig a West Ham. Mourinho együttese a tavalyi kerethez képest erősödött, a védelembe megszerezték a Benfica együttesétől Lindelöf-öt, a középpályára a Chelsea rutinos szűrőjét Matic-ot s a csatársort pedig az Everton-ból érkező Lukaku-val erősítették meg eddig. a távozók közt Ibrahimovic  szerepel aki sérülése miatt idén már nem is játszhatott volna ám jelen állás szerint jövőre újra vörös mezben láthatjuk. Rooney a Lukaku transzfer részeként került vissza nevelő egyesületéhez, Januzaj-t a Real Sociedad vette meg. Bortwick-Jackson és Fosu-Mensah pedig kölcsönbe kerültek a fejlődésük érdekében. A manchesteriek kerete szinte teljes  mérkőzés előtt mindössze Rojo;Shaw és  Young  hiányzik. A West Ham United idén is kellemetlen falatnak ígérkezik a „nagy” csapatoknak.  Érkezett ugyanis épp a vörös ördögöket korábban erősítő Hernandez rajta kívül Arnautovic, Haksanbanovic,Hart,Zabaleta,Cullen és Bruke. Bilic együttesére így sem sétagalopp vár ugyanis az Álmok színházában igencsak nagy a sikeréhség főként mert az Európai Szuperkupát nem sikerült megnyerniük. A vörösöknek jól sikerült a felkészülési szezon ám az látszik,hogy a együttes még nincs kész teljesen. A Bajnokok Ligája indulás sem könnyíti Mournho dolgát s ott van még a két hazai kupa is. Ezen információkat leszámítva izgalmas mérkőzés előtt állunk melynek esélyese a hazai együttes.

Manchester United: De Gea;Blind;Jones;Bailly;Valencia;Matic;Pogba;Mata;Mkhitaryan;Rashford;Lukaku

West Ham United: Hart;Masuaku;Ogbonna;Reid,Zabaleta;Noble;Obiang;Ayew;Arnautovic;Fernandes;Hernandez

A mérkőzést a Manchester United. 4.perc: vendég kontra melynek végén Bailly mentett nagyot. 7.perc: hazai szöglet melyet követően Matic-ról ment ki a labda. 10.perc: De Gea húzta le Zabaleta labdáját. 12.perc: Mkhitaryan lőtt a lelátóra. 13.perc: ismét a jobb oldalon ment hazai támadás de a beadást követően helyzet nem alakult ki. 15.perc: újabb hazai szöglet melyet követően Mkhitaryan lövését blokkolták. Ismét hazai sarokrúgás melynek végén Blind lőtt  kapu mellé. 19.perc: Lukaku elé került a labda Mata révén de a belga nem tudott a hálóba találni. 21.perc: újabb veszélyes vendég támadás de a hazai védők a helyükön voltak. 22.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 26.perc Rashford harcolt ki szögletet amelyből gól nem ám vendég kontra lehetett volna ha Jones nem ment nagyot. 27.perc: Mata passzát Ogbonna lőtte az alapvonalon túlra, szép akció volt. Az ezt követő három szögletből nem alakult ki helyzet. 30.perc: vendég szabadrúgás melyből hazai kontra lett de helyzet nélkül. 31.perc: Matic lövését blokkolták. 33.perc: egy hazai kontra végén Rashford iramodott meg majd passzolt Lukaku elé aki a rövid kapufa segítségével a kapuba lőtt 1:0! 37.perc: Noble lőtt futásból a kapu fölé. 38.perc: hazai szöglet melyet követően Valencia lőtt kapura de blokkolták a próbálkozását. 40.perc: Masuaku lövését blokkolta a hazai védelem. 43.perc: Bailly sárgult be. A hosszabbítás 1 perc melyben De Gea védte Fernandez lövését bravúrral így maradt az 1:0!

A második félidőt a West Ham United kezdte. 47.perc: vendég szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 50.perc: Rashford lőtt éles szögből a kapu mellé. 51.perc: vendég pontrúgás melyet követően nem alakult ki helyzet. 52.perc: hazai szabadrúgás a 16-os sarkától, Zabaleta besárgult az eset következtében. A pontrúgásból Mkhitaryan ívelt be Lukaku fejére aki a kapuba lőtt 2:0! 57.perc: egy szép hazai labdaszerzést követően Rashford maradt lesen így Mkhitaryan hiába lőtte csapattársa passzát a kapuba a gól érvénytelen. 559.perc: Arnautovic fejelt szép mozdulattal a kapu fölé. 60.perc: Fernandes helyére Rice érkezett illetve Sakho állt be  Noble helyére. 62.perc: hazai kontra melynek végén Rashford iramodott meg s passzolt Lukaku elé az ő lövését blokkolták majd Pogba lövésébe értek bele. Az ezt követő szögletből már nem alakult ki helyzet. 63.perc: Mkhitaryan lőtt távolról a kapuba. 66.perc: Rashford lövése pattant ki a kapufáról, gyönyörű megmozdulás volt. 68.perc: vendég szabadrúgás melyből helyzet nem alakult ki. 71.perc: Mata átadását Blind lőtte szép mozdulattal a kapu fölé. 74.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 75.perc: Lukaku lőtt távolról a kapu fölé, ajd Mata helyére Fellaini állt be. 78.perc: Arnautovic lőtt a kapu fölé 10 méterről. 79.perc: Rashford helyére Martial állt be a hazaiknál. 81.perc: Cresswell érkezett Masuaku helyére a vendégeknél. 82.perc: Artial adott Lukakunak kitűnő labdát de a belga lesen állt és nem is kezelte le a labdát. 86.perc. Pogba adott szép labdát de a védők ki tudták vágni. 87.perc: a hazai nyomás góllá érett Mkhitaryan passzolt Martial elé aki közelről nem hibázott 3:0!  A találatot követően a két gólpasszt adó Mkhitaryan helyére Lingard állt be. 89.perc: hernandez lövését blokkolták a hazai védők. 90.perc. Pogba indult meg jól majd lőtt 18 méterről a kapuba 4:0! A hosszabbítás 3 perc, 92,perc Hernandez lőtt a kapu fölé távolról. Ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a hazaiak kezdtek jól s birtokolták a labdát. Egy egy kisebb helyzet akadt mindkét oldalon ám a kapuk nagy veszélynek nem voltak kitéve. A félidő közepétől a hazaik nyomása fokozódott mely egy találat formájában realizálódott is. Ezt követően még több hazai helyzet alakult ki ám találatot a vendégek szerezhettek volna ha De Gea nincs résen. A második félidőben a hazaiak ezúttal az értékükhöz hűen jól játszottak s gyakorlatilag mindenben felülmúlták mai ellenfelüket. Mkhitaryan;Lukaku;Rashford;Pogba;Mata;Matic és Martial kitűnően játszottak s magabiztosan verték meg ellenfelüket. A vörös ördögök így a tabella élére álltak az első fordulót követően.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.